Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-08-21 / 34. szám

magában maradván, értékére nézve felismerhetővé váljék. A műveltség alsóbb fokán álló ember azonban a dolgot megfordítja: Őt csak a rendkivüli érdekli és igy minden korszakot alkotó cselekményben figyelmét csak a természetfeletti ragadja meg, s e miatt a természeti okok láncolatátnem látja, s midőn tapasztalatát közleni akarja, önkénytelen az esemény egyszerű elbeszélése helyett az a feletti saját képzeleteit adja, a természetfelettit symbolizálja. Jézus zsidó kortársai nyilván a műveltség e legalsóbb fokán állottak, túlfelöl egész világnézetük olyan volt, mely a históriai tiszta felfogást n^kik nagyon megnehezítette, ha épen lehetetlenné nem tette. A törtenelem alaptörvénye a causalitas, melynélfogva minden hatás egy a természetes erők kapcsolatában feltalálható okot föltételez; ámde a zsidók mindent közvetlen a végokra, Istenre viszonyítottak és a középokokat nem is keresték. Még kevésbé tehették azt oly élet szemlélésénél, melyről nemzeti leghőbb reményeik teljesedését várván, századok óta táplált minden ábrándjaikat felköltötte és mindazon előképekkel hozta kapcsolatba, melyekhez a közhit szerint a Messiás képe csatlakozott. Igy hát még csak reményéről is le kell mondanunk annak, hogy Jézus személyének történelmi képét valaha megalkothassuk? Alig ha nem. — De hát ha épen a gondviselés ugy akarta, hogy annak száraz élet leírásával ne bírjunk, kinek világrendeltetése, hogy általános isteni szelleme az emberi életnek minden műveltségi stádiumához alkalmaztatható tükre, erkölcsi világunk központja legyen? — Ha az első keresztyének elmulasztották a dolgot és nem adták képét Jézus concret egyéniségének; ha koruk képzetei és saját lelkesedésük közepén keresztül imádatuk tárgyát ugy festették, hogy emberi személyes léte háttérbe szorult, mi úton és mi célra akarhatjuk mi most közel két ezer év után Jézus emberi személyiségének képét ismét helyreállitani ? Ha Jézus üdvösségbeli dolognak tartotta volna, hogy életviszonyainak, személyes létének hiteles ismerete követői közt fentartassék: akkor mindenesetre gondja is lett volna, hogy az az utókorra hiteles alakban eljusson, és vagy maga tett volna följegyzéseket, vagy meghagyta volna tanítványainak, hogy azt tegyék. De sem az egyik sem a másik nem történt és igy méltán következtethetjük, hogy nem históriai dolgok tudomása az, a mi üdvünkre szükséges, hanem ama szellem ismerete, melynek ő volt első megindítója. Avvagy tetteket kívántok ? De hát mi volna nagy tett, ha oly szellem nyilvánítása nem az, mely népek és nemzeteknek évezredekre kiható irányt szabott, és előbb nem is sejtett pályát nyitott az emberi cselekvésnek ? ! E szellemet pedig elég világosan felismerhetni az uj szövetség irataiból, bármi vélekedéssel legyünk is azok authenticitásáról. Mert ha nem azok is szerzői amaz iratoknak, a kiknek neve alatt léteznek, de mindenesetre a keresztyénség első és második századbeli közszellemének kifolyásai és ugyanaz igazság lelkének gyümölcsei, mely az Úr szavai szerint (Ján 16, 13.) minden igazságra elvezérel. Ez iratokban elbeszélt dolgok közül liárom tényről a legátalkodottabb pyrrhonismus is kénytelen bevallani, hogy azokhoz semmi kétség nem fér: először, hogy egy Jézus nevezetű ember, kiben sokan a várt Messiást, a Krisztust látták, Tiberius császár idejében zsidó-országban csakugyan élt; másodszor, hogy Jézus mint néptanító föllépett, és hogy oly tudományt hirdetett, mely többektől ugyan lelkesedéssel fogadtatott, de általában a zsidó nemzetnél elkeseredett ellenzésre talált s azért, harmadszor, a zsidók vádoskodasa folytán Pontius Pilátus procurator által keresztre feszíttetett. — Ezeket nagyából a szent iratokon kivül Tacitus is erősiti (Annál. XV, 44): Auctor nominis ejus Christus, Tiberio imperitante, per procuratorem Pontium Pilatum supplicio affectus erat. (Folyt, kör.) TÖRTÉNELMI TÁJÉKOZÁS KÁLVIN ÉS A KÁLVINIZMUS ÜGYÉBEN. (Folytatás.) Kálvin a maga kérdés alatti müvében nyilván hirdeti, hogy a hatalomnak teljességgel nem kell minden vallásos tévelygés ellen fegyverhez nyúlnia, hanem csak azon esetben „a midőn a vallás, alapostól együtt felforgattatik; midőn az Isten ellen átkozott karomlások szóratnak, s a lelkek istentelen s halálos dogmák által vég-