Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-04-03 / 14. szám
hármas működését jelentik : teremtés, megtartás, és i g a z g a t á s. S ha nem akarunk szándékos csalódásban élni, ha szabad az igazat kimondani: a szóban forgó legszentebb, legfontosabb kérdésben nem ez-e a müveit jelenkornak felfogása ? minden felvilágosodott és a koreszméknek az idővel fejlődésétől vissza nem rémülő keresztyénnek öntudatában e magasztos eszme nem igy áll e ? S nem éppen az által lesz-e vallásunk e szent hitágazata minden kételyen, minden vitatáson, minden megtámadáson felyülemelve, s íelekezeti véleményből meg nem ingatható általános keresztyén hitté alakítva, ha azt ugy fogjuk-fel, mint az a tizenkilencedik század tudományában áll, s nem erőlködünk annak a negyedik században a legnagyobb ellenmondások köztt megállapított értelmezésére vissza-menni ? szóval: ha az időben elöre-haladni, nem hátramenni akarunk ? Befejezésül egy a történelem, mint szintén az államjog körébe tartozó, ugy hiszem, különös figyelemre méltó s döntő erővel biró adatot idézek. Az unitáriusok, a Jézus istenségére nézve a róm. katholikusoktól, mint protestánsoktól eltérő, azt meg nem ismerő keresztyén felekezetet képeznek, s miután a róm. kathol. egyház azori unitárius hívőket, kik a róm. kathol. hitre áttérnek, újra nem kereszteli, e lénynyel a mondott felekezet keresztyén jellemét világosan elismeri. Nem mellőzhetem itt hallgatással a fenforgó ügyben bizonyos jelentőséggel biró azon körülményt is, hogy midőn ö Csász. és apóst. kir. Felsége tavaly a kolozsvári és az 1848-beli forradalmi viharok következtében megszűnt kathol. jogakademiának visszaállítását parancsolni, annak újra szervezését helybenhagyni legkegyelmesebben méltóztatott, az ő Felsége által kinevezett első rendes tanára azon kathol. tanintézetnek egy unitárius hazafi, a kolozsvári unitár, főiskola beesült és érdemes tanára B e r d e Áron úr lett. Az unitáriusok azért — ne feledjék ezt az istenkáromlás vádját kissé bőkezűen szórni szeretök, — k eresztyén állampolgárok Erdélyben, de azok Magyarországon is, mert bármi légyen az 1848-ki törvények revisiójának végsorsa, a mondott évi 20-d. törvény, mi állal ,,az unitárius vallás bevettnek" nyilváníttatott, és „a törvényesen bevett minden vallásfelekezetekre nézve a tökélletes egyenlőség és viszonosság" kimondatott, a magyar törvényhozás e dicsősége, nemzetünk államéltében ez a „monumentum a ere perennius," bizonyosan változás vagy módosítás alá sohasem jő, a mit annál biztosabban lehet erösitni, mivel 0 Csász. és apóst. kir. Felsége a tavalyi erdélyi országgyűlésnek az ottani különböző nemzetek és vallások leljes jogegyenlőségét újra megállapító törvénycikkét legfelsőbb jóváhagyásával szentesitni méltóztatott. A kegyes olvasó méltányolni fogja minden bizonynyal e történelmi és államjogi tény jelentőségét, hogy az Austriai birodalom területén unitárius, és igy a Jézust istennek nem hívő keresztyén állampolgárok a törvények oltalma alatt élnek. S midőn a hirneves könyv ismertetése alkalmábóll0 1 ) a keresztyén népek vallásos éltében egyik legmagasztosabb kérdésről, legszentebb hitágazatáról igénytelen történelmi kutatásaim eredményét, valamint ezeknek a theologia- és christologiába tartozó részére nézve illetékes helyről nyert útba igazitások nyomán, szerény véleményemet elmondottam, kötelességemnek ismerem kijelenteni, miszerint legkevésbé sem voit szándékom bárkinek is tőlem legnagyobb tiszteletben tartott hitét és vallásos meggyőződését sérteni, s éppen azért bizton reméllem, hogy miután az apostol mondása szerint: „mindenikünk ö maga ad számot ö magáról Istennek," (Rom. XIV. 12.) hitem kimellésére én is számithatok, valamint szabadon kimondott azon meggyőződésemért senki sem fog kárhoztatni, hogy a vallásos kérdésekben is az idővel, annak tudományával haladni kell. Légyen az is nékem megbocsátva, ha megismervén, s elfogadván a Bibliának tekintélyét a protestantismus értelmében, a szent dolgokban, a vallásos kérdésekben a történelmi igazságnak végkép döntő erejére hivatkoztam, s most is hivatkozom. Nem mentségül, nem igazolásul kívánom ezt itt mondani, de azon erős, rendületlen s ha szabad mondani: büszke meggyőződésemnél fogva, hogy e részben is Schiller szép kifejezése szerint: „a világtörténelem, a világ Ítélőszéke." A történelem, az emberiség e nagy könyve,— mint Cicero mondotta : ,,az igazság világa, az élet tanítómestere,"—lux veritatis, magistra vitae; első és fötörvénye annak, hogy semmi hamisat ne merjen mondani, s a mi igaz, azt merje elmondani;" — quis nescit prirnam esse históriáé legem, ne quid falsi dicere audeat? dein ne quid vere non audeat; — (Cic. De Oratore. L. II. 15.) Lehet-e valami szent, vagy nem szent tudományban felsőbb, magasabb mint az igazság? mi az értelmet inkább kielégítse, a szívet megnyugtassa, mi általában tisztább világosságot derítsen ? S mi van a népek éltében nagyobb, mint a semmi kétségnek helyei nem adó történelmi bizonyosság ? mi van dicsőbb, tanuságosabb, mint a történelmi igazság? Erre törekedtem, erre támaszkodtam jó akarattal tett búvárkodásomban,—midőn at. c. olvasóknak egy minden fogyatkozásai mellett is kitűnő, jeles könyvet mutattam-be azon lo1 ) Légyen szabad a Renan-irodalomra nézve itt még azt említni, hogy közelebbről német fordításban Renan ellen irt két francia protestáns szózat jelent meg: „Zwei französische Slimmen iiber Renans Leben Jesu. Von Edm. Scherer und Coquerel d. j. Regensburg. 1864. Az utolsó párisi református pap volt. — Továbbá nem régen kijött S t r a u s s munkája népkiadásban : ,,Das Leben Jesu" für das deutsche Volk bearbeitet von Dav. Friedr. S t r a u s s. Leipzig 1864. — Említést érdemel az is, hogy Strauss régibb könyve éppen most Párisban franciául a harmadik kiadásban jelent-meg : „Vie de Jésus" au examen eritique de son histoire par le dr. D. F. S t r a u s s, traduite de l'allemand par E. Littré. — Nem hallgathatom-el végre, hogy Renan könyvének kél magyar fordítása, a bécsi mint lipcsei hiányosok, s azon várakozásnak, mit ily fordítástól várni khetne, éppen meg nem felelnek. Sz. F.
