Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-07-03 / 27. szám

nalkozólag, amaz érdemes tanácsbiró, kinek neveF. A. betűk alatt idéztetik, meg nem feddette, rendre nem utasította e nyakaskodó egyház képviselőit — mit ha akart volna tenni sem tehetett vala, nem lévén jelen semmiféle képviselő ez egyházból, — hanem inkább a lelkész uraknak kötötte szivökre, hasonesetek alkalmával követeléseikben minden ingerültséget okozható tulhajtásoktól bölcsen óvakodva, az e tárgyban fenálló törvényt, a méltányosságot s igazságos arányt szem elől nem téveszteni: — s ha az elnöki székből azon nyilatkozat téttetett, hogy ott, hol a lelkészi földek a tagosítás által szaporodtak, az adóra nézve legjobb volna úgy egyenlíteni ki a dolgot, hogy felét fizetné az egyház, felét pedig a lelkész; ugyan lehet-e ezen nyilatkozatokat józan észszel olyakul tüntetni fel, melyek állal önmagunk provokáltuk egyházainkat az adőmegtagadás s papi díjak csonkítására? — Jó formán hamis hang, a többinek épen méltó társa volt biz ez édes cikkíró úr viszhangjainak harmóniájában ! Nem a famosus kazinczi papválasztási ügy lefolyása előtt, hanem azután majd egy évvel Radistyánban tartott közgyűlésünkben adták be a dédesi, szilvási és f.-kelecsényi egyházak az adó el nem vállalása és papidij alább szállítása tárgyában — a kazinczi egyház teljesen sikerült kísérlete által felbátorítva — már nem is kérelmeiket, hanem megállapított jegyzőkönyvi határozataikat. — Miként járt el e.megyei kormányunk ezen egyházak irányában, bizonyítja radistyáni gyülésünk jegyzökönyve, melyből kitűnik, hogy a szilvási egyháznak a lelkészválasztás meg sem engedteteítj — a f. kelecsényinek, miután a papidíj alább szállítási szándékáról lemondott, megengedtetett ugyan, de világosan kimondatott, hogy az adót fizetni köteles; — a dédesi egyháznak is — mely ekkor még csak helyettes IQI-készszel töltetett be — komolyan tudtára adatott, hogy határzatuk törvénytelen, s azt az e.megye megerősíteni soha sem fogja, s .annak idejében a lelkészválasztásra szükséges felsőbb engedélyt, csak a törvényes s teljes épségü díjlevél bemutatása mellett nyerhetik ki. — Ebből minden — ki csak önként be nem hunyja szemét az igazság előtt, — nyilván láthatja: hogy a f.-borsodi e.megye nem hogy provokálná az egyházakat az adómegtagadás s papidíjak csonkítására, sőt inkább folyvást ellent áll minden ily célú kisérlelnek. Következik az a végzetes kazinczi ügy, mely miatt anynyi méltatlan rágalom szóratik ellenünk. Cikkíró azt mondja hogy: ,,ez ügyben szenvedett sérelmünket magunk okoztuk magunknak, s ha eszélyesek lettünk volna, most nem kellene e sérelem miatt jajveszékelnünk; kellett-e s volt-e jogunkban az e.kerület által már egyszer törvényesen megerősített kazinczi lelkész ellen nyomozatot rendelni?" — Ez igy véve nagyon helytelen beszéd, mert abból a téves véleményből indul ki, hogy a mely lelkészt akár a maga közvetlen elöljárósága, akár a felsőbb halóság hivatalában egyszer megerősített, az már bár mit tegyen, vagy bár mit telt légyen, fegyelmen kivül áll. — Az e.kerület Tóth István kazinczi lelkészt csak a simonia vétke miatt reá kimondott ítéletünk alól menletle fel, mint ez a görgői ker. gyűlés jegyzökönyve 149. szám alatti határozatából világosan kitűnik, innen épen nem következik, hogy ez e.-kerületi határozat öt annyira kivül helyezte volna minden fegyelmen, hogy más bűnért megtámadható és elítélhető ne lehetett volna, (Vége köv.) SZÚTOR, május 29. 1864.Nt. szerkesztő űr! Kisded egyházamban is megtartók a nagy reformátor, Kálvin, halálának háromszázados évfordulati napján, a szív szentelte Kálvin ünnepélyt; s midőn a nagy férfi iránt táplált kegyeletes tiszteletünket a gyülekezetben nyilvánítottuk s századokra kiható szellemi életét és szilárd tetteit emlékezetűnkben fölelevenítettük volna: egyszersmind szívünk hála oltárán lángoló örömmel kötök össze, ez egyszerű ünnepélylyel evangyéliomi reformált magyar anyaszentegyházunk 4-ik századra fordult diplomaticus életének bekövetkezett emlékidejét is. De mindezekről megemlékezni sa Kálvin ünnepélyt a halhatatlan hilujitó iránti kegyeletből megtartani, minden igaz kálvinista egyháznak vallásos és szent kötelessége; hanem a mi maradandó becsüvé s feltünÖleg emlékezetessé teszi egyházunk hívei előtt ez egyszerű ünnepélyt, az azon vallásos buzgóság s egyházias gondolkozás kitüntetése, hogy a nagy reformátor iránti tiszteletes kegyeletből s tiszta szelleméhez vonzó hő ragaszkodásból, Egyszerű templomi felszólításra, 63 család jelentette magát, hogy házában a Kálvin arcképét örök emlékül, óhajtaná bírni. Én azt mondom nt. szerkesztő űr ! hogy nagy Magyarországon minden jó protestáns ember házában ott kellene lenni elengedhetlenül a hitjavitás dicső bajnokainak, a reformátorok arcképeinek, melyek ébredő népűnk vallásos és egyházi öntudatának legméltóbban megfelelnének, sőt szellemére is jótékonyan halnának. A Kálvin-ünnepélyen elmondott sok szép szavak és jeles beszédek, külső jelek, betűk vagy képek nélkül maradandó életre, kivált gondolkozni nem szerető köznépünknél, nem igen számithatnak. A történelmi világban feltűnő nagy ideák, képekben felmutatva sokkal elevenebben hatnak az emberi szívre és elmére, mint gyorsan elröpülő puszta szavak által. Luther vagy Kálvin élete protestáns egyházunk történetében egy-egy nagyszerű idea. Ha népünknek elbeszélem e nagy emberek küzdelmeit, és szellemi munkásságuk eredményét, minden bizonynyal megragadom figyelműket; de ha még e fölölt eltudnám őket vezetni azoknak szobraihoz is, vagy csak arcképeiket adhatnám kezökbe, és ezt mondhatnám nekik: ime itt a nagy férfiú, ki a szó és lett hatalmával, ilyen meg ilyen csudadolgokat vívott ki a vallás és egyházi élet mezején slb. bizony sokkal elevenebb és meghatóbb lenne beszédem, és maradandóbb emléket hagynánk hátra minden prot. ember szívében. Épen ezért üdvözlöm én, a vallásos érzület azon örvendetes jelenségét, hogy kisded egyházamban 63 család, Kálvin nagy érdemeit elismerve, a dicsőült hitbajnok iránti nem színlett tiszteletből a nagy reformátor arcképét 63