Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-10-25 / 43. szám
A második, e munkára engem ösztönző és buzditó okom egy a protestantismus ellen annak kezdetétől fogva sokszor felhozott, de közelebbről megújult, s kivált az ultramontán körökben s nálunk sem hiányzó ily szellemű hírlapokban is nem egyszer felmelegített állítás, illetőleg vád: hogy mig a római katholicismus a tekintély s legitimitás elvét képviseli, s a trónok és kormányok legbiztosabb gyámola, a protestantismus a szabad vizsgálódás elvénél fogra a fenálló, s időtől megszentelt institutiók s a földi tekintélyek ellen vív harcot s igy benne a forradalomra vezető újítási viszketeg csirája rejlik. — E ferde okoskodásra elég röviden megjegyezni, hogy a protestantismus lényegében gyökerező jog- és szabadság becsülése s azok birtokára vágyás nem egyértelmű a felforgatási merényletre törekvéssel, s az érintett vádat a történelem is világosan megcáfolja, jelesen igen hangosan szóló körülmény e részben, hogy 1789-től fogva épen kiválólag katholikus államok p. o. Francia- Olasz- Spanyolországok, Portugallia, Belgium a legerőszakosabb forradalmi mozgalmak s átalakulások nézöhelyei valának, mig a protestáns országok ily jeleneteket vagy épen nem, vagy igen kis mértékben mutattak. Általában oly helytelen mint alaptalan dolog a keresztyén egyházat forradalmi iránynyal vádolni, ha szinte annak bármelyik felekezetében párt- és önző célokra az egyház nevével visszaélni lehet, s ily példák valóban nem is hiányoznak. Ha pedig netalán valaki az 185 9 /6 0 -d. évekbeli protestáns pátensből fejlődött mozgalmakra s politikai pártküzdelmekre hivatkozva, felhozná, hogy akkor „a császárnak nem adták meg, mi a császáré," —; az ily vádoskodó ne felejtse, miszerint épen ugy a magyarországi és erdélyi 1861 és 1863-iki kártékony alkotmányos tusában a másik részről, az ellentáborban is az Idvezítő azon parancsát nem követték. De mellőzve a korunk, söt napjaink eseményeiből vett példákat, s csupán a középkorban maradva, midőn még a protestantismus nem létezett, a pápaság azon századokbeli történelméből kis munkámban különösen kiemelendő igen tanúságos adatokat lehet az egyházi és világi hatalom között folyt súrlódásokról, söt mérges viadalokról felhozni, a mik elég világosan mutatják, hogy az egyházi hatalom akkor a világi fejedelmek irányában minő álláspontot foglalt el, s mikép tartotta meg Sz. Pál intézvényét: „Minden lélek a felső hatalmasságoknak engedelmes legyen, mert nincsen hatalmasság, hanem Istentől — — — azért valaki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene." Rom. XIII. 1. 2. Nem akarnám azonban, hogy ez állitásom legkevésbé is azon félreértésre szolgáltasson okot, mintha én a pápaság históriájának megírását a római katholika egyház elleni polémiára vagy épen sértő kifakadásokra kívánnám használni. Ezt ha hazánk törvénye világosan nem is tiltaná, azon helytelen és kivált evangelicus keresztyénhez nem illő egyoldalú irodalmi eljárástól a római kalhol. egy ház iránt tartozó őszinte tiszteletem, valamint a keresztyén türelmet és az Idvözitőtől parancsolt emberi közönséges szeretetet mindig szemem élőit tartó gondolkodásom és elveim bizonyosan megóvnának. Én a pápaság történelmét szorosan az objectiv állásponton maradással szándékozom s fogom, Isten segedelmével megírni, — a mit, ugy hiszem, minden historicusnak kiváltképen szeme előtt kellene tartani. Kerülve azért az ellenmondást felhívó, ugy meg is cáfolható subjectiv nézeteket s okoskodásokat, az ügy politikai vagy egyházi oldalára vonatkozó vitákat, megelégszem felvett tárgyamra nézve a tényeket, adatokat, eseményeket registrálni, általában igyekezni fogok, azokat, mennyire lehet, diplomatiai hitelességgel összeállitni s elbeszélni. E történelmi rajz készítésében róm. kath. írókra hivatkozásról sem felejtkeztem el, söt az ily kútfők használására különös figyelmet fordítottam, a fegyvert olykor ugy szólva, az ellenfél táborából kölcsönözöm. Pár év óta gyűjtöm a kitűzött célomra szolgáló német, francia, s részint olasz kútfőket, már is számos, s igen érdekes ily munkákat birok, a miknek számát közelebbről Genevából hozott néhány becses és ritka könyvvel is szaporítottam, azonban hátra van még egy első rangú kútfőnek áttekintése, melyhez még eddig hozzá nem juthattam, t. i. a magyar jezsuita páter Theiner Ágostontól néhány évvel ezelőtt Rómában a vaticani levéltárból kiadott: „Codex diplomaticus dominii temporalis Sanctae sedis Tom. III. fol.tc Ismétlen: a pápaság történetét én egyszerűen, de ugy hiszem, annál hitelesebben az adatok és tények elősorolásával, általában „sine ira et studio" akarom megirni. „A tények logikája kérlelhetetlen" mint III. Napoleon császár mondotta, s tegyük hozzá: épen azért megcáfolhatatlan. Mivel a pápaság történelmének kiinduló pontja, s a bölcsője Sz. Péter apostolnak a r. kathol. egyház által állított és hitt római püspöksé g e, általában Romában múlatás a, — s genevai tanulmányom főtárgyát az oltani közhasználatra nyitva álló, sok kincsekkel gazdag városi könyvtárban épen azon hevesen vitatott kérdés körüli búvárkodásom tette, — annak rövidbe vont eredményét mintegy mutatványul e cikkemben közlöm. Volt e hát Sz. Péter Romában ? E kerdésre jövő alkalommal felelek. Szilágyi Ferenc, a magyar tud. akadémia lev. tagja. EGYHÁZ FEGYELMI TÖRVÉNYJAVASLAT. (Folytatás.) §. 32. Az egyházi fegyelem gyakorlásának módja a presbyterium nál. A megdorgálás ekképen megy véghez : Megbíz a presbyterium két vagy három egyént (akár presbytert akár mást (hogy testvéri szeretettel hányják szemére az illető vétkes testvérnek a mit cselekedett, — figyelmeztessék, kérjék, intsék, hogy jövőre olyat ne tegyen stb. A megbízottak vagy maguk elmennek a megintendő testvér házához, vagy hivatalos helyre felhivatják öt, s úgy végzik a rájok bízottakat, eljárásukról a presbyteriumot tudósítván. — Ha az ily — két vagy három egyén általi meg-