Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-01-24 / 4. szám
olyannak kell lennie, hogy alapjául és tengelyéül maga az elv szolgálván, hü viszképe legyen az, magának a való rendszernek, (Vége köv.) —'Or— BELFÖLD. LELKÉSZIKTATÁS N.-DÖMÖLKÖN. Dec. 20-án 1863. iktattatott he, Karsay Sándor, a győri ev. egyházmegye esperese által, a n.-döinölki ősi, népes és fényes evang. gyülekezetnek osztatlan szavazattal elválasztott uj lelkésze Tót János, a kemenesalji ev. egyházmegye esperese és volt n.-magasi lelkész, szokásos szertartással. — A ritka ünnepélynek fényét emelte a népes vidékről Összesereglett áhítatos hívek roppant száma, mely a n.-dömölki nagy templomot minden részében betöltötte. — A beiktató, oltári igékül elébb fölolvasván Efez, 4, 11 —15. a 602. számú ének után tartott beiktatási beszédének alapját és menetét képezték Pál ap. eme szavai: (2 Tim. 2, 1. 3. 4.) erősödjél meg a Krisztus Jézusban való kegyelem által, hordozd a munkának terhét, mint Krisztusnak jó vitéze, hogy kedvében lehess annak a ki elválasztott a vitézségre. — A beiktatott lelkész, megtartván az Adv. 4. vasárnapjára rendelt evangyélmi igéket, azok alapján jeles szónoklatában azon kérdést : Miről teszek én ma először is előttetek bizonyságot? ekként fejtette meg. Azon érzésről, melylyel ma hivatásom iránt különösen eltelve vagyok ; azon reményről, melyet magamban felöletek táplálok és azon bizalomról, melyiyel jó Istenem iránt viseltetem. — Az ünnepélyt bezárólag számos hívek az Úrvacsorájával éltek.— A n.-dömölki lelkészválasztást minden tekintetben szerencsésnek mondhatni és erősen hisszük, hogy azon sok és szép remény, melyiyel ezen hírneves egyház uj lelkészén csügg, nem is fog meghiusulni, RIMASZOMBAT, jan. 4. (Papválasztás.) A tegnapi nap reggelén helv. hitv. egyházunk tornyában megkondulván az Úr hajlékába hívogató harangszó — a zord idő dacára szokatlan számban tódult a hívek serege. Mert e napon volt véghezmenendö a néhai boldogemlékü Terhes Sámuel Úr halálával üresedésbe jött első papi állomás betöltése. Istenitiszteletünk végeztével egyházunk fögondnoka előadván a célt, mely egybegyűjtött bennünket, utána egyházunk, városunk ügyeiben fáradhatlanul működő, a közügyet buzgón pártoló Dapsy Vilmos űr tolmácsolá az egyházközönség érzelmeit; miszerint az általunk tisztelt, beesült, körünkben apostoli buzgósággal működő Pásztor Pál úr lön általános szavazattöbbséggel, az első papi állomásra előléptetve; mi is tudomására juttatván — az egész egyházközönség harsány éljenzéssel üdvözlé a megválasztott lelkipásztort; — ki szerény szavaiban a legbiztosb kezességét adá annak, hogy "ő valóban szívvel s lélekkel a mi pásztorunk. Majd a második papi állomás betöltése jővén szoba, az ekképfváltozás által megürült állomás csak is a rendes lelkészek'közül levén betölthető, tiszt. B a 1 o g B é 1 a, harmaci rendes lelkész, a korán elhunyt reménydús költő Balog Gyula testvére, lön megválasztva. Vájjon a meghívást elfogadja-e, bizonytalan ? V. IL TÁRCA. NÉHÁNY SZÓ az alakulandó magyar prot. irodalmi társulat pártfogoltatását illetőleg. A „Visszapillantás 1863-ra" cikkírója e becses lapok jelen évi első számában előszámlálván azon mozzanatokat, melyeknél fogva egyházunkra nézve épen nem mondhatjuk mostohának a lefolyt esztendőt: mintegy koronájául elmélkedésének — követve a homiletica által ajánlt azon ujabb eljárási szabályt: minthogy a meggyőződés lassankint származik az emberben, előbb a gyengébb, — s csak azután az erösebb, — és végre a legerősebb okok hozandók fel — mint ilyent, a magyar prot. irodalmi társulatot említi fel. Valójában, ha ez ténynyé lesz — mint a mult esztendőnek megfoganatositás végett újból elővett és közönségessé tett eszméje, indítványa, tervezete: ha még oly ínséges lett légyen is az ó esztendő es semmi más örvendetes jelenségekkel nem találkozhatnánk is egyházi életünk mezején, — már ezért szájunkba illenék az újévi hymnus eme szavai: „Jó atyánk ! az elmúlt esztendő Jóságod tanuja, szívünknek nincs rád panasza,< ; — és tovább folytatólag: „Bizony az Úr minket kedvellett, Megadva a mi nekünk kellett."! Kétségen kivül általános a nézet egyházunk minden gondolkodni tudó tagját illetőleg, mely e társulat eszméjét és célját helyesli. Az alig kitűzött lobogó alá csoportosultak egyházunk ügyéért — jó és balszerencsében lelkesültek közül tényleges zálogot szolgáltattak a felöl, miszerint Révész I. úr óhajtásához képest azzal késni nem lehet, nem szabad; nem holnap, hanem ma megalapítandó, mert egyházunknak arra, mint a mindennapi kenyérre oly nagy szüksége van. Azonban bármily szép számmal jelentkeztek az e célra részint alapító részint részvényes tagokul ajánlkozott ügybarátok, hitrokonok: még az — mennyire a nyomdai körülményekkel ismerő vagyok — korántsem elegendő a végre, hogy a társulat szilárd és biztos alapjául szolgálhasson, és céljához képest munkálkodhassék, Ha Összeszámláljuk a jelentkezőket: ezek összesége alapító tagokban 67; részvényesekben épen kerekszám 200. — Nem azzal kell-e felkiáltanunk: Quid hoc ad
