Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-04-03 / 14. szám
aion körülményt hozza fel, miszerint e hitsorsosok egy határozott napon, mielőtt a nap feljőne, összegyűlnek, és „Kristusnak, mintha Isten volna, egy verset énekelnek," — affirmabant carmen Christo, q u a s i D e o dicere secum invicem, — a miből aztán, mint egy pogány iró bizonyságából következtették, hogy Jézust, már akkor mint Istent tisztelték volna. E felfogást helyesnek tartani nem lehet, sőt inkább az összefüggésből világosan kijő, miszerint, ezt: tanquam Deo, — Plinius mint maga megjegyzését mondja, és az koránt sem a keresztyének vallomására vonatkozik azért bizonyosan nem egyéb volt, mint Kristusnak emlékezetét tisztelő bizonyos ének vagy vers, mi a keresztyéneknek vallásuk alapitója iránti kegyeletét bizonyítja, de nem azt, hogy ötét Isten gyanánt tisztelték, vagy imádták volna. A mint a keresztyén vallás ős-történelmét kiVált a tübingai iskola felderítette, — tudva van, hogy annak kö vetői között az első meghasonlást, sőt szakadási az idézteelö; kelljen-e a zsidó törvényeket és szertartásokat követni, azokhoz ragaszkodni? — mely versengés az apostolokat is, jelesen sz. P á 11 és sz. P é t e r t hevesen izgatta, mennyiben az első a pogányok, az utolsó a zsidók apostola volt, (Galat. II. 7.) s igy az első a zsidó törvény teljes eltörlését sürgette, mig Péter, az ó ember szerepét vállalta-el, s a zsidó szertartásokról végkép lemondani nem akart. Sz. János apostol, az ephesusi iskola egyik föbajnoka, kinek azért működése helye Kisázsiában, s hivatása volt az evangyéliomot a görögök között terjeszteni, nem kevésbé pogány apostol volt, s neki és sz. Pálnak kell kiváltképpen tulajdonitni és köszönni, hogy a régi orthodoxia és parlicularismushoz ragaszkodó zsidó keresztyének előítéleteit legyőzvén, a keresztyénségnek zsidó sectává törpülését meggátolták, annak az emberiség vallásává emelkedését lényegesen előmozdították, s igy Jézus dicső munkáját végre hajtották: a mint Renan is igen találólag megjegyzé: „azon termékeny, egyetlen s magasztos tény : a keresztyénség, Jézus, sz. Pál, sz. János müve." (Introduct. p. LV.) Nem lehet azért csudálkozni, sőt inkább teljesen méltányolni kell, hogy főkép sz. Pál apostol volt egyik fő megalapítója, mint azt leveleiből tudjuk, a Jézus istenségére vonatkozó s az idvezitö tant, általában a keresztyénséget a görögökkel is megkedvelhető hitágazatnak,9 9 ) s ebből érthető, hogy a sz. János e8 ) C. Plinii Caecil. Secundi Epistol. L. X. Recensuit, notisque illustravit Gottl. Erdm. G i e r i g. Tomus posterior. Lipsiae. 1802. 8. p. 512 — 514, AX d. könyv 96-d. levelében. Akiadó e helyre megjegyzi: „Verba, quasi Deo haud dubie Plinius de suo addidit." A „Deo" elibe tett szócska — particula, — quasi, mintha, még azon esetben is, ha azt a keresztyének mondották volna, világosan az állítást gyengítő értelemben vétethetik. Sz. F. 99 ) Ennek az ,,Apóst, cselek."-ben is találjuk egy nevezetes bizonyságát. Midőn P á 1 apostolt Caesareában római helytartó Festus előtt állott, ki őtet Agrippa király jelenlétében vallatta, többek köztt kérdést inszerinti evangyéliomban is a „^07-0$" az Istenné lett „ige" kiválólag szerepel, mely evangyéliomot leghelyesebben lehet a JÓSÜS történelmével össze-szőtt s görög eszmékre alapított hittannak nevezni, vagy mint Renan mondja : az abban felhozott beszédek ma nem históriai darabok, hanem oly dolgozatok, melyeknek Jézus tekintélyével kell a szerkesztő némely kedvenc tanait fedezni, mi abból különösen kitetszik, hogy azok Kisázsia azon korbeli szellemi állapotával tökélletes öszhangzásban állanak. (Introduct. p. XXXI.) Szóval: nem szenved kétséget, hogy Jézus isteni természetének, vagy istenségének képzetében a pogánysággal érintkezés főtényezö volt, valamint történelmi i g a z s á g , hogy az a keresztyén vallásnak az akkor uralkodó eszmekörbe beillesztése által, annak a görögök és pogányok közölt elterjedését lényegesen előmozditolta. Nem lehet továbbá mint érdekes történelmi adatot elhallgatni, a keresztyén evangelicus symbolumokban is a Jézus istenségének kimagyarázására nezve találtató fogalmat, a mit e részben oly érdekes, mint hangosan szóló adatnak kell tekinteni. Ez azon törekvés, lehetne mondani: az ész „ megfeszítése, azt érthetővé és megfoghatóvá tenni, hogy az istenségben állított három személy, és három lényeg, voltaképpen csak egy személy, és egy lényeg. Elégnek tartom e részben különösen az „Athanasius symbolumára," valamint a ,,Helvetica confessiora" hivatkozni, , 0 °) minden fogulatlan, ki nem akarja szándékosan azt, mi lehetetlen, lehetőnek vagy éppen valónak tartani, meggyőződhetik, miszerint a mondott symbolumok végre is csak azon eredményre jutnak, hogy azon „három és egy" fogalom nem egyéb, mint az istenség lényegének három különböző, de egy kútfőre vezető alakban képzelése, vagy inkább azon egy eszmének három külön módosítása. Röviden, ez a Kant tana: hogy atya, fiu és s z. lélek, az Istenben lévő e három alaptulajdonságot fejezik-ki: hatalom, bölcseség és szeretet, vagy Istennek e téztek hozzá „egy némi-nemü megholt J é z u s felöl, kiről Pál azt mondja vala, hogy éln e." Sz. F. 10 °) L. Meyer Libri symbolici Ecclesiae lutheranae etc. p. 1—3. többek köztt: „Unus ergo Páter, non tres Patres, unus Filius, non tresFilii, unus Spiritus sanctus, non tres Spirilus sancti. Et in hac trinilate nihil prius, aut posterius, nihil május aut minus: sed totae tres personae coaeternae sibi sunt et coaequales, ita ut per omnia, sicut jam supra dictum est, e t t r i -nitas in unitate, etunitas in trinitate veneranda est." — A Helvetica Confessio III. fejezete egészen e kérdéssel foglalkozik : De Deo, Unitate ejus, ac Trinitate." Ebben elörebocsáltatván az Isten egységét határozottan kimondó tan, ez igy magyaráztatik : Eundem nihilominus Deum immensum unum, et indivisum credimus et docemus personis inseparabiliter et inconfuse esse distinctum, P a t r e m , Filium et Spiritum sanctum, ita ut sint tres non quidem Dii, sed tres Personae consubstantiales, coaeternae et coaequales, distinctae quoad hypostases et ordine alia, aliam praecedens, nulla tamen inaequalitate" etc. Sz. F.