Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-06-26 / 26. szám
Püspök ö mlga azon indítványt teszi: szükséges és méltányos lenne, a meghalt főjegyző életrajzát röviden a zsinati jegyzőkönyvbe felvenni és örökíteni, mi is közhelyesléssel fogadtatván, néhai Fogarasi Sámuel életrajza Dali István küküllöi esperes fogalmazása szerint felolvastatván, jegyzőkönyvbe iktattatni határoztaték. Tanár Nagy Fer. ajánlja : hogy ezen határozat a püspökökre nézve is vétessék gyakorlatba. Mire püspök ö mlga naivul válaszol: köszönöm, majd halálom után ebben is intézkedni foghatnak, de most még nem kívánok meghalni. Általános derültség, és felkiáltások éljen ! éljen ! Kedden reggel 9 órakor elkezdődött a fontos gyűlés a fő jegyzői választás, illetőleg a főjegyző püspökké következése, az úgynevezett successio kérdésének tárgyalása. A terem tömve hallgatósággal. Már előre mindenki nagy vitatkozást, csaknem vélemény-vihart várt. Mi be is következett. Legelébb is olvastatnak az egyház kerületeknek a jegyzői suceessiót illető véleményeik, mikből kitűnt: hogy részint elvileg többen már most a successiót eltörleni, és megszüntetni óhajtják. Kolozs-Kalota az egyházmegyékhez körlevelet küldött, melyben a successio eltörlésére érveket hoz fel, s pártolást sürget, és több egyházmegye erre hivatkozva jelenti ki a successio eltörlésének pártolását. Később azonban, fögondnok Pataki József ékes szólására, a kalotaszegi fraternitás jónak látta vélekedésétől elállani, és most átiratában a successio megtartása mellett nyilatkozik (nevetés.) Balló Beniamin dévai jegyző pedig felszólal: hogy ö ugyan irásos jelentést nem hozott, de egyházmegyéje a successio eltörlését óhajtja, azonban mindamellett, ha el nem találnák törölni, felhatalmazza, hogy szavazzanak! (vidám nevetés.) A jelentések felolvastatva püspök ő mlga a tárgyat vitatásra kitűzi. Péterffi marosi esperes : Ugy véli az egészet hamar eligazíthatják, a kérdést a sajtó- és a korszelleme annyira megérlelte, hogy az egész successio, mint egy avatag épület magába összeomlik. Ezt többé támogatni oknélküli dolog, egyszerűen szavazat alá kívánja bocsáttatni: megtartani vagy eltörölni óhajtja-e a zsinat a successiót még továbbra is? Elcsépelt, elkopott tárgy! időt, vitatkozást nem érdemel! Szavazzunk! Kis Pál udvarhelyi esperes: Miután csaknem az egész anyaszentegyház a successio megszüntetését akarja, ö egyházmegyéje felírását személyes meggyőződésével is összeköti, s az eltörlés mellett szavaz. Hori Farkas kalotaszegi jegyző: Ámbár egyházmegyéje visszalépett s a successio mellett felirt, de ő, miután e tárgyban már az egyházmegye a tractusokhoz a successio eltörlését sürgető körleveleket küldött, ezt a gyalázatot magán száradni nem engedi s egyéni meggyőződését nyilvánítja, ö a successio eltörlése s a canon értelmében a szabad püspökválasztás mellett szavaz. Báró Kemény Domokos főegyháztanácsi képviselő: Hallottam — úgymond — hogy nem kell vitatkozni. A kérdés ugyan magában könnyű és egyszerű, legalább sokak előtt annak látszik, de ha mérlegbe tesszük : életkérdés. Más időkben könnyen lehetne határozni, kimondhatnék, szükséges az eltörlés; de váljon a mostani körülmények között szükséges-e? Egyenesen kimondom nem szükséges. Gondolatom szerint most nem is az a kérdés, hogy a successio megmaradjon-e vagy eltöröltessék, de egészen más, ennél fontosabb dolog fekszik szivünkön: hogyne tegyük kétessé egyházi autonómiánkat. Ki ez ellen cselekszik, vétkezik. Eddig szó nélkül confirmáltaltak püspökeink, de már néhai Antal János püspöki confirmatiójában ott áll: non quia sequitur, sed quoniam persona ejus accepta. Miután már abban kitűnt, hogy a kormány a püspök kinevezésében a jogot magához akarja ragadni, én legalább síromba nem mehetnék nyugodtan azon öntudattal, hogy egy ballépés pártolásával eszköz voltam abban, hogy egyházi autonomiánk mások befolyásának áldozatjául esett. Szónok továbbá a magyarhoni dolgokra utalva, hogy mit szült ott az agitatio, scissiot, szakadást ! egy rész patentalis, más autonomicus. Beakarjuk itt is hozni. Azt gondolom, ne adjunk alkalmat senkinek kívülünk, hogy szakadásunkat részére hasznosítsa, hogy ö válaszszon nekünk püspököt. 3-at kelletvén megerősítés végett felküldenünk, hanem mint 200 év óta válaszszuk meg a general-notariusban a püspököt, tartsuk meg a mostani körülmények között a successiót. B. Kemény István f. e. tanácsi képviselő: Régen fegyverrel, később mikor fegyverünk éle kitört, prudentiával, erélyességgel oltalmaztuk és védtük meg jogainkat. Logicailag sok dolog igazságosnak és helyesnek tetszik, de váljon a gyakorlatban hasznos gyümölcsöket hoz-e? Most el lehet törlenünk könnyen a successiót, de hátha egy szép reggel arra ébredünk, hogy az erdélyi reformátusoknak nincs püspöke. Nem azt nézem én, engedelmet kérek, logikailag mi igaz, mit sürget a korszelleme ; de mi jó, mi hasznos nekem. Péterffi: Azt hallottam, hogy a ki a successio ellen beszél, vétkezik! B. Kemény Domokos: Kérem nem azt mondtam, a ki az autonomía megőrzését legfőbb kötelességének nem tartja vétkezik. Jól van tehát, de én vaióságsággal megmondani nem tudom : váljon azok vétkeznek e inkább az autonomia ellen, kik a successiót megtartani, vagy azok, kik azt eltörleni akarják ; sokkal erösebbnek érzem én magam, mikor a százados törvény szentesitett basisán, mintha egy változó ususon állok, a törvény, a közvélemény erőt ád nekem. Megfogunk küzdeni jogaink, autonomiánk mellett akárkivel szemben, s eltölt már az idő, hogy a kormány a vallásos intézvények felforgatásához nyúljon. Benőtt már a fejünklágya, efféle mumusokkal nem ijesztenek meg, (hangos és hosszas helyeslés. Elnök a hallgatóságot csillapítja). Azért, hogy nem állunk olyan magasan, de mély völgybe látszunk rejtve lenni, mi is tanultunk valamit, mi is értjük a kor kívánalmait, az államok és a kormányok politikájáról mi is elmélkedünk, és azok is, megvagyok győződve, kik magasabb polcon állanak a kormány politikájáról nem tudnak többet nálunknál, azért én ettől a mumustól legkisebbet sem félek. Hiszen maga a föconsisto-