Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-06-26 / 26. szám

„A jelenkori Geneva, Calvin idejebeli Genevától nem csak külömböző, de lehet mondani, teljesen ellenkező alapon fekszik. Calvin alapeszméje, mi egyaránt hatalmát és gyengeségét képezte, — a keresztyén egyház esz. méje. Az ö nézete szerint a polgári és vallásos hatalom kötelesek egymásnak szolgálni, egymást kölcsönösen támogatni, s az állam tartozik a vallásos eszméket hatályosan pártolni; — lelát dóit prendre fait et causepour l'idée religieuse. A vétkek — les péchés — éppen ugy a törvény súlya alá esnek, mint a bűnök, — les crirnes; az államnak éppen oly szigorúnak kell lenni az eretnek irányában, mint a ki a világi hatalmat meg nem ismerné. Az államtól igazaknak ismert és elfogadott vallásos véleményektől külömbözőket valló ember ugy tekintetik, mint a ki a társadalom ellen fellázadott. Ennek kikerülhetetlen következése, hogy az állam ily helyzetben üldözővé lesz. A zsandárok a hit szolgálatában állanak. Ez azon elv, mely a 16-dik században minden kormányoknak irányadója volt, bármely hitvallást köveitek is. Azok szemében bűnös volt minden ember, ki az államtól bevett vallással magát ellenkezésben tette." (Oly szépen mint nyomosán fejtegeti a cikk a fenehbi eszmék corollariumát is, hogy „korunk politikai eszméje, éppen ellenkezőleg a szabadságon, főkép a gondolat felszabadításán, s a világi hatalom és vallásos hit teljes elválasztásán alapszik.") De van, — azt tán kissé hozszűra is lerjedett cikkem befejezéséül mondom, — van tehát Révész úr könyvében, a Calvinismus rajzolatában egy hely, mely kérdésen kivül oly szép, mint igaz, azon mü egyik fénypontját képezi, s minden magyar szívben viszhangra találand. E hely (333 — 834) hol tisztelt tudósunk ,,édes magyar hazánkban a kálvinizmusnak befolyásáról" szóli, s hol többek köztt oly találólag irja; „minden esetre állithatjuk, hogy hazánk sorsának folyása bizonnyal más irányú és más eredményű lett volna, ha itt a reformatio s különösön a kálvinizmus létre nem jő és nyilvános államjogi értékre nem emelkedik/' Ne hagyja e szép helyet egy magyar, egy calvinista is olvasatlan: ne feledje, hogy a magyar vallás, a calvinismus volt a magyar nemzetiségnek, főkép a kis Erdélyben, a calvinista nemzeti fejedelmek idejében, erős gyámola és Yédpaizsa, hová a magyar nemzet éltében és műveltségében, szellemi mint politikai haladásában oly gyászos emlékezetű Pázmán Péter térítő buzgósága és reactionalis működése be nem hatott! S itt búcsút veszek Révész úrtól. — Adja Isten, hogy tisztelt tudósunk a nemzeti irodalom s műveltség javára, diszére még sokáig, és vidám erővel munkálódhassék. Ne vegye rosz néven, ha a történelemnek egy igénytelen, régi napszámosa a kérdéses ügyben Calvin városában s éppen a tőle alapított városi könyvtárban tett kutatásai s gyűjtött tapasztalásainak eredményét szóban forgó könyvének ismertetése alkalmából, a tudomány, mint az igazság érdekében, s annak, mint minden emberi műnek, javilhalására figyelmeztető szándékból elmondotta ; valóban azzal sem a munka becséből, sem az irónak a tudós világtól, és a hazától is méltányolt érdemeiből bármit is levonni nem akart, s valamint ennek öntudatát keblében hordozza, ugy arra nézve, a mit tett, az Ítéletet nyugodtan a t. olvasó-közönségre bizta. Buda, junius 7-n 1864. C-s Szilágyi Ferenc. APOLOGETIKAI TANULMÁNYOK. (Folytatás.) De valamint a felhozott példában, ha a zöld porhoz bizonyos folyadék járul, a különböző fajsúly szerint szétválik a kétféle anyag, a sárga parányok a sárgákhoz, a kékek a kékekhez tömörülve, az elébbi egy szín helyett két különböző színű osztály leend, hasonló történik az emberi tudatban is az eszmélkedés azon ébredésével, a mit reflexiónak, fölvilágosodásnak nevezünk. — Tapasztalatainknak, képzeteinknek, gondolatainknak és érzelmeinknek megkülönböztetése, egybehasonlitása, s egybevetése folytán annak a belátására jutunk, hogy két — különböző törvények alatt álló — világ az, a mely tudatunkban él. A mi elemek elébb közvetlen egységben, különzetlen vegyülékben a hit tartalmát képezék, azokat most a reflexió egymásból kiválasztja, s két egymáson kivül eső körbe csoportosítja. Egyik oldalon a vallásos tudat tartalmát képezik az egymással szoros egybefüggésben levő vallástények, vallási parancsok, Ígéretek és tantételek. Ezeket a hit tanainak, vagy épen magának annak a hitnek szoktuk nevezni, a mit azfegyház tanit.—Más oldalról pedig, a világban történtekről való ismeretünk, művelődésünk növekedésével többé nem csupa észrevételekből s egyes jegyzetekből áll, hanem belátjuk, hogy az egész külvalóság, minden egyes dolgok és jelenségek változhatlan egyetemes s egymásnak megfelelő törvények által egy rendezett egészszé vannak fűzve, s a külső dolgok e szervezett rendszerét hívjuk természetnek, valamint másfelől belátjuk, hogy az általunk valósított és valósítandó célok is oly benső egybefüggésben állnak, hogy minden kitűzött célunk mihelyt megvalósítottuk, ismét más távolabbi célnak szolgál eszközéül. Mindez ismereteinket és céljainkat az értelem neve alatt szoktuk összefoglalni, s igy mondjuk, hogy értelmem megmondja miként keletkezik az eső, miként kell földjeimet művelni, magamnak és családomnak föntartásáért. — Ekkép, a mi a naiv tudatban egy volt, valóságban már elkülönült. De nem mintha a reflectálló elme előtt bármelyik is biztosabbnak, vagy jogosultabbnak tetszenék, nem, mindkettőt egyenlően érvényesnek és igaznak tekinti, csak hogy mindegyiket külön saját körében. Az ez állásponton levő fölvilágosult elme is ép ugy elismeri mint a naiv vallásos -tudat, hogy Krisztus vére bűneinkből megváltott, csak azt tagadja hogy ez valami természetes és természeti tény volna, hanem inkább természetfelettiül, az értelemnek fölötte állóul tekinti azt. Ez oka hogy a (mondott értelemben vett) „felvilágosult" ember előtt semmi sem tetszik visszásabbnak mint e két (vallásos és világi) körnek öszkeverése. Ha a templomban vagy egyéb egyházi foglalko-