Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-01-24 / 4. szám

föl, ezért mondhatjuk, hogy az ítéletben fogalmak jönek egymással viszonyba, de csak mint a fogalom elemeit képviselők, különben nem Ítélet az. Ez oka, hogy bár minden ítélet tétel is, de nem minden tétel ítélet, noha a tételben is fogalmak állnak viszonyba egymással. Az Ítélet a tárgylagos realitással bíró fogalomnak különülése, s önmaga által való meghatározlatása levén, igen természetesen szerző szerint, az Ítélet is nem csupán eszünk alanyi munkássága, hanem teljesen önálló, ugy hogy a mi alanyi Ítéletünk is csak akkor helyes, ha tárgylagosan is igaz. A tolvajt nem csupán mi Ítéljük el bűnösnek, hanem az önmaga ítéli el magát az állal, hogy lop, s a mi ítéletünk is csak akkor helyes, ha épen olyanul Ítéljük el a bűnöst, a minőül az ön ténye által önmagát elitélte. Az Ítélet fogalmának ilyetén megállapítása után az egyes itéletformák vizsgálatához fog. Az Ítéletet három nevezetesebb formában fejti ki, u. m: a) minőségi (tevőleges- tagadó- korlátazó és azonsági-) ítéletek, a melyekben a fogalom csak külsőleg, tehát esetlegesen határoztatik meg, s ezért ez ítéletekben a fogalomnak nem benső mivolta, hanem csak külső minősége állapitta tik meg. b) menynyiségi (egyes-többes^ és egyetemes) Ítéletek, a melyekben á fogalom mindig mint egyenkénti, (akár egy, akár több egyenkénti, akár az egyenkéntiek összege) határoztatik meg. Természetesen — a mennyiségi Ítéletek szintúgy kifejeztethetnek tevőlegesen vagy tagadólagosan is. c) A módosulati (feltétlen-, feltételes- és különítő- s osztó-) ítéletek, a melyekben a fogalom saját bensÖ lényege által határoztatik meg, s azért nem csak tényleg, hanem szükségkép is határoztatik igy és nem máskép. Ezentúl ez itéletalakok átváltoztatásáról értekezik ugy általában, mint különösen minden egyes itélet-alakok miként történhető átváltoztathatását vizsgálván. 3- f. A zárlatta n." A zárlat szerző szerint nem egyébb, mint az ítéletben megismert különbözőségeiből ismét együvé zárkozott fogalom. Tehát a zárlat (conclusio) is fogalom, s illetőleg ítélet, de már közvetített, kikövetkeztetett fogalom és igy indokolt Ítélet. Ekkép, a zárlatok indokolt ítéletek levén, ugyanazon alapon osztályozza azokat is szerző, mint az ítéleteket; nevezetesen :a minőségi — mennyiségi, — és módosulati zárlatokra. A zárlatok minden egyes alakjainak megvizsgálása folytán, tárgyalja a következtetés szokásos szabályait, s kimutatja, hogy tulajdonképen azok is a fogalomnak önközvetitésében alapulnak. A zárlatok vizsgálásában arra a végeredményre jő szerző, hogy a fogalom minden különösségeit kifejtette, és minden különböző oldalai, és benső általánossága egymással teljesen közvetítve vannak, (a zárlatokban a fogalom általánosságát és egyességét közvetíti különössége, különösségét és általánosságát egyessége, stb.) és igy a fogalom olyanná lett, mint a melynek benső általánossága, és külöinbözőségei, valósítandó célja, és tényleges léte, egygyé olvadtak, ez már az eszme, és a gondolattan második része az eszme tana. Az eszme fogalmában tehát egyiránt bennfoglallatik, a gondolatnak léte, és a levőnek szükségszerű gondolata; ezért az eszme a metaphysikában megismert létnek, a tényleges valóságnak; — és a ,;

sajátképi gondolattanban" megismert fogalomnak, — a tényleg létezők benső szükségszerű gondolatának egységben gondolása. Épen ezért tán helyesebb volna az eszmetant, a „tiszta észtan" harmadik részéül tenni, s nem a logikába annak második részéül osztani be. — De lássuk miként részletezi szerző müvének ez utolsó, s legérdekesebb részét. — .,Az eszmének alkotó elemei; egyfelől a lét, és másfelöl a fogalom; és a mint az eszmét ez elemeinek közvetlen egységeül, — vagy ez elemeinek különbözőségein át önmagát közvetítőül; — vagy végre közvetített egységeül — fogjuk föl; a szerint leend az: elv, — módszer, és rendszer. Ekkép három fejezetben tárgyalja az eszmét. 1. f. Az első fejezetben tárgyalja az eszmét mint elvet. Az elv általános fogalmának tüzetes megállapítása után vizsgálja az elvet a) mint valót; fi) mint gondolatot; és y) az elvet mint eszmeit. Az eszme mint elv, közvetlen egysége a valóságnak és fogalomnak, s épen ezért önmagát közvetítenie is kell, benső igazságát tényleges valóságra kell emelnie. Ez által létesül az elv, önmagából kelvén ki mint alapból, s egyedül önmagának megvalósítására törekedve. És pedig az elv nem bármely úton jő létre, hanem egyedül a belőle folyó, önmagának mint fogalomnak megfelelő módon valósul meg (tehát a fogalom alakjaiban). 2. f. Az eszme ime létesülési módja az, mit módszernek hívunk. A módszer tehát az elvben rejlő különbözőségeknek kifejlesztésével foglalkozik, s ezért ép annyira elemző mint szerkesztő az, az az ép annyira lehelő az elvben rejlő különbözőségeket a szét elemzés által kiemelni, mint azokat egy elvre viszsza vive, annak alapján együvé szerkeszteni. Azonban mind e különbözőségek kiemelésével a rajtuk átvonuló, s bennük megvalósuló eszmét kellvén feltüntetni magának, az eszmének önmagát megvalósítási módját leghüvebben mutatja föl a fejlesztő módszer, a mely az eszme tartalmát, teljességét tevő különbözőségeket magából az elvből kifejlesztés által emeli ki. 3. f. Végre az eszme, az önmagában mint elvben bennrejlő különségeket saját módja szerint, vagyis módszeresen kifejlesztvén, — azokat nyílt és teljes létezésre hozván: rendszerré emelkedik. Ennélfogva rendszert nem gondolhatni sem elv, — sem módszer nélkül, sem pedig az elvben foglalt különösségek kifejlett teljessége nélkül. Innét a helyes rendszer — mivel a módszeresen kifejtett különösségek foglaltatnak benne — sem egyoldalú, sem e különösségek rendetlen halmaza nem lehet, hanem öntermészete szerint szervezett egész. Ugyanezért az általunk, emberek által alkotott rendszer sem lehet csupa esetleges alapon egybeállított rend, hanem