Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-09-18 / 38. szám

záshoz joga van minden müveit protestánsnak, különösen lelkésznek. „Megrója az egyh. tanács az aláírókat a „nyilvános tiltakozásért" melyet a vádirat elébe csatoltak; rosszalását nyilvánítja azon eljárásért, melylyel e tiltakozást mindenfelé terjesztették ; mert a fennálló egyh. törvényekkel legkevésbé sem lehet összeegyeztetni azt, hogy a lelkészek egy része, mielőtt e tekintetben a törvényes közegek által hozott ítélet kimondatott, egyik testvérüket, hivataltársokat mintegy itélő széke elé állítja, és mindenfelé teli torokkal kürtöli, hogy e férő azon igazsággal jött ellenkezésbe, melyet a mi Urunk az egyházra bízott." A válasz magára a dolog lényegére nézve ugy nyilatkozik, hogy az egyháztanácsnak tisztelnie kell minden meggyőződést, mely igazság után törekvő és komoly vizsgálódás következménye, és, hogy hatósága alatti minden lelkésznek szabadságában áll vizsgálódásait és ennek eredményét irodalmilag közzétenni. Ezen szabadság legkevésbé sem veszélyezteti Urunkban , megváltónkban való hitét, sőt épen ezáltal fog Krisztus dicsősége teljes fényben előállíttatni. A szabad vizsgálódás a protestantismus sine qua non-ja, azért ez nemcsak meg nem tiltható, hanem minden tudományosan müveit protestánsnak legszentebb kötelessége. Ha valaki igyekszik hitünk alapjául szolgáló történeti adatokat nagyobb fényre deríteni és érthetőbbé tenni, mint az eddig történt és lehetett, ebből semmi esetre sem következik, hogy az hitünk alapját akarja megingatni; azért csak dicséretet érdemel, a ki kellő képességgel és becsületes szándékkal törekszik Jézus Krisztust teljesebb és valóbb fényben elötüntetni, mint azt atyáink tehették. Egy ev. lelkésznek sem szabad szem elöl téveszteni először azt, hogy a mai kor műveltségének niveau-ján álló keresztyén feltétlenül nem fogadhatja el valódi gyanánt azon képet, melyben a régi egyház a megváltó személyét feltüntette; másodszor pedig azt, hogy ha mi Jézusnak igazán emberi tehát szükségkép történeti képét megnyerhetjük, ez által az ö istenisége legkevésbé sem fog csorbát szenvedni; mert az emberi Jézus azon tükör, melyben magát Isten nekünk láthatóvá teszi. PROT. ÜGY TÖRÖKHONBAN. Két rövid közlemény jelent meg e lap hasábjain a törökhoni protestánsok helyzetéről; ugyanezen tárgyban „A H." september 7-iki száma közöl egy eredeti levelet, mely Konstantinápolyból keltezve egészen más színben tünteti fel ez ügyet, mint a minőnek ezt részben a külföldi és honi lapok, részben pedig szerkesztőségünkhöz jött eredeti tudósítás lefestették; érdekes és sok tekintetben fel világosító tartalmáért célszerűnek véljük e levélnek ügyünkhöz tartozó részét közölni, mely itt következik : Valamennyi hírlap szól számos müszülmán kitéréséről a protestáns vallásra. — Minthogy ezer ellenkező hir van még forgásban, röviden elmondom az egész ügy állását. Mondják hogy ezrenkint történtek a kitérések, hogy egész tömegek hagyják oda az iszlámot; de íme tényeket nem látunk. Igaz ugyan, hogy mintegy negyven török a protestáns vallásra tért; de mindezekből még nem látom azokat a nagy dolgokat, melyekkel oly roppant zajt ütöttek, Minden időben léteztek katholikus hittéritök, kik az oszmánlikat hitökre téríteni igyekeztek. Hasonlót tettek az anglicánok, nem is említve ama kisebb felekezeteket, melyek hasonló célra működtek. De mind ezek közül egynek sem sikerült csak egyetlen egy kitérést is eszközölni. Az amerikai missio azonban, mely csak néhány év előtt érkezett ide, s melynek szerkezete igen erős alapokra van fektetve, tanulmányozni kezdette az itteni viszonyokat, s közönséges eszközök felhasználása mellett nagyobb sikert aratott, mint a többi missiok valamennyien együtt véve. Sokáig csak a rugókon dolgozott, a müszülmán népesség képleteit és allegóriáit használván eszközül; mert köztudomású dolog, hogy a müszülmánok igen eleven és fogékony tehetséggel birnak. A amerikai missio nem támadta meg e nép vallásos érzelmeit, hanem hasonlításokat terjesztett elébe, s ekkép magát a müszülmánt kényszeritette bevallani, hogy vallási tekintetben a keresztyénnél alantabb áll, valamint azt is, hogy a próféta tanai a koránban nem voltak tökéletesek. Elvégre az amerikai missio és szövetségese az angol missio, most már a müszülmánt eléggé megértnek tartván arra, hogy átalakittassék, megnyitották ütegeiket, s tömeges megtérést igyekeztek eszközölni. E célra ők két vagy három megtért mohamedánt használtak fel, kiknek segítségével a protestantismus mellett kezdettek prédikálni. A következmény volt — alig 40 egyén kitérése ; — s a végeredmény — a kitért egyének tömeges elfogatása. Sir Henry Bulwer angol követ keserű kudarcot vallott, mikor a befogott proselyták kibocsáttatását kérte; mert a török kormány makacsul visszautasított minden ilyes követelést s igazolásaul azt hozta fel, hogy az iszonyúan felingerült müszülmán lakosság, igaz hívőket kutyákká és keresztyénekké lenni látván, mindnyájokat leöldöste volna, miből azután igen komoly rendzavarok támadhatnának. Ezen ürügynek lehet ugyan némi alapja; de mi ok volt arra, hogy a kitértek Yemenbe száműzessenek? Ez oly neme a deportatiónak, melyről még többet is lehetne mondani. E kudarc után az ismert ügyességü angol követ egy ellenhirt terjesztettel, azt t. i. miszerint az elfogatások hire nem való. A jelszó ki lön adva az angol hírlapok levelezőinek, s a meghazudtolás most világ széltiben terjed. Az elfogattak száma, mintegy 40, kik mindnyájan Yemenbe száműzettek. Ennek valóságáról kezeskedhetem. Térjünk már most át a tömeges áttérésekre. Mi igaz ebben, s honnan támadt az a minden oldalról ismételt hir, hogy 30 ezer müszülmán tért volna át a protestáns vallásra ? — Én azt merem állítani, hogy e hir sem hamis, csak hogy a dolgot valódi értelmében kell venni. Mindenki tudja, hogy a missiok külön-külön és egyénileg működtek, s csak azután akartak a mostani eljárással egyetlen egy vágással nagyszerű hatást tenni a tömegre. De ama külön és