Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-05-22 / 21. szám

kétesnek és bizonytalannak állítják: azt kérdik micsoda csodatételekkel lett megerősítve s hogy illö-e és helyes-e annyi szent atya egyező értelme és ősrégi bevett szokás ellen föllépni; azon erőködnek, hogy vagy szakadárnak vallják tudományunkat, mely az egyház ellen harcot indított, vagy hogy azon sok századon keresztül, a midőn semmi effélét nem hallottak, az egyház halott volt. Végre, azt mondják, semmi szükség a sok bizonyítékra, mert, hogy milyen legyen e tudomány, gyümölcséről ismerhetni meg, ugy mint a mely a felekezetek egész seregének, annyi lázas zavargásoknak és oly bűnös féktelenségnek szülő oka. Könnyű nekik elhagyatott ügyet tudatlan, hiszékeny tömeg előtt gyalázni; de kerülne csak ránk is a sor szólásra, ugyan lehűlne a nagy hév, melylyel ellenünk ép oly vakmerőn mint büntetlenül tajtékot túrnak. — Legelőször is, hogy tudományunkat újnak nevezik, ezzel csak Istent boszantják, kinek szent igéjét nem kellene újság vádjával illetni. Hogy nekik uj, cseppet sem kétkedem, mert nekik a Krisztus is uj, ez evangelium is uj; de a kik szent Pálnak ama prédikációját réginek lenni ismerik, hogy a Jézus Krisztus meghalt a mi bűneinkért, és feltámadott a mi igazolásunkra, azok semmi ujat nem találnak nálunk. Hogy pedig az sok ideig ismeretlen és eltemetve maradt, ebben az emberi istentelenség bűnös; most pedig, hogy Isten jó voltából nekünk ismét helyre állíttatott, régi méltóságát minden idomulást kizáró jogánál fogva vissza kell nyernie. — A tudatlanság ugyanazon kútfejéből foly, hogy tudományunkat kétségesnek és bizonytalannak tartják. Ez az, a miről az Ur az ő prófétája által panaszkodik, hogy az ökör ismeri az ő urát, és a szamár az ő urának jászlát, de az ő népe őt nem ismeri. Valóban bármint gúnyolják e tudományunkra ráfogott bizonytalanságot, ha azoknak a magokét kellene vérükkel és életük feláldozásával bepécsételniök, akkor tetszenék ki, mennyire becsülik. Egészen más a mi hitünk, mely sem a halál rettegtetésitől, sem Isten tulajdon itélőszékétől nem iszonyodik. Hogy csudatételeket követelnek tőlünk, elég rosszul cselekesznek. Mert mi nem valami uj evangéliumot koholunk, hanem ugyan ahhoz ragaszkodunk, melynek igazsága bebizonyítására szolgálnak mindazon csodák, melyeket Krisztus és az apostolok valaha cselekedtek. Azon egyben, az igaz, előnyben vannak, hogy ők mai napiglan csodatételek szakadatlan folyó sorával bizonyíthatják hitüket. Ámde oly csodákra hivatkoznak, melyek még az egyébként jól alkotott elmét is megingathatnák, oly annyira ízetlenek és nevetségesek vagy alaptalanok, hazugok. S ha szinte nagy csodálatosságuak volnának is, Isten igazsága ellen ugyan semmi értékük nem lehetne, miután Isten nevének kell mindenhol és mindenkor megszenteltetnie, akár csodajelek, akár a természet rendes folyása által. A szemfényvesztésnek még némi színe lehetne, hogy ha minket az irás a csodák igazi célja és haszna felől meg nem tanítana. Mert, hogy a csodatételek, melyek az apostolok prédikációit követték, azoknak megerősítésére lettek, Márktól tudjuk. Hasonlókép mondja Lukács is, hogy az Ur az ő kegyelmének igéjét megerősítette, midőn az apostolok kezei által csodákat és jelenségeket hajtatott végre. Ezzel egyez az apostol e szava, hogy az evangelium hirdetése az által erősíttetett meg, hogy az úr arról bizonyságot tett jelekkel, csodákkal és kíilömbféle erőkkel. A miket tehát az evangelium jelenségeül tudjuk, azokat az evangeliumi hit lerontására forditsuk-e ? A melyek csupán az igazság megpecsételtetésére rendeltettek, a hazugság megerősítésére alkalmaztassuk-e? — E szerint először a tudományt kell megvizsgálni, mely az evangelista állítása szerint elébb való, és ha igaznak találtatik, akkor kell aztán annak megerősítését a csodatételektől venni. Ismertető jele pedig az igaz tudománynak, Krisztus szava szerint, az, hogy nem az emberek, hanem Isten dicsősége keresését célozza. Minthogy tehát Krisztus a tudománynak ily próbáját állította fel, fonákul mondatnak csodatetteknek, a melyek akármi egyébre vonatkoznak, mint Isten dicsőítésére. Meg kell jól gondolnunk, hogy a Sátánnak is vannak csodatételei, melyek noha szemfényvesztegetések inkább mintsem igazi erők, még is olyanok, hogy az együgyüeket és tudatlanokat megcsalhatják. Varázslók és bűbájosok mindenkor hírnevet szereztek magoknak a csodatettek által; a bálványimádást bámulatos csodák ápolgatták, mely azonban sem a varázslást Telünk el nem fogadtatták, sem a bálványozás babonáját. A Do-