Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-06-05 / 23. szám
„Ha van egyház, mely méllán neveztethetik a vértanuk egyházának, a reformált egyház valóban a mártyrok egyháza. De azért nem vádoljuk az elmúlt durva vas időt; nem átkozzuk a fanatikusokat, a kik ad majorem Dei glóriám máglyákat gyújtottak meg s százezreket lemészároltak. Ezek ivadékaival, kortársainkkal, — legyen Istennek hála érette! — mi ma jó szomszédságban, atyafiság s barátságban és békességben élünk és éljünk ! A türelem megtermette áldott zsengéit és a kölcsönös szeretet részesít üdvös malasztaiban." — Végre lejővén a szószékből a superintendens, lelkész-felavató szertartási beszédei tartott s az esperes urak közreműködésével négy ifjú lelkészt ordinált, a gyülekezet imái s áldásai közben; aszónokiatok közti időürt a pesti főiskolai tanulóifjúság harmoniás énekléssel töllvén be. 23-án adta be jelentését az illető bizottság a papválasztás kérdésében. Ez ügyben félnapig tartó hosszas vita fejlett ki, főleg azon körülmény miatt, mert némely egyházmegye e tárgyban közvetlenül az egyes gyülekezeteket is megkérdezte, s ezek nyilatkozatának alapján állapította meg nézetét, mig más megyék csak e.megyei gyűléseiken tárgyalták. Végre a közgyűlés abban állapodott meg, hogy bár a fenforgó kérdés természeténél fogva az illető e.megyék képviseleti közgyűlései eléggé illetékesek voltak magukban véleményt adni, de mivel némelyek mégis közlötték az ügyet az egyes gyülekezetekkel, hogy a fontos kérdés a kerület minden részének egyenlő módú befolyásával döntessék el, a többi egyházmegyék is kérdezzék meg ez ügyben gyülekezeteiket, s a legközelebbi e.kerüleli közgyűlésre ugy adják be újból véleményeiket, a mikor azután a közgyűlés határozatid. Az iskolai ügyekről a kerületi tanügyi bizottmány terjeszté elő félévi jelentéseit. Az egyes egyházmegyék tanügyi bizottmányainak a kerületi t. bizottmányhoz küldölt s ez által kivonatosan felmutatott előterjesztéseiből általában azt tünt ki, hogy népn^velésünk bár lassan, és számtalan nehézségekkel küszködve, de mégis örvendetes előmenetelben van. Évről-évre ke\ esbednek a rendezetlen, s régi pongyola modorban járó iskolák, gyérebbek az iskolába nem járás miatti panaszok, s évről-évre szép sikert tapasztalunk az uj térv szerint berendezett iskolákban. — A gymnasiumokban és főiskolákban a vizsgákra vonatkozólag az határoztatott, hogy azok mindig csak az iskolai szék jelenlétében tartathatnak, de az osztályzatokat a tanári kar állapítja meg, mint a mely nem egy rövid, — s gyakran véletlenül jól, vagy esetlegesen roszul sikerült feleletből kénytelen itélni, hanem a tanuló egész évi szorgalmát és képességét ismeri, de természetesen a vizsgálati feleletekre is suly kellvén helyeznie. Örvendetes elismeréssel fogadta a közgyűlés az alsó baranyai egyházmegye azon intézkedését, hogy a Slavoniában, Vukovár és Ruma környékén lelkipásztori gondviselés nélkül szétszórva lakó hitsorsosaink felkeresésére, számbavételére, vallásos vigaszban és oktatásban való részesítésük végett az egyházmegye két buzgó lelkészét, megbízta, s azok utazási költségeire 50 frtot utalványozott előlegesen, remélvén hogy ez az e.kerületi domestikából meg fog téríttetni. Ez 50 frt kifizetése elrendeltetett. Ellenben Kopácsról (Alsó-Baranya) azt a szomorú tudósítást vette a közgyűlés, hogy noha a nép és egyház igen vagyonos, mégis saját egyházán kivül sem iskolákra, sem semmi segélyezendő egyházakra, charitativumra sem mit nem fizetnek. — Superintendens úr kéretett föl, hogy főpásztori levélben intse e gyülekezetei a keresztyéni szeretet és egyházi kötelesség buzgó gyakorlására. Hivatalos jelentés terjesztetett a közgyűlés elé a felöl, hogy Ü-Kéren, és általában Alsó-Baranyában s Bácskáben az evang. lelkészek sok sérelmet követnek el, elannyira hogy eljárásuk azon illető helyeken levő híveinket s leányegyházainkat elnyeléssel fenyegeti. Igy p. o. a ref. gyermekeket csak ugy veszik fel az evang. iskolákba, ha evangélikusokká lesznek. — A közgyűlés igen fájdalmasan és elszomorodva értesült a két rokon egyházat egybefüző testvéri kötelékeknek egyesek önkénye és visszaélései által való ime szétszaggattatásairól, s az elnökséget megkérte, hogy az ágost. egyház egyetemes conventjét és fő felügyelőjét testvéri bizalommal értesítse e sérelmekről, s azok mielébbi orvoslására hívja föl. Ennél annál örvendelesebben velte tudomásul ama másik tényt hogy, ugyancsak Alsó-Baranyában Kulán a reformátusok és evangélikusok között az unió megköttetett. Az elnökség egyenként bemutatá a n. m. helytartósági intézményeket. Az őszi közgyűlésből felterjesztett azon kérelmeinkre, hogy a reformált tábori lelkészek egyházi s vallási tekintetben azon egyházkerület superintendensétöl függjenek, a melynek kebeléből kibocsáttattak, — válaszoltatott, hogy az 1861-diki fensőbb intézkedésnél fogva az evang, és ref. tábori lelkészek fölé egy tiszteletbeli superintendens neveztetett ki, és igy e kérelemnek hely nem adatik. Kerületünknek e tárgyban kelt felirata a 4 kerület conventjének indítványa folytán terjesztetvén fel, a reá jött válasz is a majdan összeülendő convent elé fog adatni, az ideig pedig egyházkerületünk minden ez iigybeni intézkedéseit felfüggeszti. Egy másik feliratunkra válaszul jött, hogy a lelkészek azon országos törvény alól, a mely szerint a megholtak anyakönyveit minden év végén a vármegyei levéltárba tartoznának beküldeni, felmentetnek; hanem pénzügyőrségi tekintetből köteleztetnek az emiitett anyakönyveket évnegyedenként felterjeszteni. Erre nézve a közgyűlés határozta, hogy az évnegyedenként követelt anyakönyvek felterjesztessenek ugyan, de egyszersmind a kerület minden lelkészeitől megvárja, hogy az ország törvényei iránti figyelemből, és az általuk célzott azon érdekből, hogy anyakönyveink másolatban megőriztessenek, — az év végén a megyei levéltárba is beküldjék az anyakönyvet.' Miután tapasztaltatott, hogy a hadkötelezettség végetti késő házasodhatás miatt a népnél sok erkölcstelenség és törvénytelen házasság történik, az e tárgybani feliratunk folytán különféle politikai és katonai hatóságoknál in-