Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-08-14 / 33. szám

1814-iki 15. sz. a. szórol-szóra igy határozott „Lelkipásztor nélkül szűkölködvén valamely ekklézsia, kérheti az egyház vidéki consistoriumtól azt a személyt, kit lelkipásztorának meghiván kivánna, és ha kérése helyesnak, s arra az ekklézsiára nézve hasznosnak találtatik, kívánsága telyesittetik, ellenkező esetben mind egyenkint az ekklézsiákat, és azoknak környülállásait, mind a megyében levő subjectumokat jól ismerő egyházvíiéki consistoriuin által az ekklézsia jobb útra igazittatik, és alkalmatos prédikátorral p r o v id e á 11 a t i k." 1835. a 22. sz. a. kimondatván, hogy a meg nem elégedő félnek a felebbezés megengedtetik. — E szerint még — sem a szabad választás megengedve, sem a kinevezés megalapítva nincs. Hanem a kettő közti — közép út van választva. 1830. a 33. sz. a. A lelkészválasztások alkalmával történni szokott villongások, és veszekedések elhárítására határoztatik, hogy az egyház köteles jelentést tenni az esperestnek, és esperestségnek arról, hogy a nép többsége — kit kiván lelkipásztorának, az esperes a consistoriummal együtt fogván, az üres helyet a kánonok értelmében betölteni. Már itt a választás eszméje, — és a nép többségének figyelembe vétele — fordul elö. 1835. 3. sz. a. határozat igy kangzik: „Tekintetbevétetvén az ekklézsiáknak azon kétségbe nem hozható jussok, és szabadságok, mely szerint saját tisztviselőiket szabadon választhatják, de tekintetbevétetvén kiváltképen az, hogy a szabad szavazatok állal a tisztviselők iránti közbizodalom leginkább nyilvánosittatik, annálfogva, nem hogy kisebbségére volna akármely nagyméltóságú személynek, a szavazatok által való választás, hanem inkább épen az által — hivatalos tekintete fényesbbé, s tiszti körében való forgása foganatosabbá tétetnék stb. — ezen tekintetekből a fökurátor is, a megyebeli ekklézsiák^ és lelkipásztorok szavazatjaik által választatni rendeltetik. Minthogy továbbá a választásra kij elelés által, a választási szabadság nem kevéssé szorittatik meg, azon érdemesekben pedig, kik a kijelelésből kihagyatnak könnyen kedvetlen érzés támadhat, — a főkurátori hivatalra senki különösen ki ne jelöltessék, hanem a gyülekezetek szabad tetszésök szerint a kit legalkalmasabbnak Ítélnek, azt válaszszák.*' — Ezen szabály által töröltetett el azon szokás is — miszerint a lelkészek — az egyháztól elkülönítve szavazhattak. (Folyt, köv.) TÖRTÉNELMI TÁJÉKOZÁS KÁLVIN ÉS A KÁLVINIZMUS ÜGYÉBEN. (Folytatás.) Az ügy ezen pontjára jegyeztem én meg müvem 186-ik lapján miszerint: „A per egész folyamán mindezideig, egyetlen adat sincs mely azt mutatná, hogy Kálvin Servet halálát kívánta; vannak ellenben számos bizonyságok melyek azt mutatják hogy a per eddigi egész folyamán halálos büntetésre nem is gondolt. — Mennyire csudálnom és sajnálnom kell azonban, hogy Sz. F. úr, egéázen mellőzve azt, mire én fősúlyt helyeztem : „m indezideig," „eddigi egész folya mu

stb.; ezt adja számba : „Kálvin a per folyamán halálos büntetésre nem is gondolt." — Ily eljárás az is, midőn aztán Sz. F. úr, nagyönelégültséggel felkiált: „íme R, úr m a g a i r j a, hogy Kálvin Servetet a menekültet, a büntető törvény kezébe adta." Én ezt nem irtam soha; hanem irtam ezt; „midőn Kálvin s illetőleg az egész konsistor i u m a dologról — t. i. Servet Genfben létéről h ivatalosan értesült, nem késelt a syndikus o k egyikénél bejelenteni Servetet; s kívánni annak letartóztatását;" és azután idéztem Kalvinnak e pontra vonatkozó saját szavait. Hogy lehetett aztán ezen szavakból ama tételt s a mellett még eféle beszédeket is kívánni : Kálvin Servetet felfedezte elárulta, a vendégszeretetet lábbal tapodta stb. — azt csak a Sz, F. úr jó lelke tudja.f 3, Feltünőleg hü és szabatos Sz. F. úr, elmélkedéseinek azon pontján is, a melyen az én müve mb ő 1 azt formulázza, hogy Kálvin Servet ellen mint vádló lépett fel. Használ ő felhívó jegyeket és ritkított sorokat is ; azonban az általa okoskodási alapul felvett pontokból, némely jelentékeny tételeket mégis kihagy. Nem említi, miszerint én Kálvin vádlókénti fellépésének indokául nem csupán alibertin főnök Servet iránti pártfogását, hanem a tanács e tekintetben való felszólítását is nyilvánítottam. Azt sem igen veszi figyelembe, a mit én szinte világosan kifejeztem, hogy t. i. Kálvin „a t udoroánybeli derék — azaz föfővádo-1 á s t vette át Servet ellenében. A fentebbi, egyenesen a forrásokból merített közleményekből láthatta a tisztelt olvasó, hogy mi természetű volt Kalvinnak és tiszttársainak a tanács parancsa következtében történt vádiása, vagy inkább vitáz á s a Servet ellenében. Itt legyen elég tehát csak azt jegyeznem meg, a mit minden, a forrásokra támaszkodó történetíró ösmer és hirdet, hogy t. i. Kálvin Servetnek törvényszéki vádlója egy óráig sem volt; hanem ilyen volt de la Fontain, Lolladon, s a per kezdete után néhány nappal már maga az államügyész. Azt is bátran állítom, hogy Kálvintól és tiszttársaitól a legnyomorullabb gyávaság, és a vallás iránti hütlense'g lett voína az, ha a tanács felszólítására, mint vitázó felek Servet ellen bátran fel nem léptek volna. 4. Túl van minden kétségen hogy Kálvin a Servet kivégeztetését, annak megtörténte után, 1554 ben, nyilván belyeslette s azt igazolni törekedett. — A hiba csak az, hogy Sz. F. úr ezen későbbi irodalmi tényt, a mely külömben nemcsak