Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-06-26 / 26. szám
tal? Korántsem. A történelmi felfogás a fejlődési változásokat nem elvont eszmékből, lianem mindég személyiségektől származtatja, s ebben rejlik e felfogásnak tapasztalati positiv igazsága és R. e tekintetben kétségkívül az igaz tudomány útján jár. „Jézus nem véleményét prédikálta,"— mondja az 5-ik fejezetben — „hanem önmagát.u A 28-ik fejezetben pedig igy nyilatkozik: „Jézus nem hitcikkalapitó vagy jelvényteremtő, hanem uj szellem kezdeményezője a világon." ,,Ezen nagyszerű intézmény — mondja ugyancsak a 28-ik fejezetben — ,,mindenesetre Jézusnak személyes műve volt. Hogy magát annyira imádtassa, imádásra méltónak kellett lennie. A szeretet nem képzelhető tárgy nélkül, mely méltó hogy azt fölgerjeszsze, és ha Jézusról semmi egyebet nem tudnánk is, mint azon hő szeretetet, melyet maga iránt gerjesztett, mégis azt kellene erositenünk, hogy nagy és tiszta volt. Az első keresztyén nemzedék hite, lelkesedése és állhatatossága csak ugy lesz megmagyarázható, ha óriási nagyságú embert teszünk fel." Hogy R. a történelem e mélyebb felfogását érvényre törekszik emelni, megbecsülhetetlen dolog kivált oly országban, hol az abstractiok fanatismusa mindég a fenállónak rombolására irányul a helyett, hogy annak nemesítésén kellene dolgoznia,—hol a hires Sieyés egyenesen kimerte mondani, hogy „abból, a mi elmúlt, a jelenvalókról ítélni, annyi mint az ismertet megítélni az ismeretlenből. Sokkal helyesebb a jelen szerint ítélni meg a multat és egyenesen bevallani, hogy az állítólagos históriai igazságok cseppel sem birnak több valódisággal mint az állítólagos vallásigazságok." — Jellemző Sieyés e paradoxonjában, mily hangon beszél a vallásról. Hogy a múltról képzett fogalmaink ürességét kiemelje, összehasonlítja a vallásfogaimakkal, melyekben szerinte magától érthetőleg semmi realitás nem lehet. Sieyés e tekintetben elvitathatatlanul következetes volt. Mihelyt elszakítottuk a jelent a múlttól, melynek kifolyása, elszakítottuk egyszersmind a jövendőtől, melyben múlttá leendő. Az ember igy egynapi kérészszé lesz, melynek sem múltja, sem jövendője s ily emberre nézve a vallás nem lehet egyéb üres ábrándnál. Mi kik a vallás légkörében élünk s csak abban hiszünk emberileg élhetni, mit gondolunk a vallásos eszmékben birni? Sem többet sem kevesebbet, mint feleleteket azon kérdésekre, melyek oly régiek mint az emberiség maga. A magunk és rajtunk kivül tapasztalható világ eredete, a jónak és rosznak küzdelme önlelkünkben és a minket könyező világban, önlétünk rendeltetése s a világ leendő sorsa — íme a problémák, melyek fölvetésével beköszöntöttünk a szellem világába, hol vallásos eszmék alapján amaz erkölcsi világrend alakul, melyben az ember eddig történt isteni kijelentésekből okulást merít jelenje és biztatást jövendőjére nézve. A ki e szerint, mint Sieyés, a történelem valódiságában nem hisz, annak a vallás agykoholmánynál egyéb nem lehet. Mily egészen más szellem az, mely R. munkáiból szól! „A vallás — mondja az „Etudes religieuses4 4 előszavában — „az emberi természetnek bizonyára egyik legmagasabb, legvonzóbb nyilatkozata: a költészet minden nemei között, ez éri el legjobban a művészet lényeges célját, mely abban áll, hogy az embert a közönséges életnek fölibe emeli és felkölti benne mennyei származásának érzetét. A szív nagy ösztönei sehol sem mutatkoznak nagyobb nyilvánvalósággal, s még akkor is ha nem fogadjuk el különös oktatását egyikének sem azon nagy vallásrendszereknek, melyek osztakoztak vagy osztakoznak a világban, ama rendszerek egyeteméből egy roppant tény következik, mely előttem legvigasztalóbb biztositékát teszi ama titokszerü jövendőnek, midőn a nem vagy az egyén megtalálják ismét műveiket és áldozataik gyümölcsét." Ki e sorokat olvassa, s azokban a vallásos elmének, az emberiség legszentebb céljai iránt nemesen érző szívnek fenkölt nyilatkozatát nem látja: az bizonyára saját nézetein kivül vallásosságot elismerni nem tud. — Igaz, nem az a vallásosság az, mely Isten imádását a megszokott formák lelketlen gyakorlatába helyezvén, ugyanaz ma a keresztyénség kebelében, a mi volt évezredekkel ezelőtt akármely képzelt istenség szolgálatában, de annál élénkebb törekvés az a tiszta eszményi után, mely a szellem szabad fejlődésében ugy mint a kültermészet változhatatlan törvényeiben a mindenütt jelenvaló Istent nyomozza és imádja. Gonoszul elfogultnak kell annak lenni, ki R. irodalmi működésében vallás ellenes romboló
