Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-07-31 / 31. szám

sokban már a mü következő címeket viseli: D e f e nsio orthodoxae fidei sacrae trinitatis adversus prodigiosos errores Michaelis Serveti. — Fidelis expositio errorum Michaelis Serveti ubidoceturjure gladii coercendos esse haereticos. Ebből megítélheti Sz. F. úr s bárkj más, hogy miért tettem nemcsak én hanem más sokszorta terjedelmesebb müvek szerzői is miért említették akként a mü tartalmát, mint én feltevém. Egyébiránt, hogy Kálvin ezen müve, a Servet halálos büntetését is igazolni törekszik, azt bizonynyal nemcsak Barni úr tudta, hanem tudtam én is, mert különben nem mondhattam volna, hogy Kálvin „a halálos büntetést nem eszközlötte ugyan, de mégis elnézte és n y i 1 v á n he-1 y e s 1 e t t e.u Ezen műnek néhány pontjai lesznek tehát a Barni , úr által emiitett tudósítások. Ezen műből azonban, nemcsak hogy azt nem lehet kierőszakolni hogy, Kálvin Servetnek bírája lett volna, hanem épen az ellenkezőt lehet igen világosan látni. Megjegyzendő továbbá, hogy ezen műben, a törvényszék üléseiről való tudósítások, csak a tudományos vitának lefolyásáig terjednek, s ezentúl már, mint az adatok mutatják, a törvényszék legfontosabb ülésein, melyekben Servetnek mikénti büntetéséről volt szó, Kálvin és tiszttársai jelen sem valának. Kálvinnál még a megkérdezett egyházak vélemenyei sem közöltettek kezdetben, annyira, hogy ő már Servet halála után, oktober 30-án folyamodott a tanácshoz, ezek kiadatásáért, a mit meg is nyert. (Folyt, köv.) ISKOLAÜGY. A NEPNEVELÉS ÚTJÁBAN ÁLLÓ LEGNAGYOBB GÁTKÖVEK FELMUTATÁSA, FELFESZEGETÉSE; ÉS AZ AZOK ELHÁRÍTÁSÁBAN HASZNAVEHETŐ NÉMELY JÓ TANÁCSOK. Közügy, — melytől népek millióinak ideigleni s örök üdve vagy átka függ, — a légiókra sokasult harcosok idétlen dulakodásai által, hogy annyira megnyomorítva, és eléktelenítve lehessen, mint hazánkban a népnevelés szent ügye : azt csak képzelni is lehetetlen. Annyi e téren a kevés valódi ügybarátok mellett a hívatlan, az esetlen direktor, prókátor, cikk- és könyv iró, bajvívó, hajdú, kis biró, meg a robotos és nem robotos napszámos, hogy no' csak épen az az egyetlen egy nincs, a mi mindeneknél —az isteni kegyelmen kivül — legesleg nélkülözhetlenebb, a mi nélkül örökös ős zavarban hadonász a legbuzgóbb emberi törekvés is, és az az „egyetlen egy a teljes önálló népnevelői testület. A népnevelés egyedüli bölcsője ugyanis a népiskola. Ha az itt a kellő ápolás hiányában eltörpült, elsenyevészett: nincs többé emberi erő, mely azt felizmositsa, neki teljesítse, és az erkölcsi életerő eleven pírjával elöntse. A népnevelés népiskolai általános silány élete a tisztelendő papi testület előtt hogy nem titok: azt tudom és vallom; de hogy annak kellő ápolására: a nyilvános és nem nyilvános felügyeleten, a parancsszerü jó tanácson és utasításon, — a nem gyakorlati tanítói életből merített, s igy abba be sem vihető szó- és írásbeli okoskodáson, — a tanitó kicsapatásához vagy kicseréléséhez szükséges munkálatok szíves ígéretein és megtételén kivül valamely életrevalóbb tápszerrel is járulna; — kezelné nevezetesen bár CBak ott, honnan az minden nyomon égető szükségként kiáltoz, — anyaszentegyházunk mélyen tisztelt nagyjai által is már több izben óhajtva emlegetett ,,vallás-tanitást:u

azt nemtudom és nem vallom, és nem is nevezhetem ezért a t. papi testületet teljes önálló népnevelői testületnek. A jelen alapon működő néptanítói testület meg: „a Krisztus anyaszentegyháza asztaláról lehulló szellemi és anyagi morzsalékokon tengődő uratlan, — vagy nagyon is sok uru béres szolgák testű l'et e." Fájdalom ! mind az ó,— mind az uj kánonok szerint közönségesen annak van elismerve, és annak is tartatik. Kisebbszerü, de mind egy szakadó szálig igen egészséges bizonyítékaimat ezúttal mellőzve, mindjárt elötermek egy pár tekintélyessel ez állításomat is bebizonyítandó. A népnevelés ó-testamentomi korában fénylelt egy kánon-pont, melynek erejével a pap a tanítót bölcs belátása és tetszése szerint időközben is elboc.sáthatta az egyházból,vagy megtarthatta azt ott. Azonban, szentül hitte az ember és várta is ezen a haladó szellem hatalmának oly annyira meghódolt kortól, melyben még a muszka is készült felszabadítani jobbágyait,-—hogy az egész ó-testamentomi kánon, vele ezen hires pont is mielébb tisztes örök nyugalomba helyezve szemléli a korszerű, a nagyszerű átalakítást, a jelen körülmények engedménye szerinti újból szervezését ref. anyaszentegyházunknak, a mikor a néptanítói testület is felszabadul ama kánon-pont által feljogosított önkénykedő fenhatóságaik alól az egyes tiszt, lelkész uraknak (N.-Peterden, hála az isteni gondviselésnek! ezt csak hirböl ismerjük) annál is inkább, mivel ma már, nem mint hajdan a t. lelkész urak, hanem az egyházak fizetik saját tanítójukat mint saját lelkészeiket is; és mert e fenhatóság — mondjuk ki már valaha nyíltan — annyi méreg keserű levet itatott már meg egyszer másszor, együtt másutt a népnevelés úgyis csak sínlődöző szt. ügyével, hogy a legragyogóbb sikerkoronázott küzdelmek évtizedei is csak nagynehezen orvosolhatják ki ezen szánandó nyavalyájából. És mind ezek dacára mi történt? mi ám! az, hogy ezen kánon-pont, a népnevelés szt. ügyének ezen rozsdarágott vasbilincse kezeinken és lábainkon megreparáltatott, kifényesíttetett azon ujabbkori nézetnek határozatra lett emelése által, hogy „a tanitó még szünnapokban sem hagyhatja el lakhelyét csak egy fél