Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-11-08 / 45. szám

tulajdonított püspöki s más papi felszentelési ténye k. Igy pl. sz. Péterről iratik : ,,Hic fecit o r d i n a -tiones per menses decembrios, episcopos 6, presb y t e r o s 10, diaconos 8; Linusról pedig ki Péter helyébe következett, mondatik: „fecit ordinationes duas, episcopos 15, presbyteros 18 etc. Ez a többi római püspökről is igy állíttatik, s a mi szembetűnő, egészen a 4-ik századig, — midőn a keresztyén vallás már uralkodóvá lett, — az emiitett püspöki ordinatiok vagy felszentelések mind december hóban történnek, természetesen mivel sz. Péter igy kezdette és rendelte. Hogy ez állításban az egyházi jogfolytonosság elve rejlik, miszerint t. i. az o r di n á 1 á s vagy a püspökök és papok felszentelése az Idvezitö rendeléséből már sz. Péter által Rómában gyakoroltatott, s igy az róla közvetetlenül utódaira szállott volna, az egész tény tehát nem egyéb, mint a későbbi ko r koholmánya, — ez sokkal világosabb, mint sem bizonyitni kellene. Ehhez hasonló adat az is, miszerint már Thelesphorus pápa Kr. u. 142. rendelte volna a karácson-éjji miséket: „Hic constituit ut septem hepdoinadas ante Pascha jejunium celebraretur, et Natali Domini nocte Missae celebrarenturvalóban kissé furcsa anachroni&mus. Hogy egyébiránt más e pápai catalogushoz hasonló koholmányok is történtek a római curia érdekében a közép századokban, e részben elég emlitni nagy Constantin császár hires ajándéklevelét, melyben Róma vá rosát, egész Italiát és a nyugoti tartományokat I. Silvester pápának ajándékozta volna, va lamint a sevillai püspök I s i d o r u s neve alatt közé tett hamis decretalékat — Decretales falsae v. Pseudo Isidori etc. Ilyen szent gyártmányokat hazánk történelmében is találunk. Végül emlitem azon nevezetes és különös érdekkel biró történelmi a d a t o t, mi sz. Péter római püspökségét, inkább mint bármely inás érv és bizonyítás, alapjában megingatja. Különös érdekkel bir, mint mondám, mert az ujabb idö felfedezése, s azon igen becses történelmi igazságnak rég bemohosult századok romjaiból világosságra hozása egy protestáns tudós és iskola érdeme. E tudós, — ritka, valódi tudós, — a három évvel ezelőtt elhalálozott tübingai tanár Baur Krisztián Ferdinánd, alapitója a ról a nevezett tübingai iskolának. A protestáns, nem, — a keresztyén egyház ez első rangú csillaga, ki főkép a keresztyén igazságnak szentelt búvárkodásaival a tudománynak mint a vallásosságnak lényeges és maradan dó becsű szolgálatot tett s el nem rettenve vagy lankadva a minden oldalról történt méltatlan megtámadások folytán, fáradhatatlan munkássága főcéljául a keresztyén őskor nagy és világot idvözitő eseményeinek történelmi alapon felderítését tűzte ki. ,, Az én álláspontom" — ö tnaga mondja ezt — ,,a tisztán történelmi, a melyen egyedül csak az a teendő, azt, mi történelmileg adva van, tiszta objectivitásában felfogni." 1

6

) Mondjunk e en-16

) Baur ide tartozó főbb munkái — a német protestáns tudomány maradandó emlékei: ,,Über den Ursprung nél többet, hogy a szóban forgó szent ügyben is, söt abbar kiválólag az egyedül igaz, meg nem dönthető álláspont? Ki ezt át nem látja, az a történelemben az Isteni nem imádja. A meglepő, nagy tény, melyet Baur mint a keresztyén egyház őstörténelme terén tett kutatásai bámulatos és fényes eredményét a tudós világnak bemutatott, azon igazság, igen, a már ma meg nem dönthető i g a zs á g , hogy nem s z. Péter, a szentírási adatok szerint néha ingatag és habozó apostol, l

7

) de a lelkes, buzgó, s szilárd jellemű, az Ur Jézushoz tántoríthatatlan hűséggé ragaszkodó sz. Pál a róm. kathol. egyház, mondhatjuk, z keresztyénség egyik alapitója, — sz. Pál, mint Baur méltán nevezi: „a Jézus-Krisztus apostol a." Ez utolsó erősséget, vagy adatot azonban sz. Péter római püspöksége ellen, e lap hasábjain bővebben fejtegetn nem lehet, csupán a tübingai iskola kutatásai lényegét fogom rövidbe szorítva a t. c. olvasók elibe állítani. Ugy is ha Isten megengedi a római kérdésre vonatkozó monographiámat közrebocsátni, az Idvezitö apostolának működését akkor külön mellékletben terjesztendem elő. A keresztyén vallás a zsidó vallásból fejlődött, ug^ szólva Mózses törvényének reformálása volt. „Ne gondol játok," mondja az Idvezitö" hogy jöttem a törvények és i prófétáknak eltörlésekre. Nem jöttem, hogy eltöröljem hanem inkább, hogy azt betöltse m" (Mát. V. 17.) Di a mint a zsidó vallás a nemzetiség bélyegét magán hordozta, sJehova a zsidók nemzeti istene és ura volt kit véres áldozatokkal s külszertartásokkal kellett imádn és megengesztelni, — ugy a keresztyén tan, az emberiség vallása szerint^- az Isten az emberi nem atyja, ,,a szere tetnek Istene" (2. Kor. XIII. 11.) kit „lélekben és igazság des Episcopats" „P aulus der Apostel Christi:

;

s fö kép : „Das Christenthum, und die christliche Kirche der drei ersten Jahrhunderte." A fennidézett heí ez utolsónak elöljáró beszédében áll: IV. V. I. Sz. F. n) Tudva van, hogy sz. Péter az Idvezítöt háromszor még pedig esküvéssel és magát átkozva tagadt. meg. Mát. XXVI. 69—75. Ilyen adat az is, midőn Pé ternek a zsidók Jeruzsálemben szemére vetették, hog ,,a környülmetéletlen pogányokhoz ment és velek élt' Csel. XI. 3 s köv. végre az alább egész terjedelmébe] idézendő hely, miszerint két úton járó, helytelen ma gaviseletéért Antiochiában Pál apostol által nyilvái megfeddetett. Gal. II. 11 — 14. De másfelöl az igaz ság érdekében valljuk meg, hogy Péternek e később gyarlóságai mellett is, itt ott erős és bátor jelleméve találkozunk. Igy p. o. midőn az első pünköst napjái tartott lelkes beszédével háromezer lelket télitett meg. Csel. II. 14—41. továbbá a zsidó papol és nép vénei által a népnek a „Jézus nevében" tani tásáért hevesen megtámadtatván, és attól eltiltat ván, annak szilárd akarattal elleneszegült, s inegmon dotta, hogy „Istennek inkább kell engedni," mint em bereknek, Csel. IV. 1 — 21. végre az apostoloknak jéruzsálemi közönséges gyűlésében is lelkes beszéde tartott. Csel. XV. 7-11. Sz. F.