Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-01-24 / 4. szám

tudományt nem tanítni," (I. Tim. I. 3.) „nem habozni, hogy ide s tova ne hajtassanak a tudománynak akármi szele által," (Efes. VI. 14.) „eltávoztatni a beszédekben való haszontalan újításokat, és a hamis nevü tudománynak ellenvetésit" — 'avridéoeiq rijg (peodojvó/ioo yv(ó<T£o$, (I- Tim. VI. 20.) mint szintén ,,a bolond beszédeket, törvényben való versengéseket és viaskodásokat megtiltani." (Tit. III. 9 - L. még Róm. XVI. 17. 18. Sid. XIII. 9. stb.) Az egyik legrégibb, már az apostoli korba felnyúló ilyen szakadást képeztek az ugy nevezett s több sectára oszlolt gnosticusok, az uj szövetség könyveiben is, mint fenebb egy példáját láttuk előforduló e görög szóról yvcofTcg, ismeret, még pedig felsőbb ismeret, mint a kik azt vélték magukról, hogy az Isten igaz ismeretével birnak. Tudotnannyok voltaképpen vallásbölcsészetnek neveztethetik, melyben az egyház tanait a philosophiával egyeztetni megkísértettek, s a keresztyén, zsidó és pogány tanokat összekeverték. A mint a világ eredetéről, a szellem és anyag közötti dualisticus ellentétről sajátságos szőrszálhasogató módon okoskodtak, ugy szerintük a keresztyénség nem annyira az idvesség eszköze, hanení inkább azon elv, melytől az egész világ kifejlődése feltételezve van, — princípium cosmicum. — A Krisztus személyéről különösen azt tanították, hogy bár az Istentől származott s a pleromából, vagy a felsőbb szellemi világból küldetett ide alá, de még is nem Isten, mert az atyánál kisebb s alsóbb rangban áll, de nem is ember, mivel anyagi teste nincs, azért nem is leheteti neki azokat szenvedni, mik felöle megírva vannak. Ide tartozik a szentháromság titkát a görög philosophia tanaiból kimagyarázni akaró Praxeas is, kinek követői, az úgynevezett monarchianusok és p atripassianusok szerint az Atya, Fiu, és Sz. lélek között semmi különbség sem volt, de az atya a Krisztus emberi természetét is egészen magára öltötte, azért vele a keresztfán együtt szenvedett. Ugyan ez időtájban, az e b i o n i -t á k Krisztust Isten követjének hitték, de a ki természet törvénye szerint József és Máriától született ember volt: egyszersmind a zsidó törvény és szertartások teljesítését az idvesség elnyerésére általában szükségesnek állították. A 3-dik században sem hiányzottak, a Krisztus istensége felöli eltérő és különböző nézetek. A század első felében élt hires és széles tudornányu alexandriai presbyter 0 r i g e n e s tana szerint a Fiu az Atyában az mi az ész, vagy józanokosság az emberben, a Szentlélek pedig isteni erő. Sajátszerű volt e részben a persiai mágusok tanait a keresztyén vallással összekeverő manichaeusok — Manes-követőinek értelme. Szerintök az Istentől két felséges lény, Krisztus és Szentlélek származott. Az -első a napból szállott ide alá, a földre, s emberi testnek alakjába vagy inkább árnyékába öltözve a zsidók között megjelent, hogy a testekből kimenekülni akaró lelkeknek utat mutasson, isteni természete bebizonyítására csudákat tett, de a setétség fejedelme izgatására a zsidóktól keresztre feszíttetett, azonban mivel teste nem volt, csupán az emberek hite szerint szenvedett halált, s munkáját a földön végezvén, a napba, mint hónába visszatért. A szentlélek a földet körülvevő felső légben van szétömölve, s nemcsak az emberi eszet melegíti és világosítja, de a földet is termékenyíti, valamint az isteni tűznek abban lappangó szikráit kifejtve, azokat az égi magasságba felemeli. Miután a keresztyén vallás a 4-ik század elején, mint nevezik nagy Constantin császár alatt a római birodalomban uralkodóvá lett, a Krisztus személyére és természetére vonatkozó versengések nem csak megújultak s majd theologiai esztelen és szőrszálhasogató vitákká fajultak, de az államhatalomnak azokba avatkozása által politikai fontosságot is nyertek, midőn az orthodoxiát hivatalosan meghatározó szellemi nyomás, mérges ellenhatást s az által a birodalmat gyengítő, olykor alapjában megingató szakadásokat idézett elő. Első volt A r i u s alexandriai presbyter, ki azon kérdést vitatta, hogy Jézus egyforma-e az atyával, vagy alája van rendelve? Szerinte a fiu ugyan az atyától s igy az időben származott, de nem az atya lényegéből, hanem annak akaratából semmiből teremtetett, s így lényegére nézve az atyától, az egyedül örök Istentől, külömbözik, annak alárendelve van. Az egyházban Krisztus Istenségéről már érvényre emelkedett tant megdöntő e merész állítás heves ellenmondásra talált, s a Nicaeába 325. összehívott közönséges zsinat azt, mint egyházellenest kárhoztatta. Arius száműzetett, s az atyának és fiúnak lényegben egyformasága — homoousia — megállíttatott, egyszersmind a „Symbolum Nicaenum" azon végzést hitágazati tekintélyre emelte. De Arius követői fejüket nem sokára felemelték, ö maga 328-ban visszahivatott, midőn elleneinek kellett számkivetésbe vándorolni, a kocka azonban megint megfordult, a háborúság a két fél, t. i. a lényeg -egység — ofioouata- és a lényeghasonlatosság — epoiouaia — követői között folyvást tartott, s a birodalomra kiterjedő heves küzdelmeket idézett elő, mig nem a század vége felé nagy Theodosius császár alatt az aiianismus elnyomatott. 2

3

) E tan igy a római birodalomból kiszorítva, a germán eredetű népeknél talált menedékre s követőkre, sa vizigothák, ostgothák, vandalok, burgundok, svédek, és longobárdok beléltében s történelmében a 7~ik század középéig kisebb nagyobb részben szerepelt. S haszinte azután az arianismus hosszabb ideig eltűnt, de a reformatio után, a 16-ik században megint felelevenedett, s mint Renan könyve mulatja, a kedélyeket a legújabb időben is zaklatja. - Hasonlo vallásos civódásokat és versengéseket támasztott az 5-ik században Nestorios, konstantinápo- ' 23

) A 4-ik szazad vége felé keletkezett a szentháromságot az a t y a, a n y a és fi u személyében tisztelő s igy szűz Máriát Isten gyanánt tartó felekezete a k o 11 y r idianusoknak, kik a Görög birodalomból kiűzetvén, Arabiában találtak türelmet és menhelyet. E görög szótól xoXXu&i — pogácsa — neveztetnek ugy, a mivel a boldogságos szűznek áldoztak. Sz. F_