Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-10-30 / 44. szám

merünk meg. Még azt is megengedem, hogy a minden képzeteknek és ismereteknek alapjául szolgálló eredeti észnyilatkozatainkat, a szemléleteket — minő tér és idő, — a fogalmakat — minő a causalitas s. t. ef.—, legelőször a tapasztalás és önészlelés utján találjuk meg, s hogy ezen az uton jövünk elsőben azoknak tudatára. De egyet soha sem lehet ezen az uton fölfedezni; azt nevezetesen : hogy amaz észnyilatkozatok (legyenek azok szemléletek vagy fogalmak) a prioriak! Lehet tudatom a causalitasról, a térről és az időről, a nélkül hogy azt is tudnám, miként azok eredetiek. Épen ebben különbözik a tapasztalati tudat a kritikaitól. Épen e ponttól, ez a priori-tói függ' minden az észbirálatban. Ha az észbirálat csak azt látja be, hogy bennünk ilyen szemléletek, ilyen fogalmak fölmerülnek, azaz ha ezeket csak tapasztalatilag megleli, akkor felfedezései teljesen elvesztették azt az egész értéküket a melyre Kant minden súlyt helyez bennük. Kant és Fichte igen jól tudták, hogy egyáltalán miért nem akarták amaz kritikáját, ez tudomány tanát psychologiává tenni, és olyanul tekintetni. Ha nézeteik és ismereteik csupán lélektaniak s ezért tapasztalatiak lettek volna, akkor abban a pillanatban megszűntek volna amaz ismeretek tárgyai eredetiek lenni, és ezzel mindkét philosoph merész vállalatai elvesztették volna értelmüket. r Mi az önészlelés ? En csak önmagamat észlelem. A mit én e vizsgálódás folytán önmagamban találok, arról még egyelőre semmijoggal sem mondhatom, hogy tehát mindenkire nézve áll. Hova lett tehát a vizsgálódás eredményének általános érvénytísége ? Ez észlelésben csupán tapasztalást teszek. A mit pedig csupán a tapasztalás által ismerek meg, az sehogysem tarthat igényt szigorú szükségképeniségre. Hol van tehát az eredmény szükségképenisége ? Ha tehát az észbirálat nem akar egyébb lenni mint csupán tapasztalati önészlelés, hol van akkor ismereteinek egyetemes és szükségképpi érvénye? s hova marad — kérdem én — ezek nélkül az észbirálat? Akkor Kant szemei előtt egész jelentőségét elvesztené, valamint előttünk is. Az anthropologiai alapelveknek ez a sebezhető oldaluk. Feltűnő és egyszersmind érthető, hogy Fries minden irataiban a legkevesebbet beszélt e helyről, korábbi müveiben csak futva, a későbbiekben épen nem is érinti. Ez az oka, hogy a kritika philosophia anthropologiai felfogását részemről én is miért nem osztom. Az anthropologiai alapelvekből folynak Fries egész bölcsészete, valamint ennek fölmutatott hiányai is. Azonban beismerem, hogy Kant kritikájának anthropologiai fölfogása igen közel eső gondolat volt, és a bírálati bölcsészet kifejlődéséhez tartozott. És az nagyfontosságú tény, hogy e feladatot oly jelentékeny gondolkodó vállalta fői és vitte keresztül mint Fries. Mellette mások is sokan kisérlették meg a kritika philosophianak hasonló felfogásait érvényesíteni; de senki sem hozzá hasonló philosophiai tehetséggel. Ez Friesnek kétségkívül tiszteletre méltó nagy érdeme a tudomány történetében, a mit én egész jelentőségében elismerek, és hogy az irántai elismerés és méltánylat oly maradandóul él közöttünk, azon őszintén örvendek. VIII. Hogy az észbirálatnak vájjon metaphisikainak vagy anthropologiainak kell-e lennie ? e kérdés a német bölcsészetnek Kant óta történő kifejlődésében szükséges, elkerülhetlen probléma. És a bölcsészet feladatokból él. Minden probléma megoldása, uj feladatokat szül. Hol akkor az igazság ? hallom kérdeni. A minden időkre kész, forgalmi pénz értékű igazság, vélik. Az igazság, a melyről Nathan mondja „Wie Geld im Sack, so striche man in Kopf auch Wahrheit ein ?<

c

Ezt az igazságot, a melyet a bölcsészet valódi szelleme nem ismer és nincs is rá szüksége, azoknak hagyjuk, a kiknek zsákjuk is van hozzá : a dogmatikai civodásokban élő felekezeteknek, s azon iskoláknak, és tanítványoknak, a kikhez hozzájuk illik, hogy mesterüket dicsérjék s szavára esküdjenek. Az Ő igazságuk olyan mint a készpénz ; s mesterük mint a kép a pénzen. Uy bánnak a gondolattal, mint a garassal, és igy helyesen teszik, hogy a császárnak megadják a mi a császáré. A mi pedig a bölcsészet körében élő igazságot, és a történetileg létező rendszerek külön-