Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-10-09 / 41. szám

bari jobban, de csak is annyiban, a mennyiben ilyen pénztárunk csakugyan van, de mert van — azt bizony nem az egyházkerületnek köszönhetjük, hanem mint fe nebb láttuk gyülekezeteink — azok belső hivatalnokaik s egyes jóakaró pártfogók áldozatkészségének! De ezt fogja itt a figyelmes olvasó kérdeni — nem e épen az évelején t. c. Ritter István és Pálfy József urak közt épen az iskolák miatt folyt vita alkalmával elég világosan kimutatta Pálfy úr — egyúttal kerületi számvevő, — mi szép alapítványokat tett a kerület a lőrinci tanoda javára, nevezetesen 1859-ben 2200 forintokat állandó alapitványképen, 1860-ban pedig épen évi gegélyjárulékkint 600 frtokat. A 2500 frtra nézve azt kell megjegyeznem, hogy azt bizony könnyű volt átengedni, mint ugy is már jóformán a deperditák rovatába tartozó összeget, s mely a legjobb esetben is csak a mi gyülekezeteink által fizetendő főtanodai adóhátralékból folyna be pénztárunkba, a mi legalább ez ideig még nem történt. Azon 600 frtnyi segélypénzt pedig ugy a mint az ajánlva lett, mi soha sem sürgettük, de még akkor sem fogadtuk volna szívesen, ha az kizárólag a többi dunántúli — nem pedig mint történt — elég ügyes előszámitással majdnem egy Begyedrészben ismét egyházmegyénkre lett volna kivetve, és pedig azért, mert mi a testvéri szeretet felöl már eddig is elég bőven telt keserű tapasztalataink után előre láthattuk, miszerint ez ellenünk annyiszor a mennyiszer reclavnálunk, fegyverül fog használtatni, — továbbá mert a kerületteli ily vagyonközösség csak nekünk a gyengébb félnek fogna rövidségére szolgálni, a mi csakugyan be is teljesedett; — de meg mert nem szerettünk kölcsönért a szomszédba menni, midőn saját magunk embersége utan is becsületesen megélhettünk volna; — egy szóval: mi soha sem követeltünk sem többet sem kevesebbet mint az 1853-ban kerütetileg ránk kivetett 1500 frtokból a bennünket megillető igazságos osztályrészt! De hát azt fogja ezeket hallva, egyik másik olvasó kérdeni: micsoda joggal ? mért nem voltatok ti tolnaiak mindjárt eleitől fogva óvatossabbak a kerület túlterjeszkedése ellenében ? mért nem fogtátok ki mindjárt kezdetben brevi manu nevezetesen ama 1500 frtokból azon benneteket megillető osztályrészt? vagy ha csakugyan feltétlenül leköteleztétek magatokat ezen adóösszegnek a ker. tanodai pénztárba való befizetésére, — ám lakoljatok most vigyázatlanságtokért ? Hogy nem elég óvatosok voltunk, hogy reánk nézve csakugyan a leghasznosabb fogott volt lenni, ha miként a kerület teszi, mindjárt kezdetben a beati prossidentes-féle jogcímet vesszük gyakorlatba, ez áll: de ezen mulasztásunkat nem fogja oly nagyba beszámítani az, ki meggondolja, hogy annak egy nemes indoka volt, a mennyiben mi megvoltunk győződve arról, miszerint az iskoláinkra akkorban nehezült súlyos nyomásnál fogva csak az erők egyesítése mellett sikerülend egyelőre legalább is egy t. i. soproni fötanodánkat a bukástól megmenteni: de azért ne vélje senki, mintha mi ezen pénzekhez való osztályos jogunkat minden feltétel nélkül s minden időre engedtük volna át a kerületnek: mert mi azonkívül, hogy sem testületileg sem pedig gyülekezetenkint — egynehánynak — kivételével, magunkat ez adó fizetésére ugy, mint a kerület kivánta téritvényekkel nemcsak, hogy le nem köteleztük ; hanem már 1853-ban — a mely évben ajánlottuk fel a kerületnek e célra való közreműködésünket — miként az azon évi sept. 30-án Sopronban tartott gyűlés jegyzőkönyvének 16. pontjában s ismét az 1854-iki juliuo 26-án szinte Sopronban tartott gyűlés jegyzőkönyvének 23-ik pontjában olvasható, lőrinci tanodánknak ezen pénzekhez való jogát világosan kikötöttük. S hogy a későbbi gyűléseken se mulasztottuk el ezt, arról annyi a mennyi jegyzőkönyveink tanúskodnak ! S hogy fogadta a kerület e jogfentartásunkat? Elismerve a lőrinci tanodának szükségességét, megnyugtató szép Ígéretek és reménynyújtások mellett kér, hogy csak az első években ne neheziisük a főtanoda teljes szervezésének lehetőségét, annak idején méltányos is igazságos is leend irányunkban. S mi bizva ezen 'ígéretek őszinteségében, s a fentem'itve volt csekély iskolai alaptőkére s körülbelől 1300 frtnyi magunkra vállalt uj tanodai adóra támaszkodva nem kételkedtünk tanodánkat 1857-ben újra felállitni, erős hitünk lévén, hogy ennyi nemes áldozatkézség mel -lett sikerüland azt egy pár év alatt — ha nem is a fényesebb hazai prot. altanoddkkal egyenlő színvonalra emelni, de legalább a haladott kor igényeinek megfeielőleg s egyházmegyénkhöz méltó állásban fentartani! Fájdalom reményünkben csalatkoztunk! Nem említve ugyanis az épületfentaríási s más apró de szükséges költségeket, — a három tanárnak járó 1800 frtnyi fizetésnek előteremtése elég gondot ad nekünk, — a negyed k tanár fizetése e-lapjának előállításáról pedig — miután épen jelacleg veszi egy 30 tanulóra számított ccnvictus létrehozása minden erőnket s áidozatképességünket igénybe, ez idő szerint még álmodnunk sem szabad! S mind ennyi szenvedett sérelem s méltatlanság után miként felel a kerület emlékiratunkra ? Trsztyenszky úr szerint — „szinte emlékirattal fog a tolnai testvéreknek felelni, — azon felül pedig törvényszék küldetett ki, a tartozások törvényes útoni behajtására !u

Felvilágosításul még csak azt említem meg, miszerint képviselőink jelentése szerint ez a kerületnek egyértelmű végzése, mert csak egy nem — képviselői minőségben jelen volt közpap mert szót emelni mellettünk, a miért jól lehurogatták, — ezen nyomtatásban megjelenő ellen-emlékirat tehát több példányban lenne minden egyes gyülekezetbe a nép felvilágosítása végett kiosztandó, mert ugy mond : a tolnai nép buzgó jó szellemű, csak annak lelkészei viseltetnek a kerület —- illetőleg a soproni főtanoda irányában ellenséges indulattal! No az ily Thun-féle felforgató-néplázitó s alkotmányellenes eljárással — ha t. i. valaki a kerületi többség irányában elég malitiosus lenne ily eljáráshoz segédkezet nyújtani, megjárnák nem ugyan a tolnai lelkészek, nem is a lőrinci — hanem igenis a