Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-04-24 / 17. szám

theologiának mostani állását a külföldön, s kivált Németországon ismeri" stb. Nem mellőzhetem továbbá a febr. 19-én tartott ülés jegyzőkönyvéből, a párisi presbyterium, sőt a francia reform. egyház kitűnő tagjának G-uizot-nak jellemző nyilatkozatát közleni. A vitatások kezdetén mindjárt emiitvén, hogy a presbyteri tanács a rá bizott nyáj lelki érdekeivel különösen foglalkozik, — későbben pedig hivatkozván ,,a keresztyén hitet képviselő" azon tanács jogára, kivált az egyháznak tiz év óta az ellene irányzott igen élénk megtámadások folytán súlyosodé helyzetében ifj. Coquerel urat egyházi tanaira nézve kérdőre vonni, ezt mondja : ,,Mikép maradhatnánk közönyösek, midőn papok nyilvánítják: miszerint a természet felettit, a csudákat nem hiszik, s hogy Jézus Krisztus csak egyszerű ember volna ? Az egyház egységéről tartott beszédében ifj. Coquerel úr a socinianusokat maga keresztyén rokonainak nevezé. Azon egyház, mely a socinianusokat rokonai gyanánt befogadjs, többé nem keresztyén e g y h á z." Ne vonjuk kérdőre Guizot urat — mint ő cselekedett, — hitéért s vallásos véleményéért, ne kérdezzük tőle, bár jogosan tehetnok, — hogy miután mind a négy, keresztyén fő felekezet, a római kathol. keleti görög, lutheránus és református egyház, bár külömbözőleg a természetfelettit, s igy a csudákat hiszi, — miért találja Guizot ur e részben egyedül az igazságot a reform, egyházban, s minő okokkal tudná a többi egyház illető hitén meg nem nyugvását támogatni ? — de szólljunk tetteiről. Guizot ur, mint államférfi, s hét éven keresztül a juliusi monarchia első rangú ministere, a közvéleménytől hangosan sürgetett választási reformnak ellene szegülvén, aLajos-Filep trónját megbuktató februári forradalmat 1848 b. előidézte, — mint református hívő 1861-b. a pápa világi hatalmának védelmére szóllalt-fel, *) a folyó évben pedig hitet s vallásos meggyőződést büntető inquisitori szerepet vállait-el; annál fogva egyaránt a tudomány és protestáns szabadság ellen vétett, —• a történelemnek hangosan szólló tanúságát számba nem vette, a pápai hatalom ellen tiltakozó protestantismus egyik alap- és sarkalatos elvét, mint szintén az Idvezitő legszentebb parancsát, a szeretetet és keresztyén türelmet megtagadta ! — Valóban sajnos igazság: — Guizot az innepeit államférfi, a hírneves protestáns tudós, politikai mint egyházi reactionalis működésével megérdemelte azon nem irigylendő sorsot, hogy neve a „Religio" és „Idők Tan uja" hasábjain tündököljön, s azoknak a 19-d. század tudománya és fel*) „L'église et la société chrétiennes en 1861 par M. Gu i z o t." Annak 19-d, fejezetében ,,La papauté" 90 — 99 1. Szerinte a jelenkornak a pápa világi hatalma megszüntetését sürgető kivánata, aé igazságot és józanokosságot elfojtó példák közzé tartozik. Sz. F. világosodása ellen folyvást és ernyedetlenül vivó, szerkesztői által rokonszenvvel, bámulással említtessék ! Szilágyi Ferenc, a magyar tud. akad. lev. tagja. ISKOLAÜGY. V I S Z H A N G. „Énekügy a reformált egyháznál" cimü cikkre. Azon feldolgozandó anyagok közt, melyek némileg már toll alá kerültek, de még szakértő kezekre várnak, csaknem egyedül védtelen és elszigetelten áll a magyar reformalt egyházi énekügy. Azon néhány szó, mi annak érdekében ügyszeretetet tanusitó készséggel mondatott, nem találván kellőleg viszhangra, eredmény nélkül enyészett el a részvétlenség kietlen terén, talán azért, inert tartalma többek előtt jelentéktelen s csekély sulyu volt, vagy azért, mivel az idö még nem látszik elérkezettnek, melyben az érdekeltebbek határozottan az ügy élére álljanak s a felekezet közkívánatára, korszerű irányban vezessék azt magas rendeltetése felé. Legközelebb a zenészeti lapokban közöltetett egy „Enekügy a reformált egyháznál" cimü cikk, mi később személyeskedésbe ment át, mint szokott rendesen, midőn a cikkiró tárgyát elejti, s rosz akarattól vezéreltetve visszatorlás után törekszik. Azon epés és célellenes cikkben mindenről volt szó, csak arról nem, miről cime ulán vártunk volna ; föl van mutatva, hogy énekeinket mikép lehetséges a mai zeneirás kívánalmai szerint átírni, de nincs megmutatva, hogy jelen körülményeink közt célirányos e oly áttétellel föllépni, vagy, hogy kivihető e és mily uton annak tanítása népiskoláinkban ? Az oly nemű átdolgozások szerintem hasonlítanak azon irott törvényekhez, melyek mindörökké holt betűk maradnak, mivel a gyakorlati élet körülményei kivihetienné teszik azoknak alkalmazását. Arra nézve, hogy népiskolai könyvet Írjunk, nem elég a puszta tárgyismeret, hanem a tanítás és rendszeres iskoláztatás nehszségeit is tanulmányozni kell, mert ha a felmerülő s jelen egyházi és iskolai rendszerünk természetében rejlő, ahoz tapadt, nőtt s kérgesült bajokat, egyszerre művészi szempontból indulva ki, csak felületesen akarjuk orvosolni, biztos eredményre ne számítsunk. Művészien szerkesztett énektani könyveknek, midőn é célra kevés képzett tanítóink vannak, népiskolákban semmi helyök, itt nép, nem pedig művészi énekesek képeztethetnek. Hogy a népgyermekek művészek legyenek, óhajtom, de csak a tiszta jó erkölcsiségben, vallásosságban, mert az élet utain ezekre leend azoknak legnagyobb szükségük, az éneklésre nézve elégnek tartom azt, ha szép és kellemes előadást sajátíthatnak el. Nagyobb lekötelezettséget éreztünk volna magunkban a cikkiró iránt, ha a helyett, hogy egy jóakaratú énekügyi napszámost kíméletlen modorával igyekszik vissza ri-