Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-11-06 / 45. szám

rontóli távol fekvését, épen ugy erkölcsi mint szükség-parancsolta kötelességből állítottak fel; azon tanodáról, melyet — ámbár alig lenne annyi biztos alaptőkéje, mint a mennyibe ez idő szerint évenkinti fentartása kerül, — ezen egyházmegyének 1857-ben csakis a már eddig viselt fötanodai adón felül a kebelebeli gyülekezetek ujabb megadóztatása s azonkívül az egyházmegyebeli belső hivatalnokokra kivetett tetemes évenkinti pótadó hozzájárultával sikerült csak hamvaiból egy uj, hittük szebb — de fájdalom, még mindig csak tengődő életre eleveníteni fel; — azon tanodáról, melyben egyházmegyei ifjuságunk többsége első neveltetését nyeri, s mely ha teljesen szervezve lenne, más hazai altanodák színvonalára emelve s tápintézettel ellátva, nem 30 — 40, hanem kétannyi tanulót fogna jóvoltiban részesíthetni: ime ezen intézet évek óta hasztalan terjeszti felénk segélyért, nagyobb pártfogásért esdő karjait; — mi rajta csak sajnálkozhatunk, de nem segíthetünk, — miért? mert a soproni fötanoda — melyet pedig évenkint alig hogy egyházmegyénkbeli 10 ifjú látogat, az egész — általunk befizetett 1500 p. forintnyi tanodai adót felemészti mind az utolsó fillérig ! . Azt kérdjük mármost, hogy ezen egyházmegyének, — mely tudományos közcélokra direkt adó útján aránylag többet áldoz, mint bármelyik magyarhoni egyháztestület, több mint másfélannyit, mint a többi egyházmegyék, nem méltó oka van-e feljajdulni, midőn ennyi sok áldozatai mellett is csak nyavalogni látja azon tanintézetét, mely neki legközvetlenebb sajátja, legédesebb gyermeke, de a melynek mégis — ámbár ezt illetné ugy a természeti törvény — mint az evangyéliom szerint az elsőszülöttségi jog, az édesapai bő szerzeményből osztályrészül csak holmi hulladék jut! De mintha előre hallanók azon ellenvetést, hogy hiszen tolnai egyházmegye is beleegyezett az egyházkerületi ugy köz- mint fötanodai szükségeknek ilyeténképen való fedezésébe, sőt teljesítette is mind ez ideig ebbeli részint önkénytesen elvállalt — részint a kerületi többség szavazata folytán megajánlott s reá kivetett kötelezettségeit, — mire szolgáljon most évek után ily élénk feljajdulása ? Ezen ellenvetésre azt feleljük, hogy egyes gyülekezeteink kivételével, — melyek sem a felemelt agentialis taxa — sem a fötanodai adó jogosságát mind ez ideig el nem ismerték, s csakugyan e célra még egy fillérrel sem járultak, igen is hogy ezen egyházmegyének többsége en* gedve részint a pillanat lelkesedésének, részint az események hatalma által ragadtatva — nevezetesen a főtanodát fenyegette veszélyt szemlélve — halaszthatatlan kötelességének ismerte, még saját közelebbi érdekei félretételével is, egy ily közcsapás elhárításán teljes erejével közreműködni : de bevalljuk ezennel azt is, hogy ezen egyházmegyei gyülekezetek képviselői ugyanakkor — akár megbízóik jogai fölötti nem elég éber őrködés — akár a kerület iránti túlságos lojalitásból mindannyiszor egy-egy nagy mulasztási bünt követtek el, mely mulasztásért meglakolandók vállalták talán is csak 1857-ben el — annak belső hivatalnokai a fent már említve volt évenkinti tetemes tanodai adót; — de midőn ezen egyházmegyei gyűlés akkori botlását ezennel bevallja, - nem állhatja meg, hogy ez alkalommal ki ne jelentse azt is, miszerint az eddigi minden kerületi adókivetéseknél egy merész, rendellenes és veszedelmes ugrás történt a gyülekezetektől fel egyenesen a kerületig — az egyházmegyék teljes mellőzésével — mintha azoknak épen semmi külön házi szükségeik sem volnának, mintha ezek csak nullák — csakis egyedül csak az egyházkerületnek végrehajtó közegei lennének! egy oly ugrás, melynek veszélyes következései már is eléggé tapasztalhatók voltak azon oly gyakori adókövetelésekben, melyek az utóbbi időkben tartott kerületi gyűléseinken mind ujabb, ujabban felfödözött kerületi szükségek fedezése tekintetéből majd nem évről évre megujultak. Megengedjük, hogy a többi — többnyire a centrum körül öszpontosult egyházmegyék ezen igy gyakorlatba vett financialis centralisátió nyomása alatt távolról sem szenvedtek annyit, mint mi, — a távollakók, az annyival túlterheltebbek, söt a mennyiben egy külön tanoda fentartásának költségeit nem viselték, fiaik pedig a főtanodának mindennemű gazdag jóvoltiban akadálytalannl részesülhettek, könnyen megfoghatjuk, ha különösen fötanodai járandóságokat a legszívesb készséggel fizették: de mélyen kellene épen az egyházmegyei testületek autonomiája érdekében sajnálnunk, ha hogy a föt. s tek. egyházkerület által gyakorlatba vett ezen — a gyülekezetek minden még fenmaradt anyagi erejét elnyeléssel fenyegető veszélyes centralisatiónak minél előbbi megdöntésén velünk együtt közreműködni elmulasztanák, meglévén győződve arról, hogy ezen centralisatió — nem tekintve annak elébb utóbb bekövetkezhető káros hatását az egyház belső és szellemi életére is, — az egyházi közszellemet az egyesekben elfojtja, az egyházmegyék szabad fejlődését megakasztja, azok öntevékenységét elzsibbasztja, önállóságokat tönkre teszi, s azokat előbb utóbb az egyházkerületnek csupa adófizető provinciáivá aljasitja le ! Ezen veszélyeket részint már tapasztalva, részint azoknak biztos bekövetkezésétől tartva, ezen tolnai egyházmegye még azon nem várt esetben is, ha ebbeli véleményével egy magára hagyatva állana, — ámbár távol volt mindég, s van jelenleg is attól, mintha a maga részére bármi néven nevezendő kiváltságot, szabadalmat vagy előjogot követelne, — de meglévén győződve, hogy az egyházkerület irányábani kötelezettségeit nemcsak ismeri, hanem mind ez ideig becsülelesen teljesítette is, másrészről pedig autonomicus testületi jogainak teljes öntudatával bírván, — ezen jogokat áruba bocsátani senki javára is, semmi érdek miatt nem hajlandó, — söt azokat mindenki által tiszteletben tartatni, s utódaira csorbítatlanul átszállítani kívánja is, akarja is: ezennel tehát határozottan nyilatkozik, miszerint ezen végnélküli adókivetések — oly célokra, — melyek reá nézve legfeljebb csak másod és harmadrendüek, - de a melyek miatt épen első rendű legsürgetőbb legkiáltóbb szükségei maradnak a közügy rovására mind