Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-04-17 / 16. szám

denütt az ember saját tevékenysége a fődolog; s séggél • párosulva. Mindamellett alapelveiknek s az isteni kegyelem egészen háttérbe szorul. — álláspontjuknak természetes, mondhatnánk szük-Azonban a tanrendszer ilyetén megalakulásába az ségszerü következményeül tekinthető, hogy álerkölcsi szempont túluralma mellett még egyébb tálában a socinianismusoknál sajátképeni mebölcsészeti és exigetikai elvek is közrehatottak leg, lelkesült vallásos élet nem virágzott föl. A ugyan, de mindenben az erkölcsi érdek a leg- socinianismus nem veszi tekintetbe a vallásos érfontosabb momentum. A vallás tiszta, önálló zelem szükségeit, a szellem benső szemléletét, értékét, önmagában absolut becsét a socinianis- nem ismeri az emberi szellem egész teljességét, mus nem ismerte meg. A vallás vagy azoníttatik előtte az ember csak értelem és akaaz erkölcsiséggel, vagy épen ennek eszközévé rat. Innét rendszerében sokat találunk, a mi van sülyesztve. Ez ogyoldaluság azonban nagyon elég élesen és helyesen van fölismerve, jól átgoniermésaetea visszahatásul született meg az azon dolva; de az egész hidegen hagy, és semmi meg* kori protestáns theologiának túlhajtott dogmati- hatottságot, semmi mélyebb gyakorlati benyozáló iránya ellenében, a mikor az erkölcstant mást nem idéz föl bennünk. Valóban azon lehet sokszor helytelenül erőszakolták a vallásos dog- csudáikózni, hogy a socinianismus szellemi komák hatalma alá. Kétségtelen, hogy e körülmény, zösséget, s különleges egyházat birt alkotni, s valamint az akkori protestáns theologia egyébb mint testület történeti jelentőségre is emelkeszélsőségei is mentségéül szolgálhatnak Socin el- dett; s majdnem azt hinnők, hogy erre épen a lenkező egyoldalúságainak és túlságainak. De külső akadályok és támadások segittették leginmásfelől a socinianismus rendszerének tagadhat- kább. Azon mód, a mint Istennek a világhoz és lanul nagy hiánya — már psychologiai szem- az emberiséghez viszonyát felfogja, sem a inépontból is — hogy nem ismeri föl a vallásos élet- lyebb gondolkodást, sem a vallásos szükséget nem nek önmagáért érvényes örök igazságát; hanem elégiti ki. Istent mind az ember, mind a világ csak az erkölcsiség eszközévé törpíti, szerinte a irányában, csak mint absolut urat és törvényavallás szükséges, de nem önmagáért, hanem a dót, — s igy nagyon külső hatalomképen ismeri moralitásért; — nagy tévedése, hogy a vallást föl, s Isten mindenütt jelenlevő, s mindenben imnem az összes szellemi szükségeinkkel való benső manens és működő szeretetét egészen szem elől egybefüggésében fogja föl, s a valláselveket nem téveszti, vagy helyesebben: félreismeri. Hasonönálló igazságukban, hanem csak erkölcsi hasz- lóul Krisztus is nem benső, élő viszonyban van nálhatóságukban méltányolja. Ha ez irány- az Övéinek vallásos szelleméhez, nem bennük műban szigorú következetességgel tovább me- ködik, hanem csak külsőleg, mint rajtuk kivül gyünk, a vallás megsemmisül. A vallásnak ha álló erkölcsi példánykép és tanitó. Az egész egynincs eredeti önállósága, önmagában absolut házi-vallásos élet, s különösen a sakramentumok jogosultsága, az erkölcsiségre sem lehet ma- tana felette száraz és csupán értelmi. A sociniaradandó jelentősége. Ha az ember erkölcsisé- nismusban kevés philosophiai speculativ elem gét kiművelte, s igy kiképzett erkölcsös lény- van; valami nagyszerű és mély felfogás helyett nyé lett, azontúl nincs szüksége vallásra, mint csak népszerű, részint eklektikus okoskodásokkal ezt Kant rendszerében láthatjuk. Azonban a (raisonnement) találkozunk. — Ez oka, hogy mig socinianusok nem mentek alapnézetüknek e egyrészről mindent tisztán eszmeileg ésszelvégső következményeig, sőt el kell ismernünk, lemileg törekszik fölfogni, másfelöl vastag érzéki hogy egyoldalúságuknak is kiindulási alapja képzetekkel találkozunk, minő p. o. a raptus nem csak az akkori körülmények által indokolt christi in coelum. Egy természeti, de Istenné lett (a túlságosan csak theoretizáló theologiai irá- embernek a képzete felszínesebb, s korántsincs nyok ellenében) hanem egyáltalán nemes és benne oly mély speculativ fölfogás, mint az istetiszteletre méltó, t. i. a gyakorlati keresz- ninek és emberinek a Krisztus személyében való tyénségre való buzgó törekvés, és csakugyan eredeti egységének fölvételében, valamint a háe vallás sok követőinél láthatjuk, e száraz romságtanuknak sincs az a speculativ jelentődogmatikai nézeteket valódi benső, élő kegyes- sége, ami Athanasius elméletének. Az egész rend-