Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-04-10 / 15. szám

És igy egyházmegyénk az 1750 frt köziskolai adón kivül ez ideig 1100 frt ezután 800 frtot áldoz évenkintegyházi közcélokra. Nem hallotta sohasem a cáf. irója, hogy ezt ezen egyházmegye és annak áldozni tudó papsága és tanítói kara a nyilvánosság piacain nagyhangulag maga előtt trombitálta volna, mert hiszen azért eléggé jól tudja egyházmegyénk, hogy még kötelességénél is kevesebbet tett; de önvédelmünkre legyen szabad még is szerényen felemlíteni. Vagy azt mondja a cáf. irója, hogy ezt egyházmegyénk nem a kerületnek, hanem csak saját érdekében a maga intézetének teszi ? Hát mikor a kerület e vidéken való érdekeinek szolgálunk, nem a kerület érdekeinek szolgálunk-e ? és mikor sz. lőrinci tanodánkban a prot. tudományos miveltségnek egy kis tűzhelyet igyekszünk állítani külön hozott áldozataink fillérjeivel, nem ugyanazon ügynek érdekében tesszük-e azt, a melynek van szentelve a sopronyi intézet? A mit a cáf. irója egyházmegyénk hátramaradásairól mond, az ugyan nekünk is elég sajnos és szomorú dolog, de ezen hátramaradások még sem oly nagyok, hogy miattuk egyik másik felső vidéki esperesség mellett egyházmegyénknek el kellene magát szégyenelnie és ha a cáfolatnak saját bevallása szerint oly eget földet rázó, hegyet mozgató nehéz munka volt a felső vidék által egyházmegyénk speciális érdekeire, mint tőle távolabb esö érdekekre 450 frtot megszavaztatni söt azt egy esperesség meg is tagadta, —akkor talán ha nem is helyeselhető, de még is némiképen menthető, ha ezen vidéken a fizetések a tőlünk szintoly távol esö sopronyi intézet számára habár egy kissé nehézkesen, de mégis csak befolynak. Hogy pedig megmutassam, mily hálás köszönettel tudom méltányolni P. úrnak közügyeink érdekében mutatott azon mérsékeltségét, miszerint recriminatiokkal tartózkodott az amúgy is sajnos és közösen szeretett egyházunk ügyeire csak hátrányosan ható ügyet még inkább elmérgesiteni; én is hallgatva mellőzöm a cáfolat azon kérdését, hogy mért nem jönek ifjaink Sopronyba, és egyúttal kijelentem, hogy a recriminatiok meddő és az ügynek csak töviseket termő terére magamat soha nem engedném ragadtatni. A helyett inkább legyen szabad néhány szóval oda mutatni, a hol nézetem szerint a tolnai esperesség és az egyházkerület közt már évek óta kifejlett és az egész kerület testén mérges kóranyagkéut mind inkább elhatalmosodó baj szülő oka, fokusa rejlik. Alig tudom mint kezdjem, hogy a nyújtott testvéries bizalom és jóakarat zöld ágán a félreértések és sérelmek ujabb keserű gyümölcsei ne teremjenek. De talán nem. Tolna-baranya-somogyi egyházmegyénk ugyanis messze lenyúló geographiai fekvésénél, elszigetelt helyzeténél, későbbi csak a mult század közepétől számitható keletkezténél és egyébb itt alig elszámlálható viszonyoknál fogva alig forrhatott össze az egyházkerületnek leginkább a felsőbb megyékben csoportosuló anyatestével oly szerves egészszé, a melyben fel- és lelüktetö életerek valami nagyon érezhetők volnának. Innen magyarázható talán, hogy a felsövidék megszokta egyházmegyénket ugy tekinteni, mint valami külröl hozzátapadt csak agglomeralt idegenszerű függeléket, a melynek mint ujabb aquisitionak a hódoltató irányában csak kötelességei vannak, de a melynek fájdalmait az nem érzi és viszont ebből magyarázható az is, hogy ezen egyházvidék az idők folytán a kerületnek nevezetes és mindenesetre tekintetet érdemlő kiegészítő részévé nővén ki magát, kötelességei alól ugyan nem akar kibújni, de természetes és helyzeténél fogva öt méltán megitletö igényeit is számba vétetni kívánja és kéri. Hogy a cáf. irója a felső vidék irányunkba való hagyományos perspectivájának hatása alatt áll, különösen a soproni intézet tekintetében, mint a mellyel nevének múltja és jelenje oly fényes kapcsolatban van, azt épen nem csudálom. De nekem, mint a ki a kerület ezen elszigetelt részének érdekeivel is érzek, elmaradásán búsulok, és reményeire melegülök , talán megbocsátható ha kellemetlenül hat rám, a midőn a cáfolat szavaiból kiérzem, miszerint az ő perspectiváján a felső vidék és a sopronyi tanoda mindég egy és azonos a kerülettel,, és egyházmegyénkről szólván, ugy szól mint valami „más"-ról — idegenről, a kinek számára az egyházkerületnek sem pénze, sem semmiféle erkölcsi köteleztetése nem lehet. A cáfolat irója szeretné tudni, hogy a bányai kerület mit ád a verbászi, és a dunáninneni mit a modori iskolának és ezek szerint minket is sz. lőrinci iskolánkra nézve saját buzgóságunk fillérjeire, a soproni anyaiskola számára pedig kötelességeink pontosabb teljesítésére utasít. Mintha csak Anglia szólna a szegény Irlandnak vagy indiai gyarmatainak! Elfelejté a cáfolat irója, hogy fentebbi kérdésére egyházmegyénk igen találón felelhetne azon kérdéssel: nem tudom, hogy a bácsi és a saját iskolával bíró békési esperesség mit ád a távollevő selmeci, vagy a modori gyülekezet a pozsonyi anyaiskola számára? Azt ugyan én sem tudom, de azt tudom, hogy van egyházkerület, névszerint a dunamelléki h. h. ev~ kerület, a mely a közadózás utján befolyt isk. pénzekből kebelében a vidék szüksége szerint több iskolát, nevezetesen a gyönki algymnasiumot is segélyezni jónak látja. Tehát ismét csak azon melegen érzett óhajtással zárhatom soraimat: vajha az érdekegység közös érzete forrasztaná össze mindinkább kerületünket! vajha a kerület ezen tolna-baranya-somogyi egyház vidékünket úgy érezné, mint a mely saját testéből való test és ennek hiányaiban saját hiányait, ennek nyitva hagyott sebeiben a maga erejének elvérezését érezné, akkor nem maradhat el tőlünk a békesség istenének áldása. Ritter István. A KECSKEMÉTI H. H. EGYHÁZMEGYÉBELI TANÍTÓK HARMADIK ÉRTEKEZLETE. A ceglédi, kecskeméti és n.-körösi ref. népiskolatanitók által az 1862-ik év augusztus havának 28-ik napján megalakított egyházmegyei harmadik ianitói értekezlet múlt év september 1-én tartatott meg n.-körösi képezdei igazgató t. Nagy László űr elnöklete alatt Cegléden, az egyházmegye külömböző vidékeiből egybe sereglett 32 résztvevő tagok által. Jelen volt az értekezleten ceglédi