Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-04-24 / 17. szám

nokat — doctrines negatives — (ilyenek pl. a természetfeletti — surnaturel — a csudák, szent könyvek inspiratioja, Jézus istensége stb.) teljesen el nem is fogadta, de hajlandóbb volt azok felöl kedvezőleg nyilatkozni, mint sem megcáfolásukkal foglalkozni, nem kevésbé Renan könyvét lapjában ismertetvén, „annak némely pontjaira nézve tett kikötései — réserves — kielégítők nem voltak," míg másfelől a szerző irányában bámulását és rokonszenvét nyilvánította, továbbá szószékét átengedte Colani és Révül e papoknak, az új iskola követőinek, kik közzül az utolsó „a természetfelettit, a keresztyén hit alapját" forma szerint tagadja, s végre maga hírlapját a presbyteri tanácsot megtámadó „L'union protestante libéralé" cimü egylet közlönyéül engedte használtatni. Ennél fogva miután a protestáns egyházak jelen szervezetében a zsinatok hiányzanak, s a törvény értelmében a consistoriumok és presbyteri tanácsok kötelessége '„a liturgia és egyházi fenyiték fentertására" ügyelni, a presbyteri tanács ,,ma.ga kötelessége mint joga szerint" cselekedett, hogy az evangyéliommal és egyházi symbolumokkal ellenkező tanokat valló s főkép ,,azUr Jézus természetfeletti születésében kételkedő" ifj. Coquereí urnák helyettes lelkészí hivatalát megszüntette. Az igazhívőség kenetteljes szavaival irt, de a szent gyűlölséget még is kitüntető vádiratból világos, miszerint a szóban forgó helyettes lelkész az egyházi symbolumokkal ellenkező tano : hirdetéséért, tehát vallásos meggyőződéséért s igy bünténynyé bélyegzett véleményért itéltetett-el. Nem ezt tette-e az eretnekséget, tehát állitólag téveszmét büntető spanyol inquisitio is? Nem azért hurcoltatott-e, a tizenhatodik században Ser vet máglyára, nrért a tizenkilencedikben ifj. Coquereí hivatalát elvesztette, hogy t. i. igazaknak nem tart, nem hiszen 16-d. századbeli már megavult, a jelenkor tudománya által megcáfolt hitágazatokat ? Az evangyéliomnak és protestáns szabadságnak nem kigunyolása-ez ? Nem akarom ezzel egy protestáns gyülekezetnek jogát kétségbe vonni, miszerint az egy rá nézve botrányos tant hirdető papját törvényes úton el ne távolithassa, de Párisban e jogot a 16 tagból álló presbyteri tanácsnak 12 tagja, a papjához ragaszkodó, annak meggyőződését osztó gyülekezet közvéleménye ellenére gyakorlá, vagy inkább maga szükkeblüségét arra rá erőszakolá, s ebben rejlik az önkény, a protestáns szabadság nagy sérelme. Mellőzvén a párisi ügy bővebb fejtegetését, csupán iQ. Coquerelnek a fenemiitett vádokmányt alaposan megcáfoló mentségéből egy pár pontot hozok-fel. Midőn ő pappá lett, — ezt tartsuk szemünk előtt, — a confessiora hitet nem tett-le, s mint maga mondja, a mely napon felavatíatott a papi szent hivatalra, megesküdt, az evangyéliomot lelkiismerete szerint predikállni, — j'ai juré de précher l'Évangile selon ma conscience, — mely hitét meg nem szegte; mondja továbbá, hogy a presbyterium tagjai közt sincs egy is, kit Calvin igaz hívőnek ismerne, miután az atyák egyházi tanát magában foglaló valódi és hivatalos okmány a la rochelle-i hitvallás,*) a papokat, a véneket és az egyház tagjait kötelezi: hinni egy csomó hitágazatot, melyeket ma senki a mondott történelmi okmányban kifejezett értelemben el nem fogad, pl. a praedestinatiot, az ember tökélletes romlottságát, s még a halva született gyermekeknek is elkárhozását, az egész Bibliának betűszerinti inspiratióját, sa polgári tisztviselőknek adott azon jogot és kötelességet, miszerint az eretnekséget pallossal büntessék. Renan könyvét illetőleg, ifj. Coquereí azt, egy hozzá intézett ismeretes levelében**) megcáfolta, melyiyel azonban a párisi írástudók megelégedve nem voltak, s a vádlott helyettes lelkészre a szerző irányában nyilvánított rokonszenvéért különösen nehezteltek. Ifj. Coquereí azért maga mentségében, — melyből látjuk, miszerint Renannak protestáns neje van, s hogy Franciaországban a vegyes házasságokban a gyermekek a nem szerint, szüléik vallásában kereszteltetnek — barátságos viszonyát, a miben a mondott íróval áll kiemeli, s többek köztt mondja: „Megcáfolván Renan igen ismeretes könyvét, őtet barátomnak neveztem, mert valóban az is. Semmisem hasonlít kevésbé az ő szellemének pantheista irányához, mint az én lényegesen személyes Istent hivő meggyőződésem. Azonban a vallástudományra és szent nyelvekre vonatkozó szép munkái következtében vele már viszonyban valék, midőn egy kitűnő s velem rokon családba házasodott." Megemlítvén azon papi szolgálatokat, miket Renan és apósa házában tett, igy folytatja: „E kitünőleg vallásos összeköttetések bennem irányában nagyrabecsülést és barátságot gerjesztettek, a melyek ugyan engemet nem gátoltak könyvét megcáfolni, de arra indítottak, hogy őtet, a rá halmozott kárhoztatásoknak közepette, nyilván, mint magán körben is barátomnak címezzem. Azt írtam, hogy ő egyedül katholikus theologus Franciaországban ; s valóban a protestantismuson kivül ö egyedül azon jelenkori iró, ki & *) Ez a Párisban 1559-b. tartott nemzeti zsinaton készült Confessio Grallicana, mely két év múlva 1561-b. Poissy-ban a r. katholikusok és hugonották közötti értekezés — eollegium — alkalmával Beza Theodor által IX. Károly királynak átnyujtatott, s 1571-b. La Ro chelíe-ban a nemzeti zsinaton innepélyesen megerősíttetett. Sz. F. **) Közölve volt e levél a „Prot. Egyh. s Isk. Lap" mult 1863-iki folyama 52-d. számában decemb. 27-én. Abban ifj. Coquereí, Renan könyvét ,,a hypotheticus módszer való mestermüvének" nevezi, általában annak tudományos hiányait, főkép szerzőnek az adatok összeállításában kitűnő önkényes bánását, egyoldalúságát tisztán kimutatja, azonban a fökérdést t. i. Jézus istenségét s Renan arra nézve kifejezett nézetét hallgatással mellőzte. Sz. F.