Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-01-24 / 4. szám

A Visolyi 1590-ben eszközölt kiadás után nem sokára 1608 Molnár Albert adta ki az egész magyar bibliát Hanoviában s e kiadásáról a dedicatióban igy nyilatkozik: ,,az szólásnak dísztelen módját (solecismos,) mellyek az idegen nemzetből való corrector miatt estenek volt, azokat kitisztítottam. Az igazán való irást (orthographia), melyet elhatlak és megegyelitettek sok helyeken, az canonicus könyvekben megemendáltam és egyengettem. . . . Nyomtatási fogyatkozásokat számtalanokat purgáltam ki. Egynehány helyen egész verseket, mellyet az Íróknak vagy betűszedőknek gondviseletlenségekböl elhagyattak, másonnat megfordítván helyére hoztam stb." Már ha csak e pár sort is közelebb megtekintjük, lehetetlen észre nem vennünk a roppant hézagot, mely nyelvünk fejlődésének akkori és mostani stadiuma közt tátong. S itt nem csupán a dictio ódonszerüsége az, mi felötlik, mert az ódonság magában véve oly régi könyv fordításánál minő a biblia, inkább díszül szolgál, mintsem hibáztató lenne; hanem az egyes fogalmak kifejezés módja, mely, nem lévén még a nyelv irodalmilag eléggé fejlődve, nem egy kifejezéssel jelöli, hanem inkább leirja a fogalmakat s igy körülírásokban áradozván pl. a latin „solecismus" szót igy fejezi ki: az szólásnak dísztelen módja, a latin ,,orthographia-'szót pedig igy : az igazán való írás. « Ha valaki azt hiszi, hogy tán a bibliai nyelv, mint ősrégi kor maradványa, hasonló fejletlenségekben szenved, az nagyon csalatkozik. — A nyelv, melyen az ó szövetségi könyvek irvák, sok százados culturának nyomait mutatja és az egyes szókon tisztán meglátszik, hogy azok a gondolatoknak oly kifejezései, melyek ezekkel együtt termettek és fejlődtek. — A hébereknél nem minden ember irt; a kik irtak, ihletett férfiak voltak, kik benső hivatást éreztek arra, hogy előttük nem gondolt dolgokat gondoljanak és soha nem ejtett szókat ejtsenek: ily férfiak minden nemzetnél épen ugy teremtői sajátos irodalmi nyelvnek a minthogy a nemzeti szellem tőlük veszi irányát. A szellem, mely ama ihletett férfiakat szólásra ösztönzé, nyelvet is teremtett nekik, mely gondolataikat ugy fejezte ki, hogy a kifejezés épen annyit mond, a mennyit a gondoló mondani akart. Oly szószörnyetegekkel, mint „az igazán való irás", vagy „az szólásnak dísztelen módjau

az ó szövetség nyelvében az ember sehol nem találkozik; hanem igenis Károlyinál olvasunk ilyet: „kőfalrakó kő mívesek (2 Sa m. 5, 11.) és Molnár e gyönyörűséges kifejezést híven utánnyomatja. S most azt kérdem, gondolható-e az, hogy a nyelv oly állapota, az irás olyan kezelése melleit a bibliai, különösön az ó szövetségi könyveknek kényesen szőtt beszéde csak megközelithetőleg is visszaadatott volna ? Molnár Albert tehát koránt sem birt azon sajátságokkal, melyek öt Károlyi Gáspár fordítása nyelvezeti hibáinak kiigazítására képesítették volna. De talán másnemű fogyatkozásoktól tisztította meg Károlyi müvét? Távol legyen tőlem, hogy Molnár Albert, mint egyik méltán tisztelt jelesünk nagy érdemeiből valamit levonni akarjak; de a felvetett kérdésre ki kell egyszerűen mondanom, hogy igazító tisztében épen nem járt el azon gondossággal, melyet a feladat fontossága és szentsége méltán igényelhet. Avvagy lehel-e oly kiadási igazítottnak mondani, melyben száz meg száz olyan hiba maradt meg igazitatlanul, mint Gen. 3. 24. az életnek fájának örizeteért, e helyett: „hogy az életfájához vezető utat megőrizzék vagy Gen. 8, 13. száz egy esztendőben, e helyett „hat száz egyedik esztendőben/' ugyan csak 8, 16. versben pedig feleségednek fiai, e helyett: „fiaidnak feleségei"? Igazitásnak mondható-e az, hol százakra menő szókihagyások, sőt egész versrészek kihagyásait észrevétlen nyomatja le újból a Hanoviai kiadásban ? Numeri 29, 9. az engesztelő ünnep áldozatának leírásánál a Visoly bibliában valami különös zavar esett, mert e helyett „és ezeknek lisztáldozatját, olajjal elegyített három tízed lisztlángol egy tulok mellé, és két tízedet egy kos mellé" Károlyinál ez van: és mindenik tulok mellé olajjal meg egyeli tett egy Epha semlyelisztnek három tizedét, Minhának két tizedrészt az kos mellé, a mi sem az eredeti szöveggel nem egyezik sem józan értelmet nem ád, és ez a Hanoviai kiadásban híven utána nyomatik, ugy szintén mindjárt utána a 11-ik vers második fele, („valamint a naponkénti égőáldozaton, ennek lisztáldozatján és italáldozatjain kívül") a Visolyi kiadásban kimaradt és a Hanoviai kiadás ugyan csak csonkán adja e verset. — Károlyi Gáspár Visolyi kiadású fordításában az egy Jeremiás könyvében ötvenhat, a római levélben pedig huszonöt oly helyet számláltam, melyeket az eredeti szöveggel összevetvén, lehetetlen többé kevésbé csonkítottaknak nem ismerni fel és a Hanoviai kiadás azokat egyről egyig utánnyomatta a nélkül, hogy legkisebbet is igazított volna, oly helyeket nem is említvén, melyek teljesen vannak ugyan fordítva, de minthogy semmi értelmet nem adnak, méltán várhatta volna az ember, hogy Molnár azokat kiigazítsa. Igen hosszadalmas dolog lenne, ha csak a most említett 81 hibát is itt mind sorban idézni és kimutatni akarnók. Tehát csak néhányat írhatunk ide mutatványul, hogy meglássék, minemück azon hibák, melyeket a két könyv fordításából öszszejegyeztünk. Jer. 3. 24 igy hangzik : „Térjetek meg szófogadatlan fiak, azt mondja az Úr: és hozzám vészlek titeket egyet egy városból kettőt egy nemzetségből, és beiktatlak titeket S i o n b a." Itt e mondat: ddí itfSiN: "OÍN "3 „mert VI • T " én uratokká lettem,"" ki lett hagyva. A 16. fejezetben a próféta dögveszélylyel fenyegeti az országot és festvén a bekövetkező országos nyomort, azt mondja : oly sűrűn jönek majd a halálesetek, hogy senkinek sem jut eszébe a szokásos temetési és gyászszertartásokra gondolni és halotti torokat tartani.