Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-11-06 / 45. szám

OTESTANS EGYHÁZI ES ISKOLiI LAP SZERKESZTŐ- ÉS KIADÓ-hivatal: Alipót és szerb-utca szögletén földszint. ELŐFIZETÉSI DIJ : Helyben : házhozhordással félévre 3 frt 50 kr., egész évre 7 forint — Vidéken : postán szétküldéssel félévre 3 frt 70 kr., egész évre 7 frt 40 kr. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETESEK DIJA : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij külön 30 ujkr. TŰNŐDÉSEK TUDOMÁNYOS ÉLETÜNK FÖLÖTT. Az élet még sivárságaiban is gazdag tárgyául szolgál gondolkodásunknak. Sőt gyakran a nyilvános közélet pangása utasit bennünket leghatalmasabban a komoly elmélkedésre. S vájjon tudományosságunk tengődése fölött aggódó tűnődésre lehet-e alkalmasabb időpont, mint akkor, midőn azt vagyunk kénytelenek keserűen tapasztalni, liogy nemzetünknél, mióta Kazinczy s martyr társai fölébreszték, az irodalom és tudomány iránti érdeklődés soha oly langymeleg nem volt, mint napjainkban. Egyfelől legelismertebb lapjaink és folyóirataink szerkesztői is szorongva tépelődnek vállalataik föntarthatásáért, s különösen tudományos munkával kinálni meg valamelyik kiadót, az meg épen a mindent rózsaszinben látó ifjúi képzelet legmerészebb ábrándjai közé tartozik; másfelől pedig a létező (kivált a tudományos) irodalom belterjes életében is a legnagyobb szélcsendet látjuk. Ha valaki fölvet is egy-egy kérdést, ha kitűzi is egy eszme avagy tudományos irány lobogóját, szava a pusztában hangzik el, sem nyiltan föllépő, az irodalom terén támogató elvtársak nem csoportosulnak mellé, sem a sikra kiszálló, s a gondolat fegyvereivel küzdő ellenfelekre nem talál. Törekvését a legnagyobb rész észre sem veszi, a kisebb rész unalomból vagy gratiából elolvassa, és vagy haraggal — vagy hallgatag mosolylyal helyeselve — teszi le, de mindenesetre a feledékenység örök emlékezetének szentelve — félre teszi. Az egyedül elvek vitájában, irányok küzdelmében, az elmék harcaiban élő tudományos mozgalomról, a gondolkodás közéletéről nem is szólhatunk. Mintha a mult évben földünket száritott, vetésünket kiégetett aszály most a nemzet szellemét hervasztaná, s a gondolat termését aszalná ki. A veszélyes betegség, a halál jelei legerősebben indítanak elmélkedni az életről. Tűnődjünk tudományos életünkről! Azonban a világért sem szándékozom a t. közönséget valamely „önbírálat" gorombaságaival leckéztetni meg, sem a régi dicsőségünk után epedő honfifájdalom szóvirágokkal diszitett busmagyar - sóhajtásait nem akarom zengedezni, — sem pedig semmi nagyszerű javaslatokat, minden keletről öröklött és nyugotról nyert nyavalyáinkból gyökeresen kigyógyító panaceat nem Ígérek. Hanem csak ugy a mint tűnődésem közben fölmerülnek, elsorolom, hogy mi tényezőit látom annak, hogy „önálló" tudományosságunk, és hazai tudományos életünk oly rendkívül nehezen fejlődhetik ki. I. Ha egy kevéssé körültekintünk a világirodalomban, lehetetlen arról meg nem győződnünk, hogy a tudomány állandó rendes katonaságát kiválóan a tanárok képezik. A többiek csak esetlegesen feltűnő önkénytes harcosok, néha óriások, legnagyobb részben dilettánsok, de a tudomány terjesztésének és fejlesztésének öröklő rendes mivelöi a tanintézetek apostolai. — Nem igen van Európában ország (még Németországot sem véve ki), a hol a népességhez aránylag több tanintézet volna, mint a két magyar h ban. És honnét van mégis, hogy a mi tan 89