Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-03-13 / 11. szám
munkámat annyira méltatja, hogy gyarlóságait helyreigazítja, vagy legalább figyelmeztet rájuk — hanem feltűnt az, hogy K. űr irata nagyrészében jelentéktelen apróságokkal foglalkozik, holott öt egyáltalán nem a mikrologiák és nem a feleselés emberének ismerem. — Cikkét figyelemmel átolvasva, arra a meggyőződésre jöttem, hogy felszólalásának inkább az volt tulajdonképi célja, hogy az e szóváltásban fölmerült s vitatkozás alá jöhető bölcsészeti kérdések fölött egy kis eszmecsere támadna. Es ennek én » is örülnék, belőle csak nyereséget várhatunk. Azonban e lapok szerkesztőjének nyilvánosan kimondott, és a gyakorlatban mind annyiszor alkalmazott elve szerint az ellenbirálatra én sem recontrázhatok. Hanem igenis, — ha a t. szerkerztö úr szíves leend tért nyitni — a tisztán tudományos eszmecserének, nagyon óhajtanám, há hazai bölcsészetünknek a tudomány iránt érdeklődő barátai hozzászólnának a K. úr által ismételve fölemiitett kérdésekhez, és én is el fogom mondani igénytelen nézeteimet. — Jelenben pedig nem polemizálok, hanem csupán az én ismertetésemre vonatkozó egy pár pontot vagyok kénytelen fölemlíteni, a melyekről fölvilágositással tartozom szerzőnek, u. m, 1. Kijelentem, hogy eszem ágában sem volt oly furcsaságot állítani, vagy állításomból értetni, hogy } V K. úr álláspontja Trendelenburgéval" közös. Én a rnetaphysika és logika irodalmáról szólva mondám, hogy „figyelemmel kisérte s felhasználta az e téren (l. i. a logika terén) fölmerült kitűnőbb műveket." Ily értelemben pedig Rosenkranz mellé csak ugy oda állithatom Trendelenburgot, mint akár Mill Stuartot az uj herbarlismus bajnokát. Azután még csak azt mondom, hogy az általa használt szerzők sem egyikéhez sem a másikához nem tapadt, hanem tudatosan használta őket," — hogy pedig Trendelenburgot nemcsak megtekintette K. ur, hanem használta is, azt müvéből nemcsak kimutathatom, hanem az illető helyen maga megmondja. — (p. <>. „Ismerettan : 109 1.) 2. Arra a fatalis „fehér és fekete" példára, (melyre K. úr majd egy hasábot irt) csak.azt jegyzem meg, hogy az igy mint Ö idézi előttem is absurdus példa. Megnéztem dolgozatomat. — Olt a különféleséget épen ugy határozom meg mint itt szerző, t. i. hogy az nem lényeges, hanem csak külső különbség, p. o. fekete és fehér 1 ó is különbözik egymástól, de nem lényegében, lehet hogy e mellett egy azon nemű és fajú stb. — Az a két betű hogy ló sajtóhibából kimaradt, de az összefüggésből látható volt, hogy ott valami ilyennek kellett lenni, csak ugy levén határozott értelme mind a meghatározásnak, mind az „egy azon nemű és fajú" kifejezésnek. 3. Az ellenkezést és ellentétet antikritikájában jobban megmagyarázza szerző, mint könyvében, és nézetem szerint, még itt sem emeli ki határozottan és szabatósan a köztüki különbséget. Lehet hogy ö tisztán elgondolta, de soraiból én nem tudom tisztán kivenni, de tán más olvasó szerencsésebb vele. 4. Az „ügy" „alanyiság" és „tárgylagosság" vitatkozás alá jöhető s tüzetesebb kifejtést igénylő kérdéseit tehát máskorra halasztva, még csak egypár pontra felelek. Nevezetesen 4. Miért nem emeltem ki azokat a részleteket, a melyeket olyanokul ismertem föl, hogy bennük maga a tárgy lett tovább képezve? Nagyon érthető okból. Mert ezt csak a mű tüzetes felmutatása után tehettem volna, legalább ugy, hogy ne csak szerző és én értsem a mit beszélek, hanem az olvasó közönség is. — Úgyde a hetilapban igy is 5-öt számot foglalt el ismertetésem. Részletesebb birálatos ismertetést, másutt szándékoztam közleni. 5. Végül, a mű nyelvészeti oldalára telt ellenészrevételeket illetőleg, mindenek előtt óvást kell tennem azon félreértés ellen, mintha én a tartalom rovására is követelném a szép irályt. Én azt mondáin hogy „első a tartalom jósága, de másfelől tagadhallan, hogy használhatósága, s élvezhetösége ép oly lényegesen függ irályától és nyelvezetétől." (151.) Valamint szinte távol van tőlem a gondolat, hogy kárhoztassam ama hazánkfiai geniusának sasröptét, kik müveikkel a világirodalomban törekesznek vezércsillagokul ragyogni. Ilyesmi nemzetem elleni bün volna. De azt.újból állítom, hogy hazai íróinknak, sőt minden Írónak nem végcélja, hanem első és legközelebbi kötelessége, hogy érthetően*) és azon a nyelven irjon, a melynek szavaival kifejezi magát. Mondja szerző, hogy a tudomány emberének a fődolga hogy igazat mondjon, és hogy „mindenek előtt világosság a gondolatokban í" Helyes. De kérem szépen, bárminő igazán és világosan gondolta is el tárgyát az iró, de ha nyelvezete rosszul kezel, az olvasóra nézve már a homályos nyelvezetben kifejezett gondolat lesz homályossá, mert hiszen a nyelvben van kifejezve a gondolat. — Sok ember tud helyesen gondolkodni, és még *) Annak bebizonyítására, hogy néha, hogy megjárja az ember a nagy világosságkereséssel, felhozza K. ur (250 1.) azt, hogy én mily fából csinált vaskarikát mondtam ezen commentálásommal, hogy „(természeti szellem)" hisz a szellemnek csak létezési módja lett természetivé — mondja. — Hogy ezt én is ugy értettem, psychologiám bevezetése és első része szolgálhat rá bizonyságul. De hát az, kérem, nem ellenmondás, hogy a szabad szellem, szabadtalan természeti létezésre jut ? vagy nem épen oly ellenmondás a véges szellem mint a természeti szellem ? Ugy tudom, hogy ezt K. ur is igy tartja, s ö is használta már Írásában is a „természeti szellem" kifejezését természetesen értvén alatta a természetileg létező szellemet. Az a kifejezése K. urnák, a mit ott idézek, és másként igyekeztem kifejezni, nézetem szerint azért nem állhat meg, mert nem magyarul van, s nem tudom átlátni miként lehetne azt a magyarnyelv törvényeiből indokolni. Akkor a teremtő gondolatával „természetbe szállt" kifejezéshez pedig azért tettem oda zárjelbe: (természetivé lett) mert amaz magában határozatlan. Azt is teheti, hogy a szellem teremtő gondolata lett külsővé a természetben, s igy a természet mint teremtett, utal a szellemre mint teremtőjére. Azt is teheti, hogy a szellem természeti létezésben jelent meg, s lett végessé — stb. De még ezen jelentéseit is csak ugy sejteltem, mert magát a tárgyat nem innét kellett megértenem, hanem e gondolat menetet már ismertem.
