Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-10-09 / 41. szám

bevezetéssel: „Ezen kitűnő és minden emberre üdvös imádság Jézus szent keresztjéhez, 1535-ben Krisz­tus Urunk sirján találtatott. Mikor V. Károly császár harcra kelt, a pápától kapta ajándékba és Szent Mihályra Franciaországba küldötte, hol egy paizson aranybetükkel csodaszépen kifejezve olvasható. Ki ezen imádságot naponkint egyszer ájtatosan mondja, vagy ki mindennap öt Miatyánkat, és ugyan­annyi Üdvözlégy Máriát Jézus Krisztus keserves kínszen­vedése és halálának tiszteletére imádkozik, —nem fog hirtelen halállal kimúlni, tűz­ben nem fog elégni, vízbe nem fog halni, csatában nem fog elesni és semmi méreg által kimúlni. Ha egy asszony szülő fájdalmaiban ezen imádságot imádkozza, vagy imád­kozni hallja, tüstént fog szülni, és vidor anya lesz és ha az ujon szü­letett gyermeknek ez imádságot jobb oldalára teszik, sok szeren­csétlenségtől meg lesz mentve. Ki ezen imádságot magánál hordja, nyavalyatörésben nem fog szenvedni. Ha egy sz. János, vagy kornélbeteg­ségben szenvedő embert az utcán elesni láttok, tegyétek ezen imád­ságot jobb oldalára, s tüstént fel­kel és meggyógyulásának fog ör­vendeni. — Ki ezen imádságot házra viszi, tőlem áldatik, ki pedig gúnyolja tőlem átkoztatik. Azon házban, melyben ez imádság tartatik, nem fog a menykö ütni. Ki ezen imádságot mindennap imádkozza vagy imádkozni hallja, halála előtt három nappal Istentől fog egy jelt látni, ugyanis : „Ez halálnapod.'' Közli egy keresztyén. A MOLDVA-OLÁHORSZÁGI ELSŐ MAGYAR PROTESTÁNS MIS SIÓ KONSTANTINÁPOLYBAN. Konstantinápoly, sept. 29. 1864. Minden szigorú körülmény s elfoglaltatá­saim dacára nem tehetém, hogy kelet fővárosa Konstantinápolyban lakó magyar hitsorsos ha­zánkfiainak vallásos szempontbóli fölkeresését tovább halasszam. Miért tevém ezt midőn még a magamra vállalt missiói teendő a dunafejedelem­ségben bevégezve nincs s még talán évekig sem lesz : addig is mig tisztem szerint róla részlete­sen tudósítást tennék, elég legyen annyi, hogy ha mindenütt le vagyunk szorítva a térről, me­lyen hazánk dicsősége s erkölcsi jellemünkből csak egy sugártis felmutathatnánk, a vallásos ér­dek felkarolása, s épen e missiói ügy az, melynek ha csak gyönge világításban is felkeli mutatnia, hogy komoly vallásos és erkölcsi erőn épült ha­zaszeretettől lelkesülve a magyar még el nem esett, sőt eljő az idő, midőn a világ szinpadán még egyszer szerepelvén, virulni fog mert virulni akar. Ötödik napja, hogy Konstantinápolyban vagyok, hova az itteni angol s amerikai missiók viszonya s dolgainak megismerhetése s a velők való szorosabb összeköttetés szándékán kivül, azon elhatárzással jöttem, hogy bármi fáradság­gal e másfél inilió népességű városban elszórtan élő magyarjainkat fölkeresem s édes anyai nyel­vünkön évek óta elfeledt lelkök előtt az evan­gyéliom, az élet bujdosásaiban vezérlő hit szent forrását felfakasztom. — Az engemet működé­semben eddig soha el nem hagyott, mennyei gondviselés megsegített, hogy e munkámat meg­kezdhetém. E munka megkezdéséről bevégzéseig nem is teszek vala említést, ha mind az én mind a magyar protestáns egyház s a nemzet más fe­lekezetű elfogulatlan tagjai nagy örömére azon tudomásra nem jövök, hogy itt az 1849-iki ma­gyar mozgalom eleste után, a viharok által a térről leszórt magyar száműzöttek elmetszett honszerelmöknek az evangyéliomi szent hitben uj sarjat növelendők, egy keleti magyar protes­táns egyházközségben egyesültek. Azonban ezen egyházközség, midőn az európai viszonyok a száműzötteket egy vagy más nemzet táboráhozi csatlakozásra szóliták, az eltávozottakkal any­nyira meggyengült, hogy fejlődésében sikerrel nem haladhatott, s később egészen megszűnt. A mit az idő és gondoskodás kegye megőrzött a múltból csak a jegyzőkönyv, néhány levél s az egyház pecsétje maradt fenn s jutott kezemhez. Azon szent alapján az evangyéliomi hit és honszeretetnek, mely a száműzöttek községével letétetett itt, de elpusztult: reméllem, hogy a nagy Isten segedelmével sikerül egy uj maradandó magyar protestáns egyházat alapítanom, azon hitben élvén, hogy a magyarnak, a hol csak egy kis tér is kínálkozik, azt felhasználva a magyar dicsőség s evangyéliomi hit ujjá születése s ter­jesztéseért a hazán kivül, mindenütt de mindenütt munkálni szent kötelessége. Melyben én is egy a legkisebb fáradozván, szabad legyen felhívni a magyar protestáns egy­ház s magyar nemzet dicsőségét és nagyságát hőn óhajtó hazafiakat, hogy működésemet becses figyelmökkel kisérve, szellemi és anyagi részvé­tökkel is támogatni méltóztassanak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom