Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-11-29 / 48. szám

Lloyd, Borbis Geschiehte der evang- Kirclie, Lipcse) egymás és egyházaik jóllétéért. Ki hitte volna, hogy Esaiás jóslata ekként teljesedik ? Imé „a farkas a báránynyal, a párduc a kecskefiúval fekszik, és az oroszlán, mint az ökör szalmát eszik." Elmúlt tehát minden harc és háború? a fegyverek átkovácsoltattak sarlók s kapákká? Te boldog 19-ik század élvezed az örök világbékét? . Oh ne higyjétek tisztelt őseink, a próféta jóslatából még csak annyi teljesült, hogy „az ökör szalmát eszik (fájdalom az idén mind természetes, mind átvitt értelemben igaz) de azon boldog kor még felettébb távol van. Nézzetek jól körül, harc és háború mindenfelé, még pedig élethalál harc, tán veszélyesebb mint a 16. s 17. századok folyama alatt, a külömbség csak az, hogy most nem egyik vallásfelekezet áll a másikkal szemközt, nem egyik vagy másik confessio a jelszó, hanem a küzdők igen gyakran egy Ugyanazon táborból vagy nyájból valók. E harcokat ismerjük mind a cath. mind a protestáns egyházban, elég lesz ha csak egy két példát hozok fel e sajátságos jelenetek közül. Ismerjük azon feszült viszonyt, melyben a „primogenitus ecclesiae"* t. i. Napoleon a cath. ekklézsia fejével a pápával van, ki évek óta készen tartja már azanathema menykövét a legkeresztyénibb király fejéhez sújtandót, csak az alkalmas perc hiányzik. A római katholicismust hun megőrzött olasz nép, ideszámitva koronás királyát, valamint papsága egy nagy részét, mint ellenség, még pedig részben mint excommunikált ellenség áll a római curiával szemközt. Spanyolhon, Portugallia s Belgiumban, ezen, az eretnekség mételyétől mindjárt a reformátió századában oly gondosan megtisztitott országokban társaságok; egyletek, még pedig tekintélyes, meszszeható szavú és csupa katholikus tagokból állók, keletkeznek, melyek a kathol. egyház főpapsága, szerzetesei s némely intézményei irányában csaknem fanatikus ellenszenvet tanúsítanak, p. o. — mint a „Religio" „Historisch-politische Blatter" gyakran felemiitik — ily egyletek tagjai kötelezik magokat, hogy betegségökben papot nem hivatnak, az utolsó kenetet nem veszik fel, temettetésöknél a pap szolgálatát végrendeletileg eltiltják, a szerzetességnek, a római egyház ez egyik legfontosb s a katholicismus védelmében sok érdemet szerzett intézményének megsemmisítésén, vagy legalább tartományukbóli kitiltásán lehetőleg törekesznek stb. A protestáns egyházban csak nem hasonló küzdelem. Igy p. o. mig az angol főpapság nagy — s az aristokratia egy része egész a római katholicismus határvonaláig húzódott, addig előállott egy hovatovább terjeszkedő párt, melynek főnökeit, egy Colensó püspököt, az „Essay and Rewiew" fő munkatársait hivataluktól akarák megfosztani, excommünikálni — s részben tevék is — az angol sión fő őrei. Több német protestáns egyházközség tagjai a consistoriumok és cultusministerek által erőszakosan is ápolt vastag, orthodoxia ellenében templom kerüléssel demonstrálnak, ugy hogy alig van néhány buzgólkodó a vasárnapi istentiszteleten is,s az úrvacsoi'át alig lehet < egy évben egyszer kiosztani, mert nincs ki azzal éljen. Hannoverben a közelebbi egy év alatt a legnagyobb egyházi botrányok történtek, p. o. a pap és tanitó a 16-dik század orthodox katechismusából, az apa pedig egy szabadabb elvűből akará a gyermeket taníttatni; — a csecsemőt a keresztelési agenda félig elmondása után visszavivék az oltártól kereszteletlenül a keresztszülők, és más megye sőt néha más tartományban keresztelteték meg, mert a pap ördögöt akart űzni, a szülők pedig nem. A badeni főpapság s a laikusok közt a mult években történt éles meghasonlások ismeretesek. Genfben börtön s száműzetéssel bünteté 1830 körül a szabadelvű kormány azon mommiers vagy methodisták főnökeit, kik a szigorú kalvinismust akarák visszaállitani; a waadti főtanács szétszaggatá a helvét hitvallást s csak egyedül a sz.irást mutatáki a reformált vallás alapja s zsinórmértékéül. Ily küzdelmeket, ily sajátságos jeleneteket találunk mindenfelé. S honnét vannak ezek ? Kik az ördög személyes lételét tanitó hitcikkhez ragaszkodnak, azok könnyen megfejthetik, tekintvén e jelerieteket a sátán vagy antikrisztus mesterkedése következményének. Befészkelé magát az ördög Napoleon, Cavour, Passaglia, Colenso, Strauss, Schweizer s mások lelkébe, és ezek által eltántorit milliókat az igaz hittől ; — vagy ha már ezt nem akarjuk mondani, mondhatnánk talán: voltak mindig és lesznek is gonosz, vallás s erkölcstelen emberek, kik a vallásnak gúnyolói, a keresztyénségnek ellenségei. Kétségtelenül sok igazat mondanánk és sok jelenetnek okát megfej-