Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-02-28 / 9. szám

TUDOMÁNYOS KUTATÁS A VALLÁSBAN. III. A reformatio után. (Folytatás.) Mi a harmadik, az ugy mondott repristináló theologiát illeti: ez az orthodoxia legszélső irányát képviseli, s űj lutheranismusnak neveztetik, mely feladatául vagy inkább reactionalis törekvései ürügyéül a valódi, tiszta Iutheranismus helyreállítását tüzte-ki, voltakép azonban annál nem csak tovább megyen, de a protestantismus körén s annak határain is túl lép. Semmi igazságtalanságot sem követünk el, ha e túlzó egyházi párt jellemzéséül megjegyezzük: miszerint az maga működésében nem annyira elv, mint önzés és pártcél által vezéreltetik; ez azon jelenség a protestáns egyház legújabb történelmében, mely a politikának a theologiával szoros kapcsolatban állását, vagy „a conservativ érdekek solidáritását" fitogatja. E párt a vallásosságra seminitsem ad, nála fődolog, sőt egyedüli cél: a tiszta tan, a h i t á g a z a t, szóval: a merev confessionalismus, mely a theologia felibe akarja az egyházat emelni, s mivel ezt teljesen az állam vagy világi hatalom alá rendeli, attól függővé teszi, azért főkép az egyetemeknél csupán confessionalis theologusok alkalmazását sürgeti. E túlzó pártnak van még egy továbt) menő, lehet mondani, a végszélsőségre siető töredéke, a melyhez tartozók hyper-lutheranusoknak neveztetnek, röviden és világosan fejezveki : azok, kik a hierarchiával és katholicismussal kacérkodnak, s tevékenységüket az egyházban, mint iskolában e cél elérésének szentelik. Ezek a szentség — sacramentum — fogalmát az egyház fogalmával identiíicálják, legalább szoros összeköttetésbe teszik, általában az egyházban nem a hitet tartják elsőnek, de azt a sacramentumnak alá rendelik. Önként következik ebből azon eszme, miszerint a papi hivatal az isteni kegyelmet osztogatja, azért az Istentől is van elrendelve, alapitva, s igy isteni eredetű. Nem szükség fejtegetni e nézet valódi jelentőségét, de kétséget nem szenved, hogy ez egyházi tant valló protestáns a róm. katholicismus határát már átlépte. Ez uj lutheránus irány hona gyanánt tekinthetők, Mecklenburg, Szászország, Hannovera ós Bajorország, kiválólag pedig Kurhessen, hol azt főkép Kliefoth udv. pap és Vilmar marburgi theol. tanár képviselik; továbbá ez irányban működnek: Leo Henrik, ,,az objectiv hatalmak" „isteni osztályok1

'' és „absolut tekintély" tanát hirdető hálái tanár, — Cultus der „objectiven Máchte," der „göttlichen Ordnungen," der „absoluten Autoritiit," valamint Löhe, Delitzsch, Kahnis, (ez utolsó, közelebbről tölök elvált) stb. kik elveiket több ily lutheránus szinü egyházi lapokban terjesztik. Vilmar jellemzéseül légyen elég emlitni, miszerint e tudós tanár az ördögöt hinni, nem tartja elégnek, de állítása szerint: ,,ha helyesen akarunk tanitni és a lelkeket igazán megóvni, (? !) azon fordul meg a dolog, hogy láttuk légyen az ördög fogvicsoritását a mélységből, testi szemeinkkel láttuk légyen (nem átvitt értelemben véve a szót) és hogy éreztük légyen hatalmát valamely szegény lelken, hallottuk légyen káromlását, de különösen gunykacaját a pokol feneke n."4

9

) A protestáns theologia legújabb irányának ez ismertetése a tudománynak a szent dolgokkal sok oldalú foglalkozását, annak az érintett széiszÖségekre csapongását egybefoglalva mutatja. — Strauszés Hengstenberg, s viszont a mindent tagadó, még Istent sem hívő Feuerbach, és az ördögöt is nemcsak hívő, de testi szemeivel látó Vilmar, minő ellentétet képeznek! Az egy emberi szellemnek ily sokféle irányban s ellenkező utakon járása azon nagy i g a z s á g o t hirdeti, hogy a hit, vallás dolgában kutató korunk még távol van maga céljától, mit keres, — az igazságtól! A fenebbiekben a szent dolgokban kutatásra tartozó főbb adatokat a protestáns egyház történelméből elősorolván, nem mellőzhetjük, a nagy mozgalom kiegészítése végett, a róm. kathol. egyház keblében is a reformatio után előfordult hasonló jelenetekre egy tekintetet vetni. A római katholicismusban a mondott időben történt mozgalmakra nézve meg kell jegyezni, hogy azoknak jellemük és irányuk nem vallásos, de egyházi, — nem a hit ügyére, hanem inkább az egyházi hatalom s igy a hierarchia érdekére vonatkoznak. Miután az egyházi tant s az egyes hitágazatokat a tridenti concilium véglegesen megállította, s ennek határozatait IV. P i u s pápa január 26. 1564-b. szentesitelte, az azokban foglalt hitlani ügyek és kérdések feletti vitatkozás szinte lehetetienne vált, annál inkább mert a jezsuitáknak ekkor tájban alapított, s a pápa iránt feltétlen engedelmességre kötelezett társulata a hitegység új és igen erős gyámolává lett. De másfelől világos, hogy a hierarchia megtámadása közbenvetöleg, vagy másod rendben a hitegységet fenyegeti, melynek szilárd és biztos alapját éppen a pápai tekintély s igy az egyházi hatalom képezi. E szempotból kell azon viadal fontosságát és horderejét megítélni, mely az új korban a róm. katholicismusban az egyházi hatalom és szellem köztt kifejlődött. A küzdés nem a hit és tu-49

) Ezt Vilmar „Theologie der Thatsachen" cimü könyvében (46 47 1.) mondja; idézve van az Ballagi Mór munkájában : „Tájékozás a theologia mezején. Viszonzásul Filó Lajosnak stb. Második kiadás. Pest 1863, 8.-48 1. — A protestáns theologia legújabb fejlődésére, főkép a fenemiitett három theologiai iskolára vonatkozó adatokat közöltem S c hwa rz Károly már emiitett derék könyvéből : ,,Zur Geschichte der neuesten Theologie" 209—432 I. Nem kevésbé olvasást érdemel: „Die kirchlich-religiöse Bewegung der Gegenwart" a Brockhaustól kiadott „Die Gegenwart" cimü encycklopaediai folyóiratban : VIII. Band, Leipzig 1853. S. 423 — 468, mely a protestáns, és S. 661 — 702, mely a rom. kathol. egyházbeli legújabb mozgalmakat rajzolja. Sz. F.