Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-01-31 / 5. szám

nem, hogy midőn a középkor évkönyveiből a pápai hatalommal történt némely visszaéléseket s ezeknek következéseit, mint felvett tárgyamhoz tartozó, azzal lényeges kapcsolatban álló adatokat idéztem, ezt korántsem a római pápaság iránti ellenszenvből tettem. Mint buzgó protestáns egyházi tekintetben én is a pápai halalom elleni erkölcsi tiltakozáshoz csatlakozom, de mint historicusnak nem lehet el nem ismernem, miszerint a római pápák sorában több nagy s nemcsak a keresztyénség, de az emberiségnek is diszére váló férfiak voltak, többek közt pl. a Rómát Atilla dühösségétől megmentő I. v. nagy L e o, (440 — 461) valamint a keresztyénség terjesztésében magát kitüntető, Angliát megtérítő I. v. nagy Gergely (590—604) stb. tevábbá, hogy a pápaság a hit és egyházegység elvénél fogva a durva és sötét közép századokban a keresztyénség fentartásának isteni gondviseléstől rendelt egyik támasza vala,24

1

) mely mint a szellem képviselője, a hűbéri erőszakosság, ököljog és rendbomlás korában a jogot és szabadságot védte, azért a német császárokkal folyt hosszas és mérges viaskodásokban a pápák győzelme mint egy jeles francia és katholikus iró L a u r e n t megjegyzi: „a szellemnek az anyag feletti győzelme" gyanánt tekintethetik :24

b

) általában e papi uralkodás megítélésében az idő vagy kor különbse'gét számba nem vevő anachronismust kerülni kell, mert a 11 vagy 12-ik században jótékony és üdvös hatású volt azon intézvény, mi a 19-d.ben a megváltozott időviszonyok folytán egészen más színben jelenik meg.2

5

*) De a dolognak van egy másik oldala is, mit a szellemi felsőség és hatalommal visszaélésből származott roszak képeztek, s e másik oldalnak is egyébiránt csupán objectiv szempontból említését a részrehajlatianság elvénél fogva mellőznöm nem lehetett. Ha vádoljuk a kort, e vádat igazoló adatokat is közölnünk kell. Miután a 11-ik század közepén (1059) II. Miklós pápa alatt, sz. Péter utódainak addig a papság és nép befolyásával gyakorolt választása kizárólag a cardinalisok gyűlésére a conclavera ruháztatott át, VII. Gergely pápa alatt, ki 1073-ben lépett sz. Péter széíta

) A pápaság által szerzett érdemekre nézve olvasást érdemel Müller Jánosnak a római pápáknak a z egyház érdekében tett utazásaira vonatkozó értekezése — „Reisen der Pápste." L. Johannes von Müller kleine historische Schriften — Stuttgart und Tübingen 1835. 8. S. 13—45. Más cimmel: Johannes von Müller sámmtliche Werke. Herausgegeben von Johann Georg Müller 25-ter Theil. Sz. F. 24b

) „La féodalité était un temps de violence; rendons gráce á Dieu dc ce que, á coté des homines qui ne connaisaient d'autre droit que celui du plus fort, ila piacé l'église, dont l'existence était toute spirituelle. La victoire de la papauté a été la victoire de l'esprit sur la matiére, Laurent La papauté et l'empire — Paris, Bruxelles at Leipzig etc. 1860. 8. p. 53. Sz. F. í5&

) „L'empire du sacerdoce, qui au dixneuviéme siécleserait un non-sens, a eu sa Iegitimité du moyen age.4í L a u r e n t La papauté etc. p. 64. Sz. F. kére, a világi uralkodós mint az egyházi korlátlan hatalom megalapittatott, egyfelől az által, hogy Mathildis tusciai márkgrófné maga birtokai örökösévé a római szent széket rendelte, míg másfelől az emiitett pápa az investitura, vagy a püspökök beigtatása jogának a császárok kezéből kifacsarása, s a papi nőtlenségnek behozása által a papságnak a világi hatalomtól függetlenségét eszközölte, azt szorosan a római sz. szék érdekéhez kapcsolta, midőn másfelől a szerzetesek szolgálatra kész és sok esetekben lényeges hasznot tevő, ugy nevezhető pápai militiát képeztek. 2S

b

) A 13-dik század elején III. Inocentius pápa a szent szék világi jogait és egyházi uralkodását még szélesebbre terjesztette, VIII. Bonifácius pápa pedig azon század végén „Unam sanctam" cimü bullájában azon tant hirdette, s a szerint is cselekedett, hogy Jézus Krisztus maga egyházát kettős, u. m» szellemi és világi karddal, vagy hatalommal ruházta fel, miért az egész emberi nem a római pápának alárendelve van, s annak feltétlenül engedelmeskedni tartozik. így azon díszes kötelesség, melynek teljesítésére küldötte ki IdvezitŐ az apostolokat — „tanítani minden népeket" (Mát. XXVIII. 19.) s hogy „prédikállanák az Istennek országát," (Lük. IX. 2.) az evangyéliomot tehát a szabad meggyőződés utján terjesztenék, — a középkorban a fenemiitett hatalommá változott át, melynek gyakorlása folytonos ellenmondást, s századokon keresztül az egyházat mint államokat zaklatni, rázkodásokat, heves küzdelmeket és szakadásokat okozott. Egy sötét, tudatlan s azért vakon engedelmeskedő korban kezdődött emez óriási tusakodás hét nagy és igen tanúságos képet mutat. Az egyiken látjuk az egymással szembeálló legnagyobb elkeseredéssel mint erőfeszítéssel világi mint egyházi fegyverekkel a hatalomért vívó német császárokat és pápákat: IV. Henriket es VII. Gergelyt, a ll-ik században, I. Fridriket és IV. H a d r i á n t valamint III. Sándort, a 12-d.ben, a német császárok választásába avatkozó, királyokat tevÖ, és trónról letaszító azokból mint maga vazalljaivai bánó III. Innocentiust a 13-nak elején, s ugyan azon században II. Fridriket, és IX. Gergelyt mint IV. Innocentiust, szóval: a pápákat letevő császárok, ezeket az egyház átkával sújtó, s népeiket ellenük fellázító 25b

) Hogy a szerzetesek mily nagy szolgálatot tettek a pápáknak, csak egy pár példáját említem. Midőn az egyházi átoktól sújtott hohenstaufi ház birtoka a két siciliai királyság IV. Inocentius és IV. Sándor pápák terve szerint, Manfrednek, II. F r i d r i k császár fiának a beneventi csatában 1266-ben történt halála után IV. Orbán pápától francia herceg Károlynak az anjoui házból adatott, a Nápolyba küldött szerzetesek, főkép kolduló barátok voltak, kik a népet prédikálásukkal a törvényes királyi ház ellen izgatták, s a francia bitorlás sikerét nagy mértékben előmozdították. L- Raumer's Geschichte der Hohenstaufen. — 3. Aufl. Leipzig, 1857 8. IV. Bd. S. 324. Tudva van, hogy a jezsuiták is a római sz. széknek mily erős támaszai voltak. Sz. F.