Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1863-10-18 / 42. szám

tezni, bizony az állam approbalioja vagy vétója esélyeinek kell azt alábocsátnia." „Azt is tudom, hogy az állam egyes theologus nézeteért nem teszi felelőssé az egyházat; hanem felteszi az egyházról azon erélyt, mely szerint akármelyik theologusnak tulcsapongó tájékozásait ugy a tudomány, mint saját igazgatásának fóruma által képes lesz megfegyelmezni." Fölebb az első füzet 7 lapján azt mondá Szerző, „hogy Szász Károly úrnak confessió és államjogi nézeteiért ő tetetett felelősssé, s azon súlyos 25-t, melyet az eddig felszólalt urak communi consensu kimondani jónak láttak Sz. K. úr helyett az ő ártatlan hátán verették el. Ez már be illenék kozákos igazságszolgáltatásnak." — Ugy látszik e „kozákos igazság szolgáltatást1

' legalább utólagosan sietett kiérdemelni idézett nézeteivel. Legkitűnőbb egyházi történészünk Révész Imre F. úr által is méltányolt dolgozatában épen azt bizonyította be, hogy a magyarországi protestánsok az államhatalomnak sohasem mutattak be confessiót, és nem a helv. vagy ág. confessió alapján bírunk Magyar- és Erdélyországban létezhetési joggal és szabad vallásgyakorlattal. Ha tehát erre sem a múltban, sem a jelenben sem egyetlen törvénycikk, sem eset nincs, ugyan honnét és mi alapon merészli F. úr elismerni sőt állítani, hogy az állam lisztán dogmaticai ügyeinkben egyházi tanaink tovább fejlesztésénél is az aprobatió vagy vető jogával avatkozhatnék be ? ! vagy hogy még tisztán theologiai kérdések irodalmi megvitatásába is annyira beavatkozhatnék, hogy a „Tájékozásáért" is csak azon reményben nem teszi felelőssé az egyházat, miszerint az maga fogja az irót megfegyelmezni ?! A rom. kath. egyházban is egyedül az egyházi hatalom képviselői a klérus és a pápa birnak beleszólásjoggal a hit dolgaiba. A protestantismus e jogot, mint tisztán a lélekismeret tulajdonát tagjai egyetemének, a hívők közönségének adta, még az ellen is tiltakozva, hogy a hívők közönségének fölötte álló bárminemű egyházi hatalom is korlátozza. És szerző meg e jogot az egyház körén , kivül álló világi hatalomnak adja kezeibe? Nem oly rég az ideje, hogy egyházunk még a külső administratióban való önjoguságát is minden tőle telhető morális és törvényes erővel védelmezte az akkor fónállt államhatalom irott törvényeken túlterjeszkedni akaró hatalma ellenében. És F. úr meg önként elismeri sőt állítja az államhatalomnak a vallásos élet legbensőbb rétegébe, a hit tárgyainak, teljesen a lélekismeret dolgainak kérdéseibe beavatkozhatási jogát ?! Oly jogot, minőt korunkban egy müveit állam sem gyakorol még a nern ker. felekezetek irányában sem. Oly jogot, melynek gyakorlatával a vallásos élet önállósága, szabad fejlődése egy — magán a vallásos testületen kivül álló hatalom akaratától tétetnék függővé. Hisz ezzel egyházunknak, nem a külső egyházigazgatási önjoguságát, hanem többet: áhít szabadságát, a hivés jogát adja föl szerző. Igenis, az államban nem szabad az egyháznak vagy akármi nyilvános testületnek oly jogokat és szabályokat alkotni, melyek az állam szentesitett törvényeivel és a közerkölcsiséggel ellenkeznek. És még ha szabályai egyezők volnának is a szentesitelt törvényekkel, de cselekedetével akár egyes akár testület megsérti a törvényt, a törvény visszahat, s a tettes megbüntettetik. De mind ennek semmi köze sincs a hit köréhez. Mit tartozik az a polgári törvényekre, hogy én akár egyes akár testület testi vagy szellemi föltámadást hiszek-a? awagy akárminö föltámadást is hiszek-e? Sőt maga a „Szellőztetés" irója csak az imént fejtegeté e lapok egyik legközelebbi számában, hogy az államnak a különböző hitfelekezetekhez sincs semmi köze, és szerinte ma már nagy elfogultság r. kath. vagy prot. államokról beszélni. Vagy az már más midőn pár holnap múlva azt kelle bizonyítgatni, hogy a prot. egyházban nincs szükség önálló tudományosságra ?*) Valóban szinte lehetetlen föltenni oly egyénről mint szerző, hogy Ő maga is meglegyen győződve az itt általa vallott, s előttünk protestánsok előtt iszonyatos elvről. Lehetetlen föltenni, hogy annyira kivül álljon azon igazságok körén, melyeket a ker. emberiség annyi áldozattal s annyi vérrel vivott ki korunk társadalmi életének uralkodó maximáivá. Úgyhogy az idézett nézetek nyilvános kimondásának lehetetlen más célját látnunk, mint a mit célzatosan az idézettek utolsó passusában kimond. A minek az a nevetséges értelme van, hogy F. úr rá akart ijjeszteni egyházunkra, hogy ,,ha nem lesz elég erélyes és képes (a mint az állam föltette róla) akármely theologus túlcsapongó tájékozásait ugy a tudomány, mint saját igazgatásának fóruma által megfegyelmezni, hát az állam vonhatja B. M. túlcsapongó „Tájékozásáért az egyházat felelősségre. Micsoda? tehát szerző B. M. elleni gyűlöletből képes nyíltan kimondani, s hirdetni oly elvet, melylyel saját egy házának hitszabadságát, hitbeli önjoguságát föláldozza, elárulja ? Ezek oly dolgok, melytől a prot. olvasó megvetéssel fordul el, s a bírálat kénytelen kimondani, hogy a ,.Szellőztetés" mig a tudomány szempontjából rosz; piszkolódó személyeskedései tekintetében tudományos irodalmunk szenyfoltja ; ez utolsó cikkében elmondott elveiért, és excommunicatiójáért szégyene a 19-ik századbeli hazai prot. irodalmunknak.**) De mikép van az? kérdhetné a t. olvasó, hogy én bírálatom kezdetén nemcsak mint saját nézetemet, hanem *) Bocsánat, midőn e sorokat irtam, még nem olvastam a „Vizsgálódások" utolsó kikezdését, hol F. úr ajánlja a prot. irodalmi társaság pártolását. Szavaimat azonban most sem vonhatom vissza; mert az utolsó kikezdést kivéve a többi arra szolgál argumentumul, hogy nem kell nekünk tudom, társaság, levén annyi tudományossága papjainknak mennyi szükséges. Úgyhogy az utolsó kikezdés az előzött okoskodásból csakúgy következik mint „baculus in angulo ergo pluit." |M. A. **) E nyilatkozat után, és azok után, melyek e nyilatkozatra kényszeritének a még hátralevő néhány levél