Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-10-25 / 43. szám

dödött francia császár I. Napoleon és VII. Pius pápa között, ki az országát elrabló zsarnokot az egyház átkával sujlotta. A római kérdés legújabb, korunkat legközelebbről érdeklő, már is roppant változásokat előidéző fordulata az 1814—15-iki bécsi congressus után kezdődött. E hires fejedelmi gyűlés, mely csak a királyok jogát tartotta tiszteletben, de feledte, hogy a népeknek is van el nem idegeníthető joga, Olaszországban a dolgok régi rendjét helyreállitván, azzal a régi absolutismus, ennek nyomása és minden szomorú következései visszatértek. Olaszország ez idő óta csak nem szakadatlanul egymást felváltó belháboruságok, forradalmak s ezeket a lázadók vérében elfojtó fegyveres interventio és reactio nézöhelye volt. Rómában s a pápai birtokban volt különösen ez állapot érezhető, ott a papi uralkodás intézvényei a kor kivánataival és szellemével éles ellentétben állottak, s a pápai szék békételen, sőt több versen felzendült alattvalói ellen, országát és fővárosát is megszállva tartó külhatalmasságok fegyveres oltalma alatt állhata fen. Különösen az 1830-d. év után Ausztria és Franciaország közösen vállalták el ez oltalmat, s leginkább e két udvar segítségével történt az 1848-iki forradalom által ledöntött római szent szék helyreállítása, az 1859-diki események és a francia kormány által önző célból, erőszakosan előidézett igazságtalan háború bevégzésével pedig a nevezett kormány ragadta magához Róma s a pápai birtok védelmét. S bámulva, valamint sajnálva látja a müveit világ a francia kabinétnek két uton járó, s az adott szó és kötések szentségét megszegő maehiavelli politikáját, mely mig egyfelől a non-interventio elvének ürügye alatt, több olasz fejedelmek, sÖt maga IX. P i u s pápa ellen is elkövetett, s minden nemzetközi jogokat és viszonyokat lábbal tapadó rablás végrehajtását eltűrte, sőt lényegesen előmozdította, másfelöl a pápai birtokban tartott örserge által az interventiot maga folyvást gyakorolja, s igy a forradalmat és legitimitást egyaránt képviseli. Sajnálva, ismétlem, látja a világ e ferde és visszás helyzetetet, mert el nem vitázható kénytelenség a franciáknak a pápa szentséges személyét is nem kimélö forradalom lefékezéseért Rómában mulatása. De ha egyszer, jelesen a most uralkodó, köztiszteletben álló pápa halála után, megszűnnék a francia oltalom, az akkor, mint félni lehet, szentségtörő merénylettel mindent le romboló forradalom következéseit ki számithatja ki? E rövid vázlatból világos, hogy a római kérdés méltán az emberiség történelme egy oly nagyszerű, mint felette érdekes és tanúságos szakaszának tartatik. Az erröli meggyőződésem, valamint annak tudása, hogy a kültörténelemre nézve általában felette szegény nemzeti irodalmunkban ez oly fontos ügyre vonatkozó munkát épen nem találunk, engem azon gondolatra birt, miszerint a római kérdést, vagy tisztán kifejezve, a római pápaság eredetét, kifejlődését s annak minden változásai és viszontagságai folyamát kezdettől a legújabb időkig különös tanulmányozásom tárgyává tegyem, s ha Isten e célra jutásomat megengedi, annak eredményét egy történelmi monographiában, ily cim alatt: A római kérdés, a magyar nép számára közre is bocsássam. Nem tagadom, még más k é t különös ok is volt, mi engemet a római kérdés történelmi tanulmányozására indított. Egyik az, hogy a pápaság világi hatalmáról gondolkozás, általában ez eszmével foglalkozás közelebbről a felvilágosodott magyar katholikusok között is kezdett terjedni, mely adat valódiságára nézve legyen szabad egy teljes hitelt érdemlő, előkelő, nemcsak a tudományos, de a kormánykörökben^ is tisztelt r. k a t h o 1 i k u s tekintélyre hivatkoznom. Vál. püspök, s magyar kir. helytartósági tanácsos mltgs és főtiszt. D á n i e 1 i k János úr ez általam, mint érdemli, kiválólag tisztelt r. katholikus tekintély. Midőn az ö mltga által 1861 october l-jén és 1862 febr.^ 4-én a ,,Szent László társulat" központi választmányi gyűléseiben tartott, az olaszországi legújabb eseményekre vonatkozó, főkép a pápaság érdekében ékes tollal s hő kebellel, bár nem egészen hűn a történelemhez irt ,,két rendbeli előadás" nyomtatásban megjelent, (Pesten, Emich Gusztáv m. akadémiai könyvnyomdájában 1862: 8) abban egy nevezetes, sőt meglepő állítás figyelmemet különösen megragadta. A Szent-László -társ u lat, kegyes munkálkodásának egyik feladatát mírit tudva van, a napjainkban sokkép szorongatott pápaság segélyezése s igy pénzzel gyámolitása is képezi. E részben a tisztelt püspök űr első beszédében nyíltan bevallotta, hogy a mondott társulat közhasznú és szent működésében a csekély havi díj dacára, a pápa világi hatalma ügyének felkarolásáért, az ennek irányában felmerült ellenszenv által gátoltatik. Legyen szabad a tisztelt iró ide tartozó szavait idéznem: „Hogy történt, — hogy az első alkalommal adott felvilágosítás dacára ily cél, s annak ily könnyű kiviteli módja mellett, mint a milyent a társulat kivánt alkalmazni a hat krajcár havi díj kitűzése által, még a felfokozott hazafiúi s nemzeti lelkesültség jelen perceiben is, midőn minden, a mi csak némi színével birt a nemzetiségi hatványnak oly nagy hévvel és buzgósággal ápoltatott és karoltatott fel, — hogyan történt, mondám, hogy mégis találkoztak olyanok, kik a sikert nemcsak kétségbe vonták, hanem, ha lehetett volna, még a mozgalmat megállítani, a szent ügyet csirájában elfojtani is óhajtották volna? T. választmány! e tüneménynek keli, hogy okát adjam. Tudnunk kell, de tudnia kell a közönségnek is, hol fekszik a fő nehézség, melyet legyőzni kell. Nekünk ugyan, hogy a kellő, nyílt felvilágosítással szolgálhassunk, a közönségnek pedig, hogy okainkat méltányolva, magát elhatározhassa. Megmondom tehát nyíltan és leplezetlenül: a vonakodás, sőt ellenszegülés oka a kitűzött célban rejlik, hogy tudniillik a kettős feladathoz a harmadikat is, a kath. világegyház közszükségeihez való járulást csatoltuk, sekként első rendben a pápaság segélyezésére isvá'llalkoztun k." (L. Két rendbeli előadás 7. 1.). Valóban oly emlékezetes, mint semmi commentárt nem kivánó őszinte vallomás!