Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-02-14 / 7. szám

képviselője Schleiermacher mellett P a u 1 u s, W e gscheider, B r e t s c h n e i d e r , Ammon, Röhr, Gesen ius, de Wette, stb. a német protestáns egyház és tudomány tündöklő csillagai az egyházi szó- mint iskolai tanszékekből hirdették az új tudományt és irányt, s annak érdekében, nagy hatást gyakoiolva, működtek, lehet mondani: a szent dolgokban új a érát teremtettek, melynek, fő, dicső, soha többé meg nem dönthető alaptörvénye: a szabad kutatás és az igazság keresése. Nem szükség mondani, hogy a szabad tudomány e bajnokaival a supernaturalismus vagy egyházi tekintély védői nem mérkőzhetnek, éppen azért mivel ide-i gen, vagy kölcsönzött fegyverrel vívnak. Igy fejlődött ki a hit és tudomány, ó- és új eszmék, isteni tekintély és emberi szabad kutatás kettős elve, s a kettő közötti legújabb szellemi ellentét és súrlódás, mely a kedélyeket zaklatva, a régit megdönteni, az újnak tért foglalni, erőfeszítéssel küzd. E ma is szakadatlanul tartó, koronkint megújúló heves és szenvedélyes eszmeharc, — az igazságnak a vallás, az isteni dolgok égi honában keresése végett, az észnek oda merészen felrepülése, s azt gátolni akaró, ide a földre visszarántani erőlködő reactio, századunk évkönyveiben emlékezetes, kitűnő helyet foglal el, a jövő kor sorsát elökészilö, abba mélyen bevágó szerepet viszen. E szellemi óriási küzdelemnek két figyelemreméltó oldala, nagyobb momentuma van. Egyik: a kormányok által gyámolított egyházi tekintély, vagy orthodoxia reactionalis működése, mely az államhatalomnak a hit dolgába kényszeritöleg beavatkozása által bátorittatva, a régi dogmatismust, s annak türelmetlenségét felélesztette, s igy az egyházban szakadást idézett elő; a másik a szabad kritika és szabad philosophia, s ez utolsónak a theologiával kezet fogása, a hitnek a tudással kiengesztelése végett. E kél momentum közül az első az ügynek politikai jelentőségét, a másik annak tudományos érdekét és fontosságát képezi, mind kettő korunk szellemi éltének sajátságos cimervonása. E nagy képet én, ügy szóllva csak legfőbb vonásaiban, az egyes nagyobb eseményekre s az iránytadó nevekre szorítkozva rajzolhatom ; az egész századunk történelmének egy külön, igen gazdag, valamint érdekes és tanúságos szakaszát képezi. Az orthodoxia reactionalis működése, lehet mondani, Berlinből mint központból indult ki, annak főtanyája most is ott van. Már 1817-b. az unió, a két protestáns egyház viszonegyesitésének ügye, melyet az akkori porosz kormány vett kezébe, kivált az agendának és rítusnak az egyházra ráeröszakolásával igen makacs, elkeseredett ellenszegülést költött fel, s a helyett hogy a kibék'tést és egygyé olvadást előmozdítsa, a szakadás magvait hintette el, mire az ó lutheránusok neve alatt ismeretes separatisták mozgalma az első példát adta. Igy emelte fel fejét azon merev orthodoxia is, melynek apostola és látható feje: az elhírhedt zelota s berlini egyetemi tanár Hengstenberg; közlönye : az ismert, s már 1827-ben megindított „Evangelische Kirchenzeitung"; célja a joga és szabadsága öntudatával bíró józanokosságot megint a hit bilincsébe verni, az egyházat az államhatalomnak teljesen alárendelni. Ez orthodoxia elve : nem vitatni, nem okoskodni, vagy bizonyitni, mert mindezek bűnös kételkedés, mint habozás jelei, de hinni s elfogadni azt, mit a confessio kiszabott, az egyház parancsol. Az embert szellemi önállásából s igy méltóságából kivetkeztetö ez irány pártolói kivált IV. Friedrich-Wilhelmnek, a szenteskedő királynak 1840-ban történt trónra lépte után, kedvező s erélyesen megragadott alkalmat nyertek, az egyházi reactiot egész kiterjedésében foganatba venni, s az államhatalom pártfogása által bátorittatva, az egyház, iskola, mint államügyeire kiható, minden viszonyokra mélyen bevágó, oly nagy, mint kártékony befolyást gyakorolnak, s a szabad gondolkodás nyomásával, a józanokosság felibe a tekintélyt akarják emelni. Az egyházi reactio corollariuma az állami absolutismus megalapítása. Ha az egyházi kormány a hívőktől követelheti, hogy azok, józanokosságuk háttérbe szorításával a kijelentés tekintélyének s ezt ábrázoló symbolumnak vakon hodoljanak, éppen ugy a jogot és szabadságot korlátozó államhatalom is a maga akarata iránti feltétlen engedelmességet a polgároktól kívánhatja, s Hengstenberg és Bismark az egyházi setétség terjesztésére, mint az alkotmányos szabadság lefékezésére^választott pályájukon, kitűzött céljokban rokonszenvü, természetes szövetségesek. A gondolkodó ész és lelkiismeret szabadságának a porosz földön ily módon békóba verése és a szellem haladása ellen irányzott durva reactio, az egyházban a hitágazati tanoktól, s az államtól kiadott agendától eltávozást tiltó s büntető intézvényekben a symbolumok és hi(vallások hitszabályozó tekintélyének kényszerítve fentartásában, valamint az iskolában a tanitás szabadságának megszorításában s a meg nem engedett tanokat hirdető tanárok fenyítésében, sőt elmozdításában is nyilvánult. E nyomás szülte és idézte elő azon heves, majd minden akadályon áttörő visszahaiást, mely az uralkodó és ilyen erőszakos uralkodást gyakorló evangelicus egyháztól, annak tekintélyét tagadó végkép elszakadásban keresett menedéket. E szakadásnak a jelenkor egyházi mozgalmaiba mélyen bevágó kezdete volt már 1841-ben az úgynevezett „protestáns barátok egylete," kik a kormány nyomása ellen szövetkeztek, s ebben a vallásos élet ujjá alakítására vezető ovószert kerestek. Az általuk különböző helyeken s mind nagyobb érdeket és részvétet költő gyűléseken az egyházi kérdések feszegetése nagy élénkséggel, és sok ellenmondások köztt folyt, s az 1844-ik évben végre az őszi gyűlésen a Biblia tekintélye és apostoli hitvallás köteleze ereje feletti vitatkozás folytán, a határozó fordulat, a szakadás teljesen bekövetkezett. W i s 1 i c e n u s hálái pap, híressé vált előadásában : „írás e? SzeLlem e ?•' (Ob Schrift, ob Geist?) minden tartózkodást féretéve, minden korlátot átlépő nyíltsággal az irás, tehát a Biblia ellen nyilatkozott,