Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-11-13 / 46. szám

tanitásra szorítkozó oly alárendelt iskolákul lőnek berendezve, a melyekben még a tanításnak is a külföldi egyetemek által kellett kiegészitetnie. És annyi sok ideig nem is arra törekedtek, hogy a magunk iskoláit emeljék önálló tudományos intézetekké, hanem csak arra, hogy alapítvány tételek, az e célra idomított tanítóságok, s egyéb segélyek által minden módon ifjainkat képesítsék a külföldre menetelre. Odakint kellett azután tanároknak is képeztetni. Iskoláinknak e korábbi rendeltetését nem veszik figyelembe azok, a kik ma a változott viszonyok között is a régi, olcsóbban és kevesebb tanárral kiállíthatott szerkezet után sóhajtoznak, holott ma már ők maguk is egyebet várnak intézeteinktől. Az akkori viszonyok között és kezdetnek kétségkívül jól volt ez igy. Hogy a vallási küzdelmeknek abban az időszakában, midőn majd egyik, majd másik főiskolánk alapitványai lőnek elpusztítva, gazdag egyetemeknek a hazában fölállítása helyett apáink biztosabbnak vélték, a külföld protestáns államaiban tenni le alapitványaikat, ez igen érthető. Hogy a reformátio kezdetében, mikor itthon a folytonos háborúzásban a csendes tudományos működésre s tanulásra már csak ennélfogva sem volt alkalmas idő, őseink az uj szellem eredeti forrásaihoz siettek ki, hogy a honnét a hitjavitás bozzánk hatott, onnét vezessék el az uj kor tudományos életét is; ez is igen természetes. De az már egyáltalában nem természetes és nagy baj, hogy századokon át egész a legújabb időkig a kezdetnél maradtunk. — Tanodáink ősi, hiányos szerkezete és az általa előidézett az a körülmény, hogy mindig csupán a külföld tudományosságának teritett, kész asztalához vándoroltunk, és egyedül annak morzsalékaival táplálkoztunk j nagy részben ez okozá, hogy hazai tudományunk egészben véve mind e napig a külföldi tudományosság behatása s változásai alatt hullámzó, annak alárendelt, önállótlan törékedés, copirozás. *) Sok tekintetben ez okozza, hogy taná*) A legújabb időben a „hazai történetírásnak" láthatjuk nagy örömmel önálló kifejlődését. Es e kivételt szívesen elismerjük. De fájdalom, ezt sem mondhatjuk el az „egész" történeti tudományról. A leginkább nérainknak sl% idegen észjárás alkotásai nyomán irt művei legtöbbnyire oly vaj iztiek, hogy a magyar ember szalonnás gyomra nem igen tudja megemészteni. — Azonban Isten mentsen meg, hogy ezzel a külföldre utazást, s a külföldi egyetemek látogatását kárhoztassam. A szomszéd németek, a franciák is utaznak, s pedig sokkal nagyobb számban, sokkal többet, és messzebb mint a mi candidatusaink; ők is nagy gonddal tanulmányozzák, de nem utánozzák az idegen nemzetek műveltségét, és — a mi fő dolog — nincsenek arra kényszerülve, hogy művelődésük önállóságának árán csak az idegen tudományból táplálkozzanak. Mert a tudomány minden tényezőit föltalálják és átélik saját hazai életükben, tanintézeteikben és irodalmukban. A világ minden népei között legszámosabban utaznak az angolok. *) Es mégis nincs Európában nemzet, a mely nemzeti önállóságát (sőt még idiotisinusát is) tudományosságában is jobban megőrizné mint az angol. De térjünk vissza intézeteinkhez. Az ujabb időben a hazai közszellem felébredésével nevelési viszonyaink is megváltoztak. Ifjaink saját intézeteinkben az egyes tudományszakokat is anynvira elvégezhetik hogy egyházi, mint világi hivatalra, valamint tanári állomásokra is eljuthatnak a nélkül, hogy felsőbb egyetemekre kimennének. De csakis a hivatalokra juthatnak el. Hát a kor színvonalán álló tudományos szakképzettségre ? A viszonyok e változtának, a kornak a műveltség s tudomány minden ágában fokozott igényeihez megfelelőleg változott-e tanintézeteink szerkezete is ? E kérdésre tanintézeteinket általában véve tagadólag kell válaszolnunk. * *) Mig met francia munkák után dolgozott iskolai kézi könyveken kivül egész irodalmunkban nincs egyetlen nagyobb terjedelmű önállóul irt s befejezett világtörténetünk. *) Csak az európai országokban évenkint közép számmal 15 ezer angol touristát számlálnak. **) Sőt viszonyaink változtának a tudományra nézve az utóbbi évtizedek alatt egy igen káros következményét tapasztalhattuk. Régi embereink mindegyike iparkodott külföldi egyetemekre menni. És ha idegen tudományosságra tett is szert, de mégis a tudománynak legalább azon színvonalával, a melyen az kinléte éveiben állt, megismerkedett, s tájékozta magát. A nemzeti érzületnek e század elején fölébredésével s ter-