Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-03-06 / 10. szám

291 '.'.!' 1 .j 11 Es ily hiten, hűségen áldás volt. E hitnek pajzsa alatt nőtt és terjeszkedett az egyház fája; mert még azon könnyek is, melyeket a hivők szemeiből a méltatlan kínzás szülte fájdalom kifacsart, azon vérhabok, melyek életükből durva erőszak útján kiömlöttek — megannyi harmatcseppek és eleven vizek valának, melyek az emberiség életmezején mint termékenyítő elemek áradoztak el, s azt észrevetlenül megnemesiték, úgy hogy e vallásosság árnyékában egyházunk életfája olyan volt, mint „a folyó vizek mellett plántáltatott termőfa, mely az ő gyümölcsét megadja ideje korán, és a melynek levele meg nem hervad." Most, — azt mindnyájan tudják, mert minden lépten tapasztaljuk — hit és vallásosság s hűség az egyházhoz igen olcsó dolgokká lettek. Nem lehet szándékom mind azt elősorolni, mi közönyösségünk jeléül tekinthető; csak egy körülményt emelek ki, mely egyházi életünk óramutatójául szolgál. Ha t. i. vegyes házasságra lépni akaró evangelicus vőlegénytől követeltetik, hogy születendő gyermekeit más egyháznak oda adja; ő gyakran egy gyarló nő kedveért, ki őt tán nemsokára megcsalja s megveti, meggyőződésének ellenére aláírja a reversalist, s elköveti a szent lélek elleni bűnt a nélkül, hogy lélekismerete legkisebb mértékben is felháborodnék! Ily gondatlanul, s könyelmüen vitetnek egyházunk életmezején oly tettek véghez, melyekről kegyes apáink irtózva fordultak el, s melyek mellett híveink száma folyvást fogy, az egyház szemlátomást gyengül. Igen, egykor az erőszak által tőlünk elszakadt lelkek, mintegy az egyház életfájáról letördelt ágak és lerázott levelek, törzsük mellé esve, s málladékaikkal földjét termékenyítve, annak uj életet adtak : most a közönyösség szele által széthordatva, a vallástalanság mocsárjaiban nyom nélkül vesznek el, s egyházunk életfája évről évre inkább és inkább leleveleztetik és száradoz. A hitetlenségből s vallástalanságból természetes következménykép folyik a közönyösség és gondatlanság, mely egyházi ügyeink vitele körül mutatkozik. Egyházunk szabad és független, s függetlenségét véren szerzett békekötések s hazai törvények biztositják, s mi sáncaink közt a világért sem engedünk tért az egyházon kivül álló rendelkezőknek. S ez természetes! Az tudniillik, mit minden önálló és független ember mindenek felett keres, mire legnagyobb súlyt fektet, a mi után fáradhatlanul törekszik, mit legféltékenyebben őriz, — nem egyéb mint uralom saját házában. És még akkor is, midőn nem bír azon kellékekkel, melyek szükségesek, hogy házának viszonyait bölcsen, célszerűen rendezhetné; vagy midőn hatalmában nem áll, egy vagy más csapást, veszedelmet, házától elhárítani: sőt még akkor is midőn háza tettleg romlásnak indult: még akkor is mondom jól gondolja meg a dolgot, mielőtt szomszédjának vagy barátjának mondaná: jer és csinálj rendet házamban! — Igen, bölcs ember saját házában uralmáról soha, semmi viszonyok és körülmények közt önkényt le nem mond, mert hiszen tudja, hogy oly ember — valamint állam is vagy egyház — mely függetlenségét elvesztette, mindent veszített! Az egyház szinte ház. még pedig oly ház, melyben legnagyobb, legdrágább kincseink őriztetnek. S ki egyházunk történelmét figyelemmel olvasta, az bizonyosan tudni fogja, hogy ezen önuralmi, önkormányzati jog, többször volt azon egyedüli horgony, mely egyházi életünk hajóját a végveszélytől megmentette. S most is neki köszönhetjük, hogy egyházunk iránt az értelmes, önálló, gondolkodó és szabad lelkek rokonszenvvel viseltetnek, s mellette szólalnak fel! Önkormányzati büszkeségünk s féltékenységünk természetes következménye már az volna, hogy, ha annyira ragaszkodunk az önkormányhoz, akkor kormányozzunk is, erélyesen, s vigyük és kezeljük az egyház dolgait lelkesen. Mert ha egy részt nem akarjuk, hogy ügyeinkről mások rendelkezzenek, másrészt azokkal magunk sem gondolunk: akkor egyházunk életereje lassankint ellankad, s a tűz, mely egykor a virasztó ősök őrhelyein oly gyönyörűen égett, az álmos utódok kandallóiban elébb utóbb elalszik. Nincs szomorúbb dolog, mint mostani egyházi gyűléseink felett szemlét tartani. Ott, hol az előtt az értelmes hivek százanként jelentek meg s a tanácskozmányokben élénk figyelemmel vettek részt, most alig látunk ötöt—tizet. S kik azok'? Rendesen csak a tisztviselők, kiknek nem szabad elmaradniok; s néhány olyanok, kiknek