Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-09-18 / 38. szám

6. Számvevői hivatal felállítása és annak betöltése — régi óhajtás levén — ez alkalommal a szavazatok beadása elrendeltetett. 7. Egy elválni akaró házaspár kibékítése kisértetett meg, eredménytelenül. 8. A tanügyi bizottmány elnöki széke is megürülvén, annak az egyházkerületi gyűlés által leendő betölléseig, az esperesi hivatal bízatott meg ; hogy az egyházmegyei tanitók testületét, még az iskolai-év megkezdése előtt, az egyetemes tanterv nyomán, de helyi viszonyok és körülmények tekintetbe vételével készített, közgyülésileg elfogadott tanterv életbe léptetésére nézve szükséges utasítások átvételére, illetőleg pedig jövőre tartandó tanitóértekezleteket vezető elnökválasztásra gyűjtse. 9. Felolvastatott az ajkai „Proseliten-Macherei" kikiáltása által előidézett ügyben, a helyszínén megjelentvegyes bizottmány jelentése, melyből kitűnt, hogy az egyházmegye elé adott, a hírlapban közölt vallássérelmi tárgyban elmondottak és irtak igazak. Fájdalom! hogy e téren hasonló visszaélések száma naponkint mind inkább szaporodik, s mielőbb égető szükséggé lesz, a geresdi egyesség újbóli megerősítése, s a hozzá alkalmazkodás szigorú elrendelése. — Adja Isten! hogy ez s ennyi eszköz biztosítsa a jogot és méltányosságot! Tóth Balázs, lelkész. TÚRKEVI, sept. 6. Tisztelt szerkesztő űr! Folyó hó 4-én öröm ünnepet ült egyházunk, mely oly sok megpróbáltatáson ment keresztül a közelebbi időkben, s melynek egén a halál öldöklő angyala egész diadalommal vonult által; magával ragadva feledhetlen emlékezetű derék lelkészeinket.— Alig pár éve kisértük az örökös nyugodalom helyére, a tudományosan mívelt n. t. Kocsa István urat, a ref. lelkészek valódi példányképét. Közös gyászunkat sűlyosbitotta az 1863-ik nyomorúságos, inségteljes esztendő; de hogy a keserű poharat egészen kiürítsük, ez előtt három hónappal ismét el kelle vesztenünk másik lelkészünket, n. t. Végh Sándor urat, e gyülekezetnek örömét, dicsőségét, kinek kedves emlékét csak a sírgöröngyei tördelhetik szét kebelünkben. Hogy mily sokat vesztett egyházunk, s heves nagy-kunsági egyházmegyénk, a két elhunyt jeles férfiúban, bizonyítják az ezerekre menő számos résztvevők, kik a boldogultak utolsó tisztesség tételén megjelentek. — De én örömünnepről szóllék, s e sorok eddig még csak a rajtunk ütött sebek sajgásai. Álljanak itt e sorok azért, mert az utóbb elhunyt n. t. Végh Sándor haláláról az „Egyh. Isk. Lapok"ban még semmit nem olvastunk. És most örömünnepünkről. A fentebb nevezett napon foglalta el lelkészi állomását tiszti ifjú Végh Sándor űr, a boldogult n. t. Végh Sándor űrnak szeretett fia, kit a turkevei derék egyház — Siteri papságából — közakarattal választott lelkészeül; hogy az elköltözött Illyés helyet legyen ez egyháznak Elizeusa. Alkalmi beszédének — melyet János jelenése X. r. 8. 9. versei nyomán készített s mondott el, — egyes részei oly szépek, oly megindítók valának, hogy valóban szívig hatottak. Megható volt látni e gyülekezetet, mely hallgatva az ifjú tüzlelkű szónokot, a szerető fiút, a méltó utódot, multak miatti fájdalma az öröm könyeivel testvériesülve hult alá. Ugyan e nap estvéjén az ífju lelkész liszteletére egy közös vacsora tartatott, melyen egyházunk értelmisége csaknem kivétel nélkül jelen volt. E szép .számú együttlét, e közös örömbeni részvét, melyet oly regen nem élvezénk; igazán a testvéri szeretet vacsorája volt; hol a prot. egyház dicső múltjára visszaemlékezve, annak jobb jövőjéért, egyházunk felvirágzásáért, a derék ifjú lelkész hosszú és boldog életéért, derék fögondnokunkért, és végül még ellenségeinkért is, gyönyörű toasztokat hallottunk. Az elmúlt héten tartatván meg népiskoláink őszi közvizsgái — examanei, — nevelte közös örömünket még az is: hogy a derék egyházi elöljárók, tanítóink közös buzgalmáról, s a tanitásbani tapintatos eljárásukról dicsérőieg nyilatkoztak. És most bevégzem rövid soraimat azon őszinte óhajtással ; vajha egyházunkról — avatottabb kezek által — meg többeket, de mindig csak örvendetes híreket olvashatnánk e lapok hasábjain. S. . . KÜLFÖLD. Emlékezhetnek t. olvasóink, hogy Zimmerman karlsruhei lelkész jun. 23-án a bádeni ministeriurnnak 160 lelkész aláírásával ellátott vádiratot nyújtott be Schenkel papnövelde-igazgató ellen, mint aki „das Charakterbild Jesu" cimü müvében Renan-féle tant hirdetvén méltatlanná tette magát az egyházi hivatalra, különösen pedig arra, hogy az ifjúságot az egyházi szolgálatra nevelje, és éppen ezért fel volt kérve a legfelsőbb egyháztanács, hogy Schenkelt mint méltatlant mozditsa el igazgatói állomásától. E vádiratra mult hó 17-én felelt az egyháztanács és pedig először kiemeli, hogy Schenkel könyve, mint praeferenter tudományos mü nem tartozik az egyházkormány ítélete alá, s hogy őt igazgatói állomásától nem mozdíthatja el; mert ezt tenni csak akkor volna joga. ha e mü a szorosabb értelemben vett egyházi azaz templomi használatra volna szánva, sőt az elmozdítás még akkor sem törtőrténhetnék meg ; mert Schenkel egyetlen szóval sem támadta meg müvében a protestantismus föalapelvét, azon tant, mely Krisztusnak az uj szövetségi egyházban való uralkodói hatalmáról szól. Továbbá a vádiratban fel volt hozva, hogy Schenkel müve nincs mindenütt öszhangzatban a vallási cikkekkel, a symbolikus iratokkal; erre nézve az egyháztanács oda nyilatkozik, hogy a symbolikus iratokat nem ugy kell tekinteni, mint oly egyházi törvényeket, melyekkel ha valamely tudományos irodalmi mü nincs öszhangzatban, annak szerzője eo ipso méltatlanná tette magát az egyházi szolgálatra, hanem épen ellenkezőleg ez iratokban foglalt tételek alá vannak vetve a tudományos kutatásnak, s ily nyomo-76*