Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-11-06 / 45. szám

mány közben-járására ki nem eresztették, sept 29-én ke­reszteltetett meg. Mondják, hogy a pápa maga kérdezte meg: van-e kedve katholikussá lenni? s a fiu i g e n t mondott; a lapok szerint a következő frivol nyilatkozatot adott: hogy ne volna kedvem olyan vallásra áttérni, mely­benjói ehetem, szépen öltözködhetem, és nem kell semmit dolgoznom. (Dr. Kolacsek lelkész elleni saj­tóper.) Körülbelül egy éve annak, hogy „Tendler és társa" könyvkereskedésében 1864-ikre szóló „Ewangeli­scher Volkskalender^ cimü naptár jelent meg, melyről a hivatalos „Wiener Zeitung" 1863. dec. 19-ikei száma kö­vetkezőleg nyilatkozott: „A béltartalmat illetőleg e naptár minta gyanánt szolgálhat; mert nem sérti a más vallású olvasókat; különösen kiemelendő cikkek: „A biblia és története,u „Kálvin János." E naptár egész Austriában elterjedt, és Wiener-Neustadtban is könyvárosi ütőn meg­lehetett venni. E naptárnak, melyet maga a hivatalos újság megdicséri, épen a kiemelt „Kálvin János"-féIe cikkéből a wiener-neustadti „Local Zeitungu -ban Kolacsek ev. lel­kész egy episodot közölt minden hozzátétel, megtoldás nél­kül e cim alatt: „Kálvin és Servet;" és ime a fennebb em­iitett lelkész űr okt. 3-án a hatóság fellépése következtében e cikk miatt vád alá helyeztetett és 14 napi fogságra Ítéltetett. Egyetemes protestáns gyűlés. E hó 4-én tartatott Heidelbergben a német protestáns egylet bizottságának ülése. A tanácskozás legfontosabb tárgya az volt, hogy jövő évi jul. 7-én és 8-án Eisenachban egyete­mes protestáns gyűlés tartassék. Az ottani tanácskozás tárgyai lesznek: 1) Az uj alapszabály-tervezet; 2) Mely eszközök által lehet az egyháztól elidegenedett tagokat an­nak ismét megnyerni? 3) Oktatási szabadság és határai; 4) Hogyan viselje magát a protestáns egyház vegyes há­zasságok alkalmával a katholikus egyház igényei ellené­ben ? 5) A mecklenburgi egyházi baj. Adományok a pesti reform, theolog. collegiumbeli tápintézet részére. R. - P a 1 o t a : 10 v. rozs, 30 v. krumpli, 1% v. bab, 12 zs. kukorica, S1 /2 zs. zöldség, 85 fej káposzta, 6 frt 60 kr. — K o s d : 2 pesti m. rozs, 14 v. krumpli, 1 v. borsó, y2 v. bab, kukorica, 20 kr. — V. - H a r t y á n : 3 v. rozs, 1 zs. krumpli, kukorica, bab, 100 fej káposzta Karai Ba­lázs isk. tanítótól. — Mány: 5 zs. krumpli, 1 v. buza, 12 itce bab. — P á t y: 5 zs. krumpli, 1 v. bab. — Vác: 10 forint. — Kovács Nándor úr, gymn. tanár: 2 zsák krumpli, 10 font só. Közli: Török Pál. ADAKOZÁS. A m oldva-oláhországi missio szá­méra: A nt. tanyi ref. lelkésznő 2 frt. Szerk. HIRDETESEK. <; . .( Orgonaművész ajánlása Pesten, a király-utcában a 30-ik szám alatt lakó Fazekas János orgona- és zongoraművész ajánlja magát az illető t. c. közönségnek. Van nála egy 10 változatú uj orgona és egy ötváltozatú ócska orgona; továbbá vannak bécsi uj és kijátszott zongorák, melyek jutányos áron eladandók. Feljebb emiitett orgona- és zongoraművésznél felvétetnek orgona- és zongora kijavitások is. Bizonyítvány üdv az olvasónak az Úrban ! Alólirott hitelesen nyilvánítom s tudtára adom mindenkinek, kit a dolog most, vagy jövőre illethet, hogy : Fazekas János űr, pesti lakos, orgonaépitö-müvész, Kis-Kun-Majsa város szentegyházába, századunk kivánata szerint díszes külsejű szépen aranyozott, — gépezetére meglepő s erős, hangjára bájoló, játékára könnyüded — huszonnégy szóló változatú, tökéletesen kielégítő orgonát készített; melynek hitelére és a művész úrnak ajánló dicséretére adom ezen aláírásommal erősített bizonyítványomat, azon hozzáadással, hogy a müvet látni, hangját hallani, igen, de szóval érdemlegesen leírni nem lehet. Kelt Kis-Iíun-Majsán, március 10-én 1862. 2—2 Komáromi Károly s. k. alesperes és plébános. RÁTH MÓR könyvkereskedésében Pesten a Vastuskóhoz a protestáns iskolákban használt minden tan- és segédkönyv kedvező feltételek alatt megszerezhető. Ugyanazon könyvkereskedésben, mint a sárospataki főiskola főbizományá­ban, minden azon főiskola kiadásában megjelent könyvek nagyobb szám­ban azonnal kaphatók! 3—2 TARTALOM: Tűnődések tudományos életünk fölött. — Bibliatudományi tanulmányok. — Iskolaügy: Pápa. — Csallóközi tanitói egylet értekezlete Csicsón oct. 18-án. — Könyvismertetés: Figyelmet érdemlő egyház- s irodalom történelmi monographia. — Belföld : Emlékirat. — Az abaúj-zemplén-sátori esperességböl. — Tárca: Gyászhír. — Vörösmarty müveinek utolsó kötete. — Könyvészet. — Vegyesek. — Adományok a pesti reform, theolog. collegiumbeli tápintézet részére. — Adakozás — Hirdetések. Felelfts szerkesztfi s kiadó Dr. Ballagi Mór. Pest, 1864. Nyomatott Engel és Mandellonál, (Egyetem-utca 2. az.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom