Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-07-31 / 31. szám

napra sem a lelkésznél tett előleges jelentés vagy talán annak „engedelme" nélkü 1." (Vége köv.) ^Otw. KÖNYVISMERTETÉS u DR. SCHWARZ K. „ZUR GESCHICHTE DER NEUESTEN THE0L0G1E" CIMÜ MÜVÉNEK ISMERTETÉSE. (Vége.) Szerzőre leginkább fognak panaszkodni az úgynevezett közvetítő theologia képviselői, s nem is lehet tagadni, hogy ö ezeket metsző s nagyrészben megsemmisítő éllel itéli el. Igazságtalannak azonban mégsem mondhatjuk ezen ítéletet. Az úgynevezett közvetítő theologiának nagy és szent föladatot kelle végeznie. „Néki az ujabb tudományosság haladásait a keresztyénség örök igazságaival élő kapocsban egyesítenie, s ép e miatt a hagyomány ódon alakjait őszintén és alapjukból el kellett volna vetnie, és a szabad protestáns tudományosságot a hit álláspontjáról becsületesen és őszintén védnie. Egy ideig ugy látszott mintha megakarna felelni e nemes feladatnak. Bizalommal csatlakoztak hozzá még ifjú és határozottan szabadelvű erők is; de a reactionárius áradattól rémítve és szorongattatva, fele útján maradt, félt saját eredményeitől, majd öntudatlanul majd öntudatosan is a naponként növekedő hátrálási törekvésnek dolgozott kezére; s a helyett hogy annak erélyesen és komolyan ellene lépett volna, általa magát végre egészen elhagyta ragadtatni. — 0 az oka nagyrészt ama pangásnak, mi a jelen német irodalomban észrevehető. Bár mily igazságos szigorral itél is dr. Schwarz egyebiránt magáról az irányzatról, oly szelíden és elismerőleg nyilatkozik néhány kitűnő nemesebb képviselőiről. Igy p. azt mondja a tiszteletes Nitzschrol „ Mindnyája között szellemi erő, valamint személyes szeretetreméltóság varázsa, a vallási ész bensősége és gyöngédsége, mélyelmüség és tudományosság által magasan kitűnik Nitzsch Károly Immánuel. Azon tisztelet, melyiyel rá pártja tekint, teljesen jogosult, sőt még tudományos ellenei sem vitathatják el tőle azt. — Sajátságos nála egy neme a szelid megdicsőült komolyságnak, mely egész egyéniségének magasabb fenséget ád, s megérteti velünk a vallomást, melyet róla egykor saját apja tett: hogy fiában nemcsak öröme telt eleitől fogva, hanem vele szemközt már korán bizonyos tiszteletet is érzett. 0 teljes bensöség, mindent nagy fáradsággal szül elő lénye bensejéböl, s megeleveníti azt az egyéniség élő lehelletével. — Ilyen az ő theologiai elve is: a tárgy átdolgozása és bensöitése, a külröl adottba elmélyedés, megelevenitése a holt betűnek. — A mily szelid, békéltető és közvetítő saját lénye, olyan theologiája s méltán mondhatni róla, hogy ö természeti szükségérzetböl, benső hajlamból s korához helyzetének következtében lön a közvetítés theologusává.... Föltárhatlan mysticus vonzalom és szemlélődő mély értelem szövetkezett ő nála nagy és sokoldalú történelmi tudományossággal s azon igyekvéssel, hogy az egész történelem folyamán át mindenütt megtartja a theologiai eszmét, s annak fejlődését s kifejezeteit bibliai s egyházi alakra vonja. — Leginkább jellemző benne az, a mi ereje is gyöngesége is egyszersmind, t. i. gyors és — hogy ugy szóljak — (fontolás nélküli) egyesítése a vallásos mélységnek az egyházi formulával, az eszmének és történelemnek egymásba olvasztása. — Nála csaknem teljes hiánya van még e kettő szükségképpeni közvetítésének, a kiszemelő és tisztító itészetnek. . . . Természetes, hogy ezzel egészen más egyebet akartak akkor mint csupán külső ujitást; valódi újra olvasztását és eszményesitését célozták a megcsökönösödött dogmának. Ezt látjuk Nitzschnél is, mindenütt van bizonyos dialectikai mesterkedés a mereven kifejezett dogmák tárgyalása körül, — ö azokat folyékonynyá tudja tenni, megleli az egymástól elszakasztott részecskék finom összekötő meneteit s azokat mintegy az első fejlődés, származás álláspontjára viszi-vissza, hogy a reformátió legbensőbb elvének az egyéniségnek sokszor rejtekben bujkáló mozzanatait kiderítse. E könyv azon alakban, melyet a harmadik kiadással kapott, előfogja segélni és bevégzendi azon kitisztulást, mely közt most a német theologia és egyház létez. Nem használónk avval, ha az avult régiségeket erőszakos és mesterséges eszközökkel fönn akarjuk tartani. A dicsvágyókat evvel el lehel vakitni, a gyöngéket elámíthatni, az együgyűeket megdöbbenthetni, és sokakat elerkölcsteleníthetní: de a kor fejlődési folyamát nagyban és egészben se megakadályozni, sem késleltetni nem lehet. Teljes joggal fejezi ki szerző könyvének végszavában örvendetes reményét egy uj szabad theologiának és szabad egyháznak közeljövőben bekövetkezendő diadala fölött. Jól tette, hogy e reményeit a legtöbb német fakultások szomorú sülyedése közepett sem vesztette el. „Most még — igy beszél ö — alig látjuk a zsenge kezdeményt. De az ifjú erők születni fognak mint harmat a hajnallal. A szellem lehellete, mit naponként beszívnak, a jelenkoré, a szabadságé, ez nem fér bele leélt ódon rendszerek molyette keretébe. Mindenek elkészíttettek, az épületkövek már összehordvák, s csak egy férfiura van még szükség, ki alkotó erejével és elhatározott bátorsággal fölépítse az uj épületet, hogy a még romlatlan ifjúságot maga körül gyűjtve, azt az igazság ösvényén vezérelje." Az ifjúságnak, a keresztyén theologus ifjúságnak ajánljuk mi e könyvet különösen, gondos tanulmányul. De bár mentül több lelkész és az egyház gondolkozó tagja is kezéhez venné azt, hogy belőle tanuljon s lássa és értse, hol a hiba, mire van szükség. E jeles könyv természetesen több mint csupán korjele ns ég, ez kortény és mint az idők szellemi és erkölcsi hatálya szakadatlanul fog munkálni. Alig. kirchl. Zeitschr.