Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-11-08 / 45. szám

ban" kell imádni, (Ján. IV. 24.) ki „az o napját feltámasztja mind a gonoszokra, mind a jókra, és essöt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak" (Mát. V. 45.) valamint „minden nemzetségben kedves neki, akár kicsoda, a ki ötet féli és igazságot cselekszik." (Csel. X. 35.). Szóval: Moses vallása az Isten egysége, abban rejlő magasztos tanának dacára is, a nemzetiség szük körében mozgó, s csak egy, a jeruzsálemi templomra szorított particu-1 a r i s m u s volt, mig az evangyéliom, melynek temploma . „az erős Istennek dicsőségét hirdető egek, — ama kiterjesztetett erősség," (Solt. XIX. I.) maga áldását és idveziíö hatását az egész emberi nemre kiárasztó universalismu s. igen természetes volt azért, hogy a két vallást elválasztó lényeges sőt elvi külömbség, s ezzel kapcsolatban álló éles ellentét folytán az uj tan követői és a régi törvényhez ragaszkodók, tehát a keresztyének és zsidók között több súrlódásnak és összeütközésnek kellett keletkezni. A keresztyén egyház és társadalom állapotját az apostoli korban valóban ilyennek találjuk, azt a tanegység hiányából természetesen következő heves viták, sőt belháboruságok zaklatják, s szent vallásunknak, ugy szólva, már a bölcsőjénél két pártot látunk egymással szembeállani, melyek a keresztyénség és zsidóság közötti viszony felett folyt szenvedélyes vitájukban két apostol nevére és tekintélyére hivatkoznak. Az egyik párt Pál apostol részén van, s azt sürgeti, hogy a zsidó törvénynyel, s az uj tan következtében ugy is megavult ó-szövetségi rendtartásokkal teljesen szakitni, és azokat mellőzni kell; a másik fél ellenben, mely Péter apostol híve, az Istentől kiszabott régi s nemzeti szertartásokhoz, és ősi intézvényekhez ragaszkodik, azoknak megtartását kivánja, mivel azt hiszi, hogy a zsidó vallás alapján kell a keresztyén hitre térni, s az uj tan elfogadása csak ily feltétel mellett történhetik. Tudjuk, az uj szövetségből, miszerint Péter a zsidók, Pál a pogányok apostola volt, s az uj hitre áttérők és a mondott kérdés felett már az őskorban meghasonlók e két apostol szent neve körül csoportosultak. Mellőzve az „Apostolok cselekedeteiből" ismeretes és e belversengésre vonatkozó érdekes adatokat 1

S

) elégnek tartom itt sz. Pál apostol egyik leveléből a helyzetet erős színekkel és élesen jellemző pár adatot idézni. Az első ezek közül az evangyéliom és Mosaismus között kitört elkeseredett tusát a zsidó alattomos mesterkedéseket, s azok ellenében szegülést rajzolja, mely pártküzdelemnek kétségen kívül nem kis táplálékul szolgált az ,8

) Igy P- o. Csel. X. 28. hol Péter mondja, hogy „tilalmas a zsidóknak pogánynyal barátkozni és hozzá menni" ugyancsak e könyvben a XV. fejezetben leirt közönséges gyűlése az Apostoloknak Jéruzsálemben a zsidó és keresztyén tanok között kitört ellentét kiegyenlítése végett tartatott, hogy Péter és Pál apostol a keresztyének ellen felgerjedett zsidók kívánatára üldözéseket s tömlöcözést is szenvedtek, mely adatok részint már fenebb idézve voltak. Sz. F. akkori ultramontánok és rationalisták. t. i. a p h a r i s a e usok és sadducaeusok által képviselt eszmesurlódás. Pál apostol irja a Galatzia városbeli hívőknek i „Ismét felmenék Jeruzsálembe, — — felmentem vala pedig isteni jelentésből és eleikbe adtam az évangyéliomot, melyet a pogányok között prédik állok, de csak külön azoknak, a kik becsületben vágynák, hogy valami módon híjában ne futnék. De Titus is, a ki én velem vala, noha görög volna, nem kényszeríttetett a környülmetélkedésre. Tudniillik, a futkározó atyafiakért, kik mi közzénk bejöttek vala alattomban, a Jézus Krisztusban való szabadságunknak megkisértésére, hogy minket szolgálatra köteleznének. Kiknek csak egy szempillantásig sem engedtünk, hogy magunkat alájok adtuk volna, hogy az evangyéliom nak igazsága megmaradna ti köztetek mikor látták volna, hogy én reám bizatottapogányok között az evangyeliom prédikáltatása, mint Péterre a zsidók között stb. (Galat. 1. 2. 3. 4. 5.-7.) A másik, lehet mondani a kérdéses ügyre nézve nem kevésbé jelentő, sőt classicus hely ugyan ezen levélben a két apostol közötti elvi szakadást, sőt ellenségeskedést ismerteti velünk, a mint azt ugyancsak Pál apostol hagyta emlékezetbe: „Mikor pedig Péter Antioc hiába jött volna, szemtül szembe ellene állottam, mivelhogy méltó volna a feddésre. Mert minekelőtte valakik jöttenek volna, a pogányokkal eszik vala, ha pedig valakik jöttek, megvonja s elszakasztja vala magát azoktól, félvén a zsidóktól. Es vele együtt lettet és kép viselik vala magokat a többi zsidók is, ugy annyira, hogy Barnabás is az ö tettetéseknek társaságába elvonatnék. De mikor láttam volna, hogy ő k nem egyenesen járnának, mint az evangyéliom igazságához illendő volna, inondék Péternek mindenek előtt: Ha te zsidó lévén, pogány módra élsz és nem zsidó módra, miért kénszerited a pogányokat zsidó módra élni? (Gal. II. 11—14.) Könnyű átlátn*' mily nagynak, szinte orvosolhatatlannak kellett a pogány és zsidó neophyták között a meghasonlásnak lenni, ha a két párt feje, a két föapostol egymáshoz ily viszonyban állottak. Nem szenved kétséget, miszerint az antiochiai keserű vita után a nevezett két apostol egymástól örökre elvált, — s természetesen a pogány és zsidó keresztyének közötti szakadás bevégzett tény lett. Mily sokáig tartott, mily mérges lehetett e viszálkodás a keresztyén egyházban, a húsvét megülése felett támadott, s a 3-ik század elejéig folyt vita is bizonyítja. Én csak a genisisét akarám rajzolni a szellemi nevezetes tusának a keresztyénség ős korában, — a több ide tartozó adatokból pár szóval csak a főbbeket érdeklem. Pál elvitázhatatlan érdeme dacára, ki oly lelkesen küzdött a keresztyénséget a zsidó szertartások, előítéletek és külsőségek bilincseiből kiszabaditni, azt az Idvezitö tudományának tisztaságában és erkölcsi felsőségében megtartani, — e nagy apostol neve és !ana későbben háttérbe kezd szorulni, a Paulinismus hitele csökken, míg a Péter által képviselt