Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-05-08 / 19. szám

s e feladatának annál tökéletesebben felel meg, minél hamarabb fölöslegessé teszi önmagát s növelését. A keresztyén vallás már betöltötte e nevelési feladatát, az emberiség nagy korúvá lett; a keresztyén eszmék gyámsága alól kinőtt, más célokért lelkesül, uj irányzatokban törekszik. — Valósággal kik a keresztyénséget korunk művelődése és szabad mozgalmai által veszélyeztetettnek sőt azzal tarthatatlannak vélik, és ezért csupa vallásos féltékenységből a vallás tanait erőszakosan akarják elzárni a fürkésző tudomány kutatásai elől; a keresztyénség örök igazsága és a világtörténetben működő gondviselés iránti kishitüségüket árulják el. A világosságot féltik a világosodástól. (Folyt, köv.) ISKOLAÜGY. AZON JÓ VISZONYRÓL, MELYBEN A LELKÉSZNEK A TANÍTÓHOZ, ÉS ENNEK VISZONT AMAHHOZ KELL ÁLLANIA. A lelkész s a tanitó az egyházban az úrnak oly kiváló közmunkásai, hogy azoknak ernyedetlen buzgalma s hasznos igyekezete egyedül lehet azon szellemi jóllétnek eszközlője, mely a haladó kor igényeinek megfelelöleg, mint ama égi manna száll azokra, a kik élén ők mind vezetők s jóra ébresztők, mint tanítók és nevelök állanak, s őket az egyház, az álladalom, az emberiség s a mennyország leendő polgáraivá szentelik. — Mind a két hivatal az emberiség szellemi gyarapodásának nélkülözhetetlen tényezője lévén ; mind a kettőből oly bőven áradnak ki a jó áldások, mint mikor egy lanyha eső uj életre hozza a szomjuzó növényzetet. — Azonban, mind a kettő hatályos munkásságot csak ugy képes feltüntetni, ha egymás iránt dicséretes rokonszenvet tanusit, ha egymás támogatására van, s ha némi súrlódásból eredő baj, tartós viszály s ellenséges szenv, a nevelés terén hasznos teendőit meg nem nehezíti, vagy ugyanazon egy célra, a szellemi élet erejének fejlesztésére kiható törekvését meg nem akasztja. Nem lesz érdektelen azon jó viszony rövid vázlatába bocsátkozni, melyben a lelkésznek a tanítóhoz, s ennek viszont amahhoz kell állania. — Igen fontos okok a mellett szóllanak s igazolják az abbeli tapasztalást, hogy csak is egy ily szivélyes viszony mellett lehet sikeres haladást a nevelés terén reményleni, s a kor igényeinek megfelelő irányban mozogni. — A két egyházi hivatalnokot, a közte fenálló jó viszony oly tetterőre segíti, s oly tevékenységre lelkesíti, hogy mikor ők egymást támogatva, magasztos feladatuknak üdvös megoldására együttes erővel befolynak ; — a közügy, a nevelés fontos ügye nem maradhat csak egyoldalú, vagy csak egy oly félszeg lelketlen eljárás, mely a serdülő növendékben a helyett hogy fejlesztené, elfojtja a lelki életerőt, s megsemmisít minden jóra s nemesre való tehetséget. Mi sem lehet tehát kívánatosabb, mint a kölcsönös bizalom szülte jó egyetértés, s ha van oly egyén, ki annak erős szálait a jó neveié s hátrányára s rovására gyengíti; bizony azzal a jó közügynek szolgálattételében a legferdébb eljárást követi el, és századokra kiható kárára van az egyháznak, az emberiségnek, s a fejlődő kor szellemének. Azon jó viszony, mely az egyházi hivatalnokok szelíd lelkületének legszebb bizonyítéka, az ő hivataluk tekintélyét is emeli, s hivatalos állásukat hatályosan elősegíti.— Ha a lelkész az ő tanítóját mint érdekes ügyfelét becsüli, s mint ö vele egy téren munkálkodó egyéniséget, nyájas atyai indulatjának jóságával vidámítja : — azzal az ö nehéz pályáján való sikeres munkálkodásának mint egy uj lendületet ád, s elzárja azon méltatlan zaklatásokat s illetlen bántalmakat, melyeket e magasztos s eléggé meg nem becsülhető pályán, a tanítói kar, minta népnevelésnek tisztes kara, gyakor izben kivált oly viszonyok között legmé r lyebb fájdalommal szenved, mikor a lelkész s ö közötte való jó viszonynak széttépödtek minden szállai. — Ily esetben a tanitói hivatal tekintélyét fentartani merő lehetetlen, mert a nép ugy sem hajlandó e fontos pálya iránt némi kegyeletes indulattal viseltetni, s ha azáltal megtámadva látja az iskolai közhivatalnokot, kinek felette való joga is van ; — könnyen megérthető, hogy ily esetben a nép értetlenségénél fogva sokat le von a tanitói hivatal tekintélyéből, melynek dicső feladatát kellőkép nem ismeri, vagy azt megérteni nem akarja, — azonban, ha egy értelmes tanitó, mint ugyan azon egyházban együtt munkálkodó, — lelkésze bölcs tanácsát magáévá teszi, ö tőle szíves bizalmát meg nem tagadja, s hasznos intéseit felveszi : — ha atyai szelíd indulattal megintetik, minden bántalmazásoktól magát visszatartja, s a célszerű utasításokat magától némi elbizakodásában el nem veti, — tehát ha ö lelkészével öszhangzólag munkálkodik, s ö vele öszbangzólag a szellemi kincsek tárházát épiti; — ugy e példás magaviseletével ö is a lelkészi hivatal tekintélyét kölcsönösen emeli, s annak, a nevelés fontos ügyére jótékony befolyását megerősíti. E jó viszony mellett a hivatalnokok állása legtöbbet nyer, mert ily jó egyetértés azt hatályosan elősegíti. — Hiteles adatképen hezom fel, hogy mikor egy lelkészválasztás alkalmával a választó egyház küldöttjei megjelen tek volna leendő uj lelkészük meghallgatására; — az ottani hívektől elsőbben is azt tudakolták, milyen viszonyban él a meghallgatandó lelkész az iskolatanitóval ? — és e tudakolásuk okát azzal igazolták, hogy mivel ily jó viszony a két hivatalnok között csak igen gyéren szemlélhető; azért, ha egy oly egyén választásába bocsátkoznak, a ki e jellemző tulajdonnal bir, — ö benne egy s z e 1 i d j óindulatu hivatalnokot nyerendenek. Igy e jó viszony sokkal érdekesebb, mint sem hogy azt minden egyházi hivatalnok illő figyelemre ne méltassa. — Mert ha bajaink orvoslására egyházi törvényeink elégségesek, — ha sérelmeinkben azok legjobb elégtételt adni képesek: — hagyjuk azok szellemében békés úton panaszos ügyeinknek végleges megoldását s elintézését, — de a jó viszony erős szálait azért el ne tépjük, hogy legyen meg