Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-11-20 / 47. szám

nyos tapasztalatokat, és tanulmányokat. És a szerény 800 vagy 1000 (hogy a nagyobb fizetéseket említsem) forint fizetésével a maga emberségéből ugyan melyik tanárunk vállalkoznék az exegesishez szükséges keleti nyelveknek, avagy a keresztyénségen kivül eső népek vallásos életének az apologetikához szükséges — tanulmányozásáért Ázsiába utazni? És ha akad is közöttünk oly ember, kinél az efféle ismeretszomj mindenen átgázoló szenvedélylyé válik, hogy a szó teljes értelmében rááldozza életét, az a remény biztatja, hogy mint Vambérink, 13 évi óriás küzdelmeinek s tanulmányainak eredményeit ha érvényesitni akarja, hát újra el kelljen hazulról idegen népekhez vándorolnia ? — Ugy hogy intézeteinknek s tanárainknak ez a szegénysége, ielietlenné teszi mindazon tudományoknak (minők geographia, ethnographia, stb. s a természettudományok igen nagy része) önálló müvelését a melyekhez utazások szükségesek; kénytelenek vagyunk az idegenek idevonatkozó buvárlatainak eredményeit átvenni, legíölebb azok egybevetéséből okoskodni. És a mely tudományok önálló művelésére nem mulhatlanok is ez utazások, de szükségesek egyébb készletek, p. o. a természettudományokhoz sok gépek és szükséges kísérletek, s mindegyikhez könyvek. — Mint már többször emliténk, a tudományos mű, nem olyan mint a költői műremek, a mely egészen annak az egy teremtő képzeletnek eredeti alkotása. Hanem, mondhatnám, hogy az egész tudomány roppant épülete maga képez egy műremeket, a melyet a nemzedékek épitnek tovább, s a számtalan elmemtívekben, és kutatásokban napfényre hozott minden egy ig^azság egy egy kő az emberi tudalom palotájában. Ezért hogy valamely tudományt tovább művelhessünk, előbb azon téren eddig a világirodalomban történt vizsgálódásokat s azok eredményeit kell megismernünk, átgondolnunk. Mintegy az eddigi termés magvait kell lelkünkbe elvetni, s azt ugy azután saját eszmerendszerünkben újból életre költeni, öngondolkodásunkban átgondolni, s ez által tovább gondolni. Ez a tudomány haladása, ebben áll a tudomány önálló művelése. De ehhez nemcsak — mint főlebb emliténk — idő és nyugalom szükséges, hanem meg kell szerezni a világirodalomnak legalább azon jelentékeny terményeit, a melyekben a tudomány egy egy lépést tett. Ez pedig tanintézeteink könyvtárának szegénysége miatt a mi tanárainknak még költségesebb, mint a külföldieknek, a kik a tudománynak minden becsesebb (s igy a drágább) termékeit meglelik a közkönyvtárakban. *) Mi pedig ha a tudományos mozgalmak haladásával lépést akarunk tartani, kénytelenek vagyunk a szakunkban megjelenő újdonságokat legtöbbnyire saját erőnkből szerezni meg, a mi ha óhajtandó módon történnék, maga fölemésztené tanári fizetésünket. És ez anynyival nehezebb, minthogy nem igen reménylhetjük hogy tanulmányaink gyümölcseiül megirott szakmunkáink a rájuk fordított költséget is behozzák. Ugy — hogy a tudomány igazi művelése valósággal önfentartásunk veszélyeztetésével jár. Röviden kimutatom miért. Ha néhol van is tanárainknak annyi fizetése, hogy napról-napra takarékosan megélhetnek, de annyit seholsem tudok, hogy tisztességes háztartás mellett abból magából öregsége s általában tehetetlensége napjaira avvagy családja részére megtakaríthatna. Pedig egyéb semmisem biztosítja. Ha a lelkész betegség vagy elöregedés miatt szolgálatra képtelenné lesz, adnak mellé káplánt, s holtáig (sokszor évtizedekig,) eltartja egyháza, gyermekeit felnövelheti, *) P. o. Berlinben az egyetem könyvtára mellett ott van a királyi könyvtár, s a király legújabb rendeletében a könyvvásárlásra eddig fordítani szokott összeghez még évenkint tiz ezer tallért adott. A hazánkban létező nagyobb könyvtárak meglátogatásával azt a sajnos tapasztalatot tettem (még a valóban nagyszerű pannonhegyit, és a Maros-Vásárhelyen levő Teleki könyvtárt sem véve ki.), hogy ugy a mult század végéig a világ irodalom kitűnőbb termékei sorozatosait föllelhetők bennük, de e század kezdetétől óta minth i nem is léteznék irodalom. Alig egy-egy munka tévedt be, de semmi rendben s figyelemmel való szerzésnek nincs nyoma. Nagy szegénységünk az, hogy főiskoláink könyvtárainak nincsen valami rendes jelentékenyebb jövedelme, a miből évenkint rendesen uj könyveket lehetne venni; hanem rendesen csak ajándékokból és végrendeleti hagyományozásokból növekednek. Kétségkívül az igy nyert könyvek is nagyon becsesek, de inkább csak a múltra, főleg történeti kutatásokra használhatók, s csupán ezen az úton gyaraDodó könyvtáraink nem alkalmasok arra, hogy a tudomány jelen haladásának figyelemmel kisérésére szolgáljanak forrásul.