Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-11-13 / 46. szám

a csak részben ismeretközlésre, s másfelöl ép oly lényegesen az elme köszörülésére, az ész gymnastisálasára hivatott gymnasiumainkban gyermekeink órákkal és ismeretekkel túlterhelve vannak ; addig az ifjainkat magának a tudománynak szentélyében tájékoztatásra, és szakpályákra való tudományok közlésére hivatott felsőbb iskoláink ma is csupán a tanitásnak, s pedig a vázlatszerű kéziratok betanitásának szűk korlátai közé szorítkoznak, s csakis e célra vannak berendezve. Bennük a tanárok száma csekély, anyagilag roszul biztositvák, munkával túlterhelvék, és tudományos hatáskörük mégis sokképen korlátolt. — Nézzük sorra azokat a pontokat, melyeket főlebb az egyetemek tudományos hatalmának fötényezöikép emeltem ki. 1. Azelsó'és egyik nagy hiányunk az, hogy nincs egy oly tanintézetünk sem, a hol bármely tudományos szakra hazai és prot. szellemben tudományos tanáraink képződhetnének. Hanem az e pályára lépők vagy kénytelenek idegen intézetekhez menni, vagy magán erejükre hagyatnak. / Es azután rendesen csak ugy sorozzák be nálunk a tanárokat, mint a katonát. A legtöbb csak akkor készülhet szakjára mikor már megválasztották. Nem csupán nagy Somosinkról olvashatjuk, hogy egész életét a görög római classikusoknak szánta, lelke hő szerelmével éveken keresztül majdnem egyedül bennük élt, midőn váratlanul a dogmatica s exegesis tanárául választották, s beserozták theologusnak. — Hanem more patrio, a tanár választásoknál még ma is a „fac me talem talis ero" elve az általában irányadó. Nálunk legtöbb esetben csak a véletlen játéka az, ha egyéni hivatásérzet, előleges szakkészültség, és az elfoglalt khatedra szerencsésen találkoznak. Es mig egyfelől akár hány esetet tudmészetes visszahatásával pedig sem nem szoritattak, sem nem igyekeztek kimenni. Az ,,academica promotio" nevet viselő tanítóságokból a fehér hollónál is nagyobb ritkaság volt ha valaki kiment. Túlfelől pedig a magunk intézetei sem alakitattak a tudomány jelen követeléseinek annyira megfelelőkké, hogy az egyetemi tanulmányt helyettesíthették volna. Ugy hogy intézeteinkből egyszerre hivatalba lépett embereink legnagyobb részén nem lehetett ugyan az idegen tudomány és észjárás izét érezni, de a magyar tudományosság emlőin sem növekedtek igen nagyra# nánk felmutatni, hogy a tanszékek oly egyénekkel töltettek be, a kik előzőleg egészen más szakra készültek, addig viszont akar hány egyént tudnánk elszámlálni, a kik éveken át minden idejüket és erejüket egy tudományszakra oly célból szentelték, hogy abban tanárok legyenek, és vagy uj, — sokszor egészen eltérő szakra kell készülniök, *) vagy hivatal nélkül vetyengnek, mert más, korábban egyéb tudományra törekedett erők lőnek az ő tantárgyaikra alkalmazva. — Becsületes, talentumos, művelt fiatal ember, jó hazafi, kéznél is van, válasszuk meg tanárnak. Mire? Hát a legközelebbi üresedésben levő tanszékre. Arra mi nem is gondolunk, hogy lehet valaki nagyon jámbor, nagyon talentumos művelt ember, rendkívül jó hazafi, és ép oly rendkívül ügyetlen tanár. Sőt hogy hajlamánál s készültségénél fogva lehet valaki kitűnő természettanár, de épen ennélfogva nagyon rosz exegesis tanára. És mi közönségesen szokott eljárásunk következménye ? Először: az, hogy nem igen találkozik ember, a ki kora ifjúságában (pedig akkor kell) egy tudományra ráadja, beleélje magát, s abban annyira meghonosuljon hogy mire tanszékbe kell lépnie, önmaga kellően tájékozott levén, biztosan tájékoztathatja tanítványait is ama tudomány egész körében, s a benne kifejlett különböző irányzatokban. Ma már részint az ismeretek nagyon felszaporodása — részint a tudományos felfogás mélyedése — részint a minden ismeretkörben kifejlett sokféle irányok miatt a tudomány minden egyes ágai annyira megnövekedtek, hogy csupa universalis, vagy encyclopaedicus műveltséggel a tudomány terén egyáltalán nem lehet termékenyen működni. Hanem e célra nagyon ideje korán kell egy valamely tudományágat választani, és egy egész életet rá szentelni. Ámde ilyesmire csak a célhoz jutásnak, a sikernek a reménye buzdíthat. A mi eljárásunk pedig nem hogy serkentené, de sőt határozottan visszariasztja ifjú erőin*) Még arra sem egy példát tudnék említeni, hogy p. o. tanárnak választatva egyetemekre kiment, ott pár évig készült exegesisre, s mire haza jött a körülmények fordultak, s beállították a költészet tanítására; vagy kint készült egyh. történetre, s haza jőve kezébe adták az exegesist, s több számtalan efféle.