Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-05-15 / 20. szám

E minden régi viszonyokat megváltoztató szellem bizonyságának lehet azon sajátságos körülményt idézni, miszerint a Genovából április végéről érkezett tudós'tások szerint, még akkor kérdés alatt volt, miszerint a ma^ hírét, dicsőségét, jólétét Kalvinnak köszönő, s róla is nevezett városban fog-e a nagy reformátor halálának háromszázados évforduló napján f. május 27-én, mely az idén is, mint éppen 1564-b. péntek napra esik, emlékezetét újitó ünnepély tartatni ? A papság — la vénérable compagnie — egy szózattal az ünnepélyt elhatározta, de az egyházat jelenleg kormányzó, 25 világi és 6 papi tagból alkotott, s az összes református polgároktól választott Consistorium azt eltiltotta, mennyiben azt végezte, hogy a templomokat azon ünnepély megtartására át nem engedi. Már a mult 1863-ik évben Genevában Kalvinra, s mőködésére vonatkozó irodalmi keserű vita folyt. Galiffe tanár Geneva régi állapotjára vonatkozó előadásokat tartott, melyekben a „traditionalis Calvin'' ellen nyilatkozott; „Nouvelles poges d' histoire exacte" cimü s ujabb kutatásokra alapított könyvében a reformátor munkásságának kártékony oldalát tüntette-ki, melynek megcáfolására Yiquet és Tissot kiadták: „Calvin d'aprés Calvin." Ha arról, hogy a Kalvin-ünncpély felelt Genevában támadott meghasonlásnak mi vége lett, a mondott városból, mint reméllem, biztos tudósítást kaphatok, a t. c. olvasókat arról értesitni el nem mulasztom. Annyi bizonyos, hogy Genevában egészen más okból, t. i. kegyelet-hiányból származott a Kalvin-ünnepély ellenzése, mint Debrecenben, hol azt éppen — elég sajátságosan — a nagy reformátor iránti kegyelettel akarják indokolni. Ha Genevában, mint említve volt, szóba hozatott azon ünnepélymegtartása, s reméllhetöleg az ott nem is inarad-el, óhajtandó volna, miszerint a magyarhoni legnagyobb kalvinista egyház is a két magyar hazabeli reform, egyházak dicséretes példáját kövesse. Nem szükség mondani, hogy a genevai megváltozott szellem K a I-vin el nem vitázható érdemeit a történelem lapjairól ki nem törölheti. Szilágyi Ferenc, a magyar tud. akadémia lev. tagja. APOLOGETIKAL TANULMÁNYOK. (Folytatás.) Részemről, ha a történetek menetét, és korunk haladási mozgalmait nézem, vigasztalóbb meggyőződésre jutok. Nem látom ugyan, hogy ugy a magány-, mint a közéletet (kivált a műveltebb osztályban) ama kiválóan erős vallásos buzgóság színezné, a mely a ker. történetek némely egyes századait jelzi, de viszont hasztalan keresem az életben azon borzaivéből: „Die Reorganisation der protesíantischen Nationalkirche." (S. 414 — 432.) A junius 7-én 1849-b. megállított „Reglement organique" elibe igtatott elvek szerint azon egyház a Szentírás, mint Isten igéje alapján, minden tagjának a szabad kutatás jogát megengedi, s a kijelentett könyvekben foglalt isteni tant, egyedüli szabálya gyanánt ismeri-el, (G o 11 z. S. 422.) * Sz. F. mas tüneményeket is, a melyek ama századokban a vallásos buzgóságba vegyült legkeresztyéntelenebb vad szenvedélyek mindennapi nyilvánulásai voltak. Másfelöl ha azokat az eszméket tekintem, a melyek a tömegek fölött uralkodnak, s a népeket közös törkvésre egyesitik, azokat az elmeket vizsgálom, a melyek az eseményeket mozgatják, s a polgárisodásban napról napra érvényesülnek; ha azon célokra figyelek, a melyekért milliók, egész korunk lelkesül; mindezekben egytől egyig keresztyén igazságokra ismerek. Az — a korábbi századokban csak oly kevés kivételek előtt ismeretes — humanitás, a melynek naponkint szebb és általánosabb nyilvánulásait látjuk az életben, s a mely művelődésünk vezérigéje lön, vájjon egyébb emint a ker. szeretetnek az életben közérvényre emelkedése? Ezzel azonban korántsem azt akarom mondani, hogy a világban már minden a legjobb rendben volna. Nem a jelenkor tökéletessége mellett akarok apologisálni. Az optimismus sem keresztyén világnézet. — Hanem igenis azt kimutathatni reménylem, hogy polgárisodásunkban az emberiség kifejlŐdési iránya ma is lényegesen keresztyén; hogy a világtörténet nem sülyedés, hanem az emberi nemnek keresztyén értelemben vett elöhaladása; és nem hogy ekkorig nem nőtt ki az emberiség a keresztyén művelődés köréből és irányából; de sőt még mai fejlettségén is roppant távolságra áll amaz igazán valódi, eszményi élettől, a mely a keresztyén öntudatban van nemünk végcéljául, s rendeltetéseül kijelentve. Az emberiség kifejlődésének polgárisodásában valósítandó ideálja, még mindig az igaz keresztyénség. Ha korunkat az elmúlt századokhoz elfogulatlanul viszonyítjuk, ugy látjuk, hogy a jelenlegi társadalomban kevesebb vallásos formaságokkal, — s a keresztyénség vallásformái iránt csekélyebb buzgósággal, s annáitöbb kétségekkel találkozunk, de maga az általános élet, s a közműveltség sokkal keresztyénszerübb, mint ama templomaiban és bucsujárásaiban buzgó, de a külvilágban s cselekvéseiben barbar századokban. Mintha csak a templomok falai közöl s a vallás nimbusábol kirepülve, inkább az élet prósai valóságába szálltak volna le s ott hatékonyabban működnének a keresztyén igazságok. Ez paradoxon, de nem az én eszemnek, hanem a valóságnak a paradoxonja. Korlátoltság volna a keresztyénséget csupán a vallás formájában ismerni föl. A keresztyénség világtörténeti elv, az emberiségnek nem pusztán vallási, de összes kultúrájában való ujjá születése, uj irányban haladása. Ezért volt lehető sőt szükséges, hogy bár a dolog természeténél fogva elsőben is a vallás terén létesült, s mindenekelőtt magát szervezte egyházzá, de csakhamar látjuk a társadalmat és államokat is a keresztyénség hatása alatt folytonosan átalakulni. Lassanként életének nagyon nevezetes fordulatponljához ért a ker. emberiség a reformátioban. A protestantismus az egész keresztyénségnek levén uj alakzatban tovább fejlődése, csakúgy nem pusztán vallásos reform, hanem az egész polgárisodásnak uj irányban haladása, mint maga a keresztyénség. Valamint Luther a vallás terén tiltakozott az egyháznak feltétlen külső testületi tekintélye ellen, s az üd-