Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-02-14 / 7. szám
század ugy mondható átmeneti theologiája, melyben az emiitett küzdelem különböző nevek alatt, mint felvilágosodás, népszerű philosophia, rationalismus, supernaturalismus stb. nyilvánult, de az egész irány némi félszegség és bizonytalanság színét hordozta magán, a józanokosság és isteni kijelentés között ingadozott, a régi dogmáktól elfordult ugyan, az egyház tekintélye ellen fellázadt, de azzal végkép szakitni nem merészelt. Az evangelicus egyházban e században felébredt szellemi élet első jelenségének, a tespedésbe sülyedt keresztyéuség megújítására intézett első törekvésnek lehet tekinteni a Spener és társai által—kik közül Francket említni, légyen elég, — képviselt régibb pietismust, melynek célja volt a keresztyén egyház keblében a hitágazatok feletti kopár vitatkozás helyébe egy nemesebb irányt vinni be, a kegyességet, vallásos buzgóságot abban éleszteni, s az ezzel szoros kapcsolatban álló erkölcsiséget, szóval az erényes életet elömozditni, mire különösen a keresztyén érzület ébrentartására, s a keresztyén szeretet gyakorlására serkentő, s magán körökben tartott „kegyes -ségi értekezletek, — collegia pietatis — szolgáltak. Nem szükség említni, hogy az ó emberek, azaz: a papok és theologusok, az egyházi tekintély nevében a kártékonynak kikiáltott új irány ellen hevesen tiltakoztak, s szent gyülölségük és üldözésük a pietisrnus ellen fordult, mely tagadhatatlanul nem minden tévedéstől tudta magát megóvni, s kivált a kegyesség fitogatásával, álszenteskedéssel, szóval a külszinhen érdemet s valódiságot kereséssel, vádlóinak kezébe maga ellen fegyvert adott. — Csak futólag említem itt e század 7-ik tizedéből, a szent dolgokban szabadon gondolkodás, általában a szabadabb theologiai tudomány főbajnokát Lessinget, saz általa kiadott és a vallásos kérdések bölcsészeti vitatását megkísértő „Wolfenbütteli töredékeket," — Wolfenbüttelsche Fragmente eines Ungenannten," 3 4 ) mely munka a mint akkor igen nagy zajt és lármái csinált a tudós — és papi világban, ugy a kiadónak is sok bajt és szenvedést okozott. Lessing ismert, ma is sok érdekkel biró ,,Nathan der Weise" cimü színdarabja, — az egyházi ügyekben szabadon kutató irónak hitvallását drámai alakban terjeszti elő; azt, mint maga mondotta, azért irta: hogy a theologusokat megtréfálja.3 5 ) A rationalismusnak határozottabb színben és módon a kiizdtérre lépése volt ez, — az evangelicus egyházban történt új és nagy változás kezdőpontja, mire nézve Bretschneider helyesen jegyzi meg: ez átalakulásnak az úgynevezett rationalismus, nem oka, de következése volt.3 6 ) A tizenkilencedik században a vallás kérdések vitatásában uj és határozott fordulat történt, a rationalismus nagyobb erővel és bátorsággal lépett fel, s a hitet, az egyház tanait a józanokosság és sz a. badság kivánataival öszhangzásba hozni megkísértette, mennyiben a Bibliát és dogmát a gondolkodó ész s tudomány elvei szerint magyarázva, az isteni és emberi tekintélyt egyeztetni törekedett. Ez új lendület természetesen visszahatást szült s a hajdani dogmatismust ellenszegülésre hívta fel, mely nem kevésbé határozott állást foglalt el, a maga régi jogát az egyházi tekintély képében és nevében visszakövetelé, s mint supernaturalismus, vagy orthodoxia a józanokosságnak a vallás szent körében túlterjeszkedése ellen hasonlag a tudománytól kölcsönözött fegyverrel vívtak.3 7 ) Az üj rationalismus első s egyik legtekintélyesebb 5) s) 34 ) A fenemiitett „Wolfenbütteli töredékeknek" valódi szerzője Reimarus volt, ki mint hamburgi tanár 1765-ben halt meg. A természeti vallás igazságait tette maga kutatásai tárgyává, s több erre vonatkozó munkái vannak. Azok között említést érdemelnek különösen : „Die vornehmsten Wahrheiten der natürlichen Religion" mely több kiadást ért, mint szintén a „Yernunftlehre," a melyben maga vizsgálódásai eredményét a keresztyén vallás positiv tanai ellen irányozta. Iveimarus ez értekezését közre nem bocsátotta, de azt néhány meghitt barátjával közölte, 8 ezen az utón jutott egy példányhoz Les&ing, s azt mint állítólag a wolfenbütteli könyvtárban talált ké kiadta. PÁPA ,,Um den Theologen einen Possen spielen." L. Schlegel's Voriesungen über dramatische Kunst und Literatur. Leipzig 1846. II. Theil S. 409. Sz. F. „Die Theologie und die Revolution." S. 104. Sz. F. 37 J Feljebb már volt említve, hogy a reformátorok a Biblia isteni kijelentésen alapuló korlátlan és minden emberi vizsgálódást kirekesztő tekintélyének hirdetésével a reformatio fejlődését békóba verték. Az idő, vagy inkább az emberi ész e részben gyakorolta maga hatalmát, s igy a Bibliában végre az isteni kijelentés a vallásos ügyekre lön szorítva, s annál fogva a józanokosságnak kellett meghatározni, hogy a szent könyvben valamely állítás a vallásra vonatkozik-e, s igy azt isteni, teljesen kötelező erejű igazságnak kelljen-e elfogadni, vagy emberi és időszerinti képzetnek nyilvánitni ? szóval; a végdöntés ily kérdésekben a józanokosságra bízatott. A theologiának ezen iránya az, mi voltaképpen rationalismusnak neveztetett, melynek másik kritériuma gyanánt tartathatik a Szentírásban, kivált az evangyéliomban lévő csudáknak természetes okokból s ügy szóllva, a természet rendéből kimagyarázása. A supernaturalismus, a józanokosságnak ennyi tért a szent dolgokban nem engedett, a Biblia isteni kijelentését tágabb értelemben vette, egyszersmind a csudákban az isteni közvetetlen beavatkozás tanát állította fel, az ismeretes mondat szerint: „quod est supra naturam, non est contra naturam." Nem szükség a csuda emiitett kettős felfogásának helytelenségét, tévedésen alapulását fejtegetni. Az evangyéliomi, ugy nevezett csudák rationalis kimagyarázása azokat szemfényvesztéssé vagy csalássá alacsonyítja le, állítólagos természetfeletti jellemük pedig nevetségessé teszi. A természetben minden csuda, vagy semmisem csuda; s annak, ugy szóllva kettős rendét gondolni, nagy képtelenség. Hol a csudák kezdődnek, ott a tudomány végződik, s megfordítva. Sz. F. MfiMza
