Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-05-22 / 21. szám

natisták is régenten ily erősséggel szédítették meg a tömeg együgyüségét, hogy ők csodákat tudnak mivelni. Ugyanazt feleljük tehát mi is ma ellenfeleinknek, a mit akkor sz. Ágoston felelt a r Donatistáknak, hogy az Ur minket az ilyen csodás emberek ellen óvatosságra intett, midőn megjövendölte, hogy jőnek majd hamis próféták, a kik hazug jelekkel és külömbféle csodákkal még a megválasztottakat is, ha lehet, tévelygésre szédítik. Sz. Pál is eleve intett, hogy az Antikrisztus országa sokféle erőkkel, hazug jelenségekkel és csodákkal lesz jövendő. — De e csodatételeket, mondják, sem bálványok, sem hamis próféták, henem szentek mívelik. Mintha nem tudnók ezt a Sátán főmesterfogásának lenni, hogy a világosság angyalának alakját veszi fel. Az egyiptombeliek régenten az ő náluk eltemettetett Jeremiást áldozatokkal és egyéb isteni szolgálatokkal tisztelték. Nem de gonoszul cselekedtek, hogy Isten szent prófétájával bálványozásra éltek vissza? s mégis azt érték ezen koporsói tiszteletükkel, hogy a kigyómarástóli gyógyulást e tisztelet jutalmának lenni hitték. Mit mondjunk erről egyebet, mint hogy ez volt és mindenkor ez lesz Istennek igazságos boszuállása, hogy azoknak, kik az igazság szeretetét be nem veszik, hathatós tévelygéseket küld, hogy a hazugságnak adjanak hitelt? Csodatettekben tehát épenséggel nincs fogyatkozásunk, még pedig olyakban, melyek bizonyosak és minden kötekedésen túl vannak. A melyeket pedig ők hoznak fel, a Sátánnak merő alakoskodásai, minthogy Isten igaz tiszteletétől az embereket babonaságra tévesztik. Annak fölötte igazságtalanul állítják előnkbe az egyházi atyákat — a régi jobb századok íróit értem,— mintha ezek az ő istentelenségüknek kedveznének. Mert ha a vitát azok ítélete szerint kellene elintézni: a győzelemnek jobb része (hogy lehető legszerényebben szóljak) nyilván mi felénk hajlana. Azonban minthogy azon egyházi atyákon a sok pompás és bölcs dolgok mellett, miket irtak, némelyekben az is megesett, a mi embereken szokott esni: ama jámborok jeles eszük, Ítéletük és lelki ügyességük szerint azoknak csak botlásaikat és tevélyeiket imádják, a miket pedig helyesen tanítottak, vagy föl sem veszik, vagy eltitkolják, vagy elferdítik, ugy hogy azt kell mondanunk: gondjuk völt rá, hogy az aranyból ganajt szedhessenek. Mégis éktelen kiabálással rohannak reánk, mintha az atyáknak megvetői és ellenesei lennénk. De mi az atyákat olyanynyira nem vetjük meg, hogy, ha jelen feladatomhoz tartoznék, nem nagy dolog volna, állitásink legnagyobb részét azoknak tanúságával bizonyítani. Azonban mi csak ugy olvassuk irataikat, hogy mindég arra gondolunk, miszerint mind a mi miénk, azért miénk, hogy szolgáljon nekünk. nem pedig, hogy uralkodjék felettünk : mi pedig egyedül Krisztuséi vagyunk, kinek minden esetben, kivétel nélkül tartozunk engedelmeskedni. Ki ebben ily megválasztást nem teszen, az semmi megállapodást a vallás dolgában nem tarthat; miután ama szent férfiak is sok dolgokat nem tudtak, gyakorta egymásközt viszonganak. néha meg önmagokkal is ellenkeznek. Nem ok nélkül (mondják) intett bennünket Salamon, hogy át ne hágjuk a régi határokat, a melyeket atyáink vetettek. De nem azon egy szabálya van a földek határinak és a hit iránti engedelmességnek, mely utóbbinak olyannak kell lenni, hogy érette embernek az ő népéről és atyjának házáról is meg kell feledkeznie. Ha pedig oly nagyon kedvellik az átvitt értelem szerinti magyarázatokat, mért nem magyarázzák a Salamon emiitett szavát inkább az apostolokra, mint egyéb atyákra, mint a kik által fölvetett határokat elhányni nem szabad ? Mert ugy magyarázta azt Hieronymus, kinek szavait az ő canonaik közé vonták. Hogy ha azt akarják, hogy az atyáknak, a kikről szólnak, határai változhatlanok legyenek, mért hágják önmagok kényük szerint át, valamikor nekik tetszik? Atyák voltak azok, kiknek egyike mondá, hogy a mi Istenünk sem eszik, sem iszik, s igy nincs szüksége sem kelyhekre sem tányérokra; egy másik azt mondá, a szentséghez nem kívántatik semmi arany, és a mi nem aranyon vétetik, annak nem lehet aranytól becsületi. Áthágják tehát a határokat amazok, midőn istentiszteletüknél aranyban, ezüstben, elefántcsontban, márványban, nemeskövek és selyem szövetekben oly nagyon gyönyörködnek, hogy véleményük szerint Istent nem is lehet helyesen tisztelni, ha nincs minden a legkeresettebb fénytől vagy inkább oktalan pazarlástól elárasztva. — Az atyák közül való volt, ki azt mondta, hogy ő szabadon eszik húst azon