Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-04-17 / 16. szám

^^.h&y^^m. *hl\ ivMíttoítoíí .itób szerben több helyütt tálálunk bölcsészeti, dogmatizálást, de minden tartható philosophiai alap nélkül. Az isteni gyakran nagyon levónatik az emberinek a körébe, a helyett hagy ez ^ megforfditva történnék. í •'"•'! E mellett azonban el kell ismernünk, högy a socinianusok az egyházi tanfogalomnak .több gyengeségeit, és fonákságait fölfedezték, és kimutatták ; hogy — bár önkényes és elvtelen—elegesisükben több szellem és szabadság nyilvánult, mirit az akkor uralkodott egyházi exegesisben • nem le«— het tagadnunk, hogy a socinianismus a protestaiitismusnak egyik fő elvét, t. i. a hit dolgaiban miniden emberi tekintélytől, tehát a hagyománytól is teljes megszabadulást és függetlenséget következetesebben keresztül vitte, mint az akkori prot. egyház; hogy a keresztyénség gyakorlati megrvalósitására (a gyakorlati keresztyénségre) bár félreértett de őszinte buzgalommal és komoly lelkesedéssel törekedett; és hogy mindezek által, — habár indirecte, és csak később érezhető hatással is, a protestáns egyház szellemére jelentékenyen fejlesztő befolyást gyakorolt, s a prot. theologia ujabbkori átalakulását nevezetesen segité előkészíteni. Ha a socinianusokat egyéb hitfelkezetekkel és theologiai pártokkal akarjuk összehasonlítani, mindenek előtt amaz a keresztyénsegben, régebben föltűnt némely eretnekségekre kell gondolnunk, a melyekkel a régi polemikusok vádolták a socinianusokat. Már az ágostai hitvallás Samosatai Pál eretnekségét látja föléledni az unitáriusokban, mások az artemonitákkal veszik őket egynek. A régi polemikusok leginkább,' sőt rendesen: neophotianusok ésneoarianusok gúnynévvel nevezik őket. Ez elnevezéseket kétségen kivül a christologiájuk miatt adták nékik, annyival inkább, minthogy a lutheran theologiának épen az a jellemző sajátsága, hogy a christologiát, — mint leggazdagabb és tárgylagos dogmáját — veszi az egész tanrendszer sinórmértékeül. A két elsőben nevezett unitariusokhoz a socinianusok abban hasonlítanak, hogy velük egyezően ők is elvetik Krisztus praexistentiáját, s általában a személyében való isteni természetet. Hogy a photinianusokkal is összezavarták őket, ez csak a miatt történhetett, mivel nem ismerték tüzetesen azoknak a nézeteit; mertPho-Voí" 486 nií<jlVmJ5 llmn %tttíűű2 « Jgovb ;i.vr: ;tin',,Krisztusban a . nem személyes Xoyoq-t gondolta. Az arianusokkal megegyeznek a; socinianusok a mennyiben mindegyik tagadja Krisztus isteni természetét, s neki mint teremtménynek imádását valamint, mindegyik fölveszi Krisztusinak mindvégig tartó világigazgatását;, de másfelöl különböznek, a mennyiben az arianusok a &>fo$-nak praexistentiát tulajdonítottak, s szerintük a menybemenetel után semmi világurasága sem kezdődik. ;•• A socinian tanrendszer anthropologiai részében, — mint többször emliténk is — sok tekintetben a régi pelagianismust, láthatjuk megujulva, s a mennyiben a róm. katholikus tarírrendszerbe is nagy részben becsúszott a pelagianismus, e tekintetben tagadhatlan rokonsága van a socinianismusnak is a római tanrendszerhez (épen ellentétben a protestantismussal.) E rokonságot ismerte föl Möhler, midőn azt mondja, hogy az orthodox protestantismus és a socinianismus a keresztyénségnek két ellenkező irányban kifejlett szélsőségei, amaz az isteni — ez az emberi oldalát emelvén ki és érvényesítvén egyoldalúan, mig a katholicismus mindkettőt egyesíti magában. Möhler egész okoskodásában, — a mely épen nem ment a protestantisrnusnak némileg önkényes elcsavarásától — csak annyi igaz, hogy a socinianismus némely tanaiban, a melyek ellenkeznek az orthodox protestantismussal, — nevezetesen épen ama gyakorlati pelagian oldalában — öszhangzik a r. catholica tanrendszerrel. A cath. rendszerben benrejlő, de mérsékelve visszatartott elveket a socinianismus a szélsőségig kifejtette; p. o. az eredendő bűn, a kath. tan szerint csak hiány, oly javaknak a hiánya a mik eredetileg sem voltak meg az ember lényegében; a socinianus tan szerint még csak hiány sem; vagy p. o. a megtérést, mind a kettő a természeti szabadságtól föltételezi, csakhogy a r. katholikusoknál az isteni kegyelem is közreműködik, részint mint kivtilrol mechanice hozzájáruló részint pedig mint már a jó cselekedetekkel kiérdemelt; a socinianismusban Is I pedig a kegyelem csupán kiilsŐ eszközképen működik, mint tan, és igéret. A bűnök megbocsátását mindegyik a megjobbulástól teszi függővé ; az üdvösség mindegyiknél nagy szerepet játszik, mint ösztönzés és jutalom; idejárul a hit-31*