Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-08-21 / 34. szám

akarnak győzelmet venni azokon, hogy [megvetik : nem lehetvén urai a világnak, legalább szolgái nem akarnak lenni. Ehhezképest elvonulnak a világtól, külön társaságot alkotnak, melyben vagyonközösség vagy inkább közös vagyontalanság a tagok közti egyenlőséget állapitja meg; e mellett szigorú életrend, az érzéki élvezetek megvetése és kölcsönös szeretet arra céloz, hogy a szellemnek a testiek feletti uralmát biztositsák (Essenismus). Azessenusok ugy mint a sadducausok a baj elől való kitérésben keresték a menekülést; szembe száltak azzal az úgynevezett farizeusok, és a szokatlan hévvel dajkált nemzeti reményeket történetükhez való megtörhetlen hűség útján akarták valósitaní. A próféták a nemzet minden szerencsétlenségét onnan származtatták, hogy elpártolva a Jehovától, idegen nemzetek szokásait és törvényeit követte; ők tehát a nemzet minden traditióit fölelevenítvén, az ősi szokásokhoz, a törvényekhez való hű ragaszkodásban keresik a nemzet üdvét. Ez üdv pedig nem egyéb mint Dávid háza fényének Jehova fölkentje (Messiás, Krisztus) által történendő helyreállítása, ki az ő népét mint Jehova helytartója (Isten fia) a földi dicsőség és boldogság ne továbbjára emelendi, hogy Izrael birodalma mint Istennek országa legyen uralkodó a népek köziitt (Farizaismus). Mind a három irány félszegsége abban áll, hogy a nemzet világtörténelmi rendeltetését és igazi hivatását egy sem birta tisztán felfogni s mindazok, kik a nemzeti reményekről végkép letettek, mind azok, kik a Messiást várták és ettől a nemzet politikai dicsőségének helyreállítását reményIték, várakozások határához érvén, amazok a lemondó, emezek a mindent merészlő kétségbeeséshez jutottak el. Mindenki érezte, hogy izrael sorsa döntő forduló-ponthoz ért, hogy a dolgok ugy a mint vannak, tovább nem maradhatnak; de senki nem sejtette, hogy a mit jövendőképen vártak, az a názárethbeli Jézusban jelenvalóvá lett. De mire valók mind ezen előzmények? Mit használnak mind e fejtegetések? — kérdi a t. olvasó. Ha — a mint az evangéliumok festik — Jézus túlvilági lény volt, ha életében természeti motívumok helyett a természetfeletti, a csoda szerepel, és a rendes fejlődés folyamát minden lépten nyomon ismeretlen erők hatása szakítja meg, akkor mi értelme lehet itt a történelmi pragmatismusnak, mit jelentsenek az emberi fejlődés törvényei? Helyes! igen helyes! azonban értsük meg egymást. A ki Isten s általában szellemvilág létezését hiszi, az ezzel egyszersmind a természetfelettit, a csodát is vallja; mert mi Isten és mi a szellem más, mint épen az, a mi a tapasztalható természetesen túl, annak felette van ? és micsoda minden szellemi alkotás egyéb, mint egy, gyökerében kimagyarázhatlan, megfoghatlan csoda? Mi tehát épenséggel nem tagadhatjuk a természetfelettit, sem a csodát nem vonhatjuk kétségbe, hanem tágított ismereteinkhez képest mind a kettőnek csak tovább toljuk határit; mert jegyezzük meg: a természetfeletti és a csoda mindég ott kezdődik, hol a természeti, az értelmileg tapasztalható okok ismerete végződik; minél tágabb tehát ez, annál messzebb esik amannak határa. *) A történetirónak különös figyelemmel kell ez igazságra lennie. Ugyanis minden korszakot alkotó nagy cselekmény két külömbözo ellemből alakul: egyfelől kora élet — és gondolat módjában , az események szövedékében gyökerezik, azokkal ok és okozati viszonyban áll; másfelől a szellem teremtő ereje által előállított olyasmit mutat, mi a körülményekből ki nem magyarázható, megfejthetlen, uj. A nagy események e kettős természetével szemben a történetírás mestersége abban áll, hogy azoknak megfogható, ismert körülményeit ugy kifejtse, miszerint ama másik oldal, mint az egyenletben az ismeretlen *) Nem akarok e beszédekkel ámítani és valakivel elhitetni^ hogy e pontban tán a hagyományos theologusokkal egy hitre tértem. A csodák, melyeket ama jó urak hisznek ugy aránylanak az igazi csodához, mint a jel a jelzett dologhoz, ez a valóság szük határai közt mozog, mig amaz a képzelet korlátlan birodalmában csapongj a csodák e nemére nézve általában áll Voltaire hires definitioja: a csodák oly dolgok, melyek soha sem történtekcsak tegyük még hozzá: de melyeket a műveltség bizonyos fokán álló emberiség mindég megtörténteknek tartott, valahányszor magasabb szellemmel való érintkezésben uj, megfoghatlan cselekményeknek volt tanuja.