Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-01-17 / 3. szám

vet, a melyhez alkalmazkodni kivan főbb vonásaiban ugy, hogy a saját helybeli körülmények illő méltánylása mindenkor beletudassék. Ennek folytán rajta állna aztán (?) a kész tervet minden részletéiben, tehát a tantárgyakat is legjobb tetszése szerint castralni, meghagyva a tanitandót, elvetve a neintanitandót; igy adná aztán a végrehajtással megbízottak kezébe. Lehet, hogy ebbeli nézetünk hibás; de abban aligha tévedünk, midőn állítjuk , hogy ennél sokkalta hibásabb eljárás az, mely szerint az emiitett szabadságot a tanárok nem vennék bár maguknak, hanem mi elnézzük sőt szintén meghagyjuk, hogy a phisikai és morális lehetetlenség vas kényszere csakugyan rájuk erőszakolja. Es ha még is mi ellenkező irányban emelhetünk panaszt, bizony nem tudjuk eltalálni, hogy mely tanrendszer szentesitheti az ily rendszertelenséget. Gondoltunk továbbá arra is, hogy ha már egyes égyházközönséget vagy annak tisztviselőit enynyire szabad kézzel el nem bocsáthatnánk ily nagy érdekű dologban, tehát folyamodnunk kell vagy lehet felsőbb u. m. egyházmegyei tekintélyhez. Talán ez fölébe helyezkednék a kebelbeli bármily fokozatú tanintézeteknek, melyek pártfogolására számithatni kívánnak, s öszhangzatba tenne valamennyi elemi és középtanodát. Volt már alkalmunk máskor megjegyezni azt, hogy innét nincs mit várni. Az egyh. megyén csak népiskolai tanügybizottság létezik, mely a középtanodai ügyekre nézve, valamíg ahoz képest bővítve és módosítva nem lesz, nem illetékes. Jól van ez igy? vagy lehetne, sőt kellene is, hogy jobban legyen ? ezt elhatározni ismét nem tőlünk függ. És az egyházkerület? Tanterve — állítólag — elfogadva, főiskolája népesülend vidéki középtanodáinkból, — az egyházi és tanügyi szabadságért semmi áldozatot nem kiméi; no, itt már bizonyosan tudják azt, hogy a szabadságnak csak külső és nem legveszélyesb ellensége a patentalis kényszerítés; életfájának szívgyökerét emésztő benső és okvetlenül vészt hozó nyavalyája a korlátlan szabadosság; — fötámasza s éltető légköre pedig a szigorú jó rendtartás. Ide mondanók be panaszainkat mindkét félrő', innét remélhetjük az orvoslatot. Azonban, mig ez történnék, szabadjon a fentebb tanúsított őszinteséggel bevallanunk ezt is, hogy ide ugyan felterjesztetnek félévenkint iskolai hivatalos jelentéseink; de — a többiről nem szólhatva — részünkről sajnosan tapasztaljuk, hogy két év alatt hozzánk még egyetlen sornyi válasz sem tétetett, sem jó sem gonosz. Tudtunkra, itt nem történt intézkedés arról, hogy a tantervet elfogadott intézet annak kivitelére megkívántató tanerőkkel is kell, hogy elláttassék, — mint ez pl. gyakorlatilag teljes érvényben áll a h. h. dunamelléki e. kerületben, hol az osztályok s?aporitása csak ugy eshetik meg, ha megannyi tanszék alapittatik, kimondva és teljesítve az ügyértő szeretetnek és lelkiismeretességnek categoricus imperativusával, hogy a hány osztály, annyi tanár. Itt a nagy tiszántűlon, ennél csekélyebb ugyan, de még azon körülmény is elintézetlenül maradi, hogy az elfogadott tantervvel együtt, annak szorgalomszakot és szünidőt szabályozó határozatai-is elfogadottakul tekintendők. Ez is pedig a maga nemében kellő sulyu „Iapis offensionis" gyanánt áll a vidéki tanintézeteink életútjában, midőn az octoberben kezdett tanévet még aug. hónapon is csaknem végig voncoltatni kívánnák. — íme egy panaszból mennyi kél! — jele, hogy megjött az elintézés ideje. Adjunk igazat már azoknak is, kik minden tekintetben azt vitatják, hogy rend a dolog lelke: — máskülönben annak szomorú tapasztalása vár reánk, hogy rendetlenség minden jó dolognak megölő gyilkosa. Ezennel tehát a fentebbiekben elszórva adott panaszorvoslati indítvány fogalmazva igy állana : hárittassanak el a mindkét fél részéről igazságos panaszt fölkeltett indokok, s azonnal megszűnik az. De voltaképen mi is állhatna itt a kivihetöség ellen ? mi akadály merülhetne fel gyakorlati szempontból ? ez a legméltóbb figyelem tárgya lesz már most: vájjon nem csupán és egyedül az erkölcsi akaraterő hiánya-e? Igent mondani, természetesen, mi nem bátorkodhatunk. De annyit megjegyeznünk szabad lesz, hogy vidéki protestáns tanintézeteink sajnosan felpanaszolt állapotának kielégítő okfője nem mindenekben és mindenütt az anyagi szűkölködés. Mert akkor mit szóljunk az aránylag csakugyan sokkalta szegényebb felvidék, jelesül a h. h. tiszamelléki vagy az ágost. h. tiszai és több e.kerületek fő és vidéki tanintézeteiről?, melyek a korszerű igényeknek megfelelően berendezvék, s előttünk majdnem utólérhetlenül távoli magas példányokul tekintendők. Természetben az igazság. Látjuk a husz holdnyi területű földbirtokát okszerűen bemíveltető gazdát kitűnő jóllétben diszleni az olyan felett, ki száz holdat egyenlő körülmények közt téltúl, ősapámék hagyományos módja szerint kezel. Mi az eredmény? Eljön az idő, mely önkárán megtanítja ez utóbbit arra, hogy amannak példája szerint cselekedjék. Alkalmilag idézzük ezen csalhatlan igazságú életpéldát akkor, midőn vidékünkön mind nagyobb körben terjedni látszik azon szokás, hogy alföldi gazdag e.közönségeink hatosztályu középtanodákat három tanárral állítsanak. Nagyon is átgondolni való egy ily vállalatnak reménybeli sikere, — mely a tanügyek jelenkori fejlettségének lépcsőzetén mármár igen kétes hitelűvé lesz. Adjuk meg az anyagi szegénységnek is az övét, — róla mondják: szükség törvényt ront; de azt csak most kezdenök állítani, hogy nevelést is ronthat. Méltányoljuk a gyülekezetek jó szándékát, ismerjük a kiáltó szükséget, becsülni tudjuk a prot. honférfiak áldozatkészségét, határt nem ismerő buzgalmát, — példában láttunk oly tanári önfeláldozást, mely d. e. 7 órától 12 ig egy tanteremben kétosztálybeli növendékeket állandóan tanítani s meglepő sikert felmutatni képes, — sőt, dicséretére a nemes önzetlenségnek, e részben még a mindennapos csodák lehetőségét sem tagadjuk; egyedül azt tartanok—a növelés terén —könnyelműen odadobottszerencsekocka-játéknak, ha a merőben kivételességek hivatalból állandó s általában kötelező erejű szabályokká emeltetnének. Itt ugyan helyes alkalmazást találnak az irás ama szavai, hogy „valaki tornyot építeni akar, üljön le előbb és számlálja meg pénzét." Az idők folytán s bizonyos kárvallásünkkal szerezhető okulás felette drága. Mi a prot. tanügy föintézöitöl joggal megvárnók azt, hogy szellemi és