Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-05-22 / 21. szám

A Nagyhatalmú és méltóságú uralkodónak, Ferencnek, a franciák legkeresztyénebb királyának, mint fejedelmének, Kálvin János békét és üdvöt kiván a Krisztusban. Midőn e munkához hozzáfogtam, távolról sem gondoltam, dicsőséges király! hogy olyasmit irjak, mi egykor Felséged szine elibe terjesztessék. Szándékom csak az volt, hogy némely alaptételeket adjak elő, melyek igaz kegyességre képezzék azokat, kik a vallás iránt még némi vonzalommal viseltetnek. Legközelebb pedig franciáinknak szántam e munkát, mint a kikről tudtam, hogy közülök sokan éhezik és szomjúhozzák a Krisztust, de igen keveseket láttam, kik annak bárcsak középszerű ismeretébe is be lennének avatva. Hogy féltett szándékom ez volt, maga a könyv mutatja, mint a mely egyszerű elemi tanmód szerint van szerkesztve. Midőn azonban láttam, hogy némely istentelenek dühösködése birodalmadban annyira elhatalmazott, hogy abban az igaz tudománynak semmi hely nem adatnék: célos dolgot hittem tenni, ha e munkával amazoknak tanitást, elibed pedig vallástételt adok, a melyből megérthessed, hogy milyen az a tudomány, mely ellen oly dühre lobbantak ama dühöngök, kik országodat mostanság tűzzel vassal háborgatják. Mert nem átallam bevallani, hogy itt én épen azon tudománynak foglaltam össze velejét, melyet ők fogsággal, számkivetéssel, kiűzéssel és égetéssel büntetendőnek és a föld színéről mindenünnen kiirtandónak kiabálnak. Jól tudom én, mily iszonyú vádoskodásokkal beszélték tele füleidet és lelkedet, hogy ügyünket előtted minél gyűlöletesebbé tegyék ; de neked meg kell kegyelmesen fontolnod azt, hogy ha puszta vádolás elégséges, soha ártatlanság se szóban se tettben nem találtatnék. Valóban, ha valaki gyűlölet támasztása végett azt hozná fel, hogy a tudományt, a melyről most előtted számot adni törekszem, mindenrendü emberek szavazata által kárhoztatva és a törvényszékek Ítélete által rég el van marasztalva: az semmi egyebet nem mondana, hanem, hogy az részint az ellenfelek pártoskodása és hatalmaskodása által erőszakkal földre tiportatott, másrészt? hogy a hazugság ármány és incselkedés azt alattomos uton csalárdul elnyomta. Nem más mint érőszak az, hogy minden kihallgatás nélkül vé* res ítéletet hoznak amaz ügy ellen; csalárdság, hogy minden igaz ok nélkül forradalmat és gonosz tetteket fognak reá. Hogy pedig panaszinkat senki igazságtalanoknak nem tarthatja, magad lehetsz bizonyságunk, oh legnemesb király! Mily hazug rágalmakkal illetik minden nap előtted e tudományt, mintha egyéb célja sem volna, mint csupán az, hogy a királyok kezéből a királyi pálcát kicsavarja, minden törvényszéket és hatóságot megbuktasson, minden rendeket és kormányokat felforgasson, a nép nyugalmát és békéjét felzavarja, minden törvényt megszüntessen, uradalmat és birtokot földúljon, szóval mindent öszszevissza zavarjon és halomra döntsen. Pedig te még csak kis részét hallod azon iszonyatosságoknak, melyeket a közönség közé elhintenek, s melyek ha igazak volnának, az egész világ ama tudományt szerzőivel együtt méltán ezer tűzre és kínokra ítélhetné. Csodálkozhatni-e aztán, hogy hol oly istentelen vádaskodásoknak hitel adatik, ott ellenünk a közgyülölség fellobban? Ihol az oka annak, hogy magunk és tudományunk kárhoztatásában minden rendek megegyeznek és egyetértenek. Ily indulatoktól megragadva, kik törvénylátni ülnek le, hazulról hozott előítéleteiket végzések gyanánt ejtik és elhitetik magokkal, hogy dolgukban annak rendi szerint jártak el, ha senkit vesztőhelyre nem hurcoltatnak, ha csak önvallomás vagy hiteles tanúbizonyságok által nem lett elmarasztva. Igen, de mi bűnben ? Abban, mondják, az elkárhoztatott tudományban. De hát ez mi jogon lett kárhoztatva ? Abban állott a védelem ereje, nem megtagadni a tudományt, hanem igaz voltánál fogva ügyét felfogni. Ámde épen e tekintetben még csak megmoccanni sem szabad. Melyre nézve nem méltatlan a kivánságom, oh győzhetetlen király, hogy magad eszközölnéd teljes tökéletes megvizsgálását azon ügynek, mely eddigelé zavartan, s minden törvényes rend nélkül inkább magával nem biró indulat mint törvényszerű komolysággal tárgyaltatott és niinden módon elcsavartatott. Ne véld pedig, hogy magamnak akarok bátorságos hazatérést eszközölni ; mert noha erre, a mint illik, emberséges indulattal törekszem is, de a mint a dolgok most 41 *